Az átlagember ébrenlétének 70 %-át kommunikációval tölti. A
kommunikációval különböző célokból foglalkozó kutatók nagy része azt állítja, hogy
lehetetlen nem kommunikálni. Minden szónak és minden viselkedésnek van üzenet
értéke, vagyis minden pillanatban kommunikálunk.
Akár aktív, akár passzív a
kommunikáció mindig hír értékkel bír, hatást gyakorol másokra, befolyásol. A
kommunikáció a felek kapcsolatát is minősíti intenzitásában, dinamikájában.
Kifejezi annak lényegét, akár tudatában vannak a résztvevők, akár nincsenek.
A kommunikáció a társadalmi és a személyközi történések
hordozója, ezzel egyike a szociálpszichológia és a pedagógia kulcsfogalmainak.
A kommunikáció létrejöttéhez két
partner szükséges: az adó, akitől az
információ kiindul és a vevő (fogadó),
aki ezt megkapja, értelmezi. Válasz esetén kölcsönös
információáramlás indul meg, ezt nevezzük kommunikációnak.
A kommunikációban – amint fent
jeleztük - mindig vannak fogadók és küldök. A fogadó szerepe, hogy értelmezze
az üzenetet és visszaigazolja azt valamilyen módon. Ezért lényeges, hogy a
küldő és a fogadó azonos kódot használjon, melybe beletartoznak a közösen
értelmezhető verbális és non-verbális
(nem szóbeli) jelek, jelzések is (gesztusok, szimbólumok, mimika,
térhasználat…) Az utóbbiakra legalább olyan fontos figyelnünk, mint a szavakra,
hiszen sok esetben módosítják a verbális üzenet jelentését. (Gondoljunk csak
arra a tanárra, aki dicsérettel fordul a tanulóhoz, de mindezt nem erősíti meg
non-verbális üzenetével, például nem mosolyog. Vajon melyik közlés lesz hiteles
a tanuló számára? Vagy mire következtetünk vizsgahelyzetben egy ingató
fejmozdulatból?)
A kommunikáció természeténél
fogva kölcsönös üzenetváltás, melynek segítségével megismerjük, befolyásoljuk a
világot, másokat és önmagunkat is.
Sok kommunikációban
az üzenetben egy felszólító tendencia is érvényesül, vagyis megjelenik a
partner befolyásolásának célja. Ez gyakran nem nyílt, hanem burkolt üzenetek
által történik (lásd pl.: non-verbális üzenetek). A résztvevők viszonya lehet
egyenrangú és egyenlőtlen (komplementer, kiegészítő), mely meghatározza a
kommunikáció tartalmát, stílusát és ennek következtében a befolyásolás mértékét
is.
A Johary
ablak (ejtsd: dzsohari ablak) egyike a
legszemléletesebb modelleknek, melyek az emberi interakciókat leírják (lásd 1.
ábra).
|
|
AZ ÉN ELŐTT ISMERT |
AZ ÉN
ELŐTT ISMERETLEN |
|
MÁS ELŐTT ISMERT |
NYITOTT |
VAK |
|
MÁS ELŐTT ISMERETLEN |
REJTETT |
ISMERETLEN |
Barlai
Róbert – Szatmáriné Balogh Mária (1997): Önismeret,
kommunikáció, csoportjelenségek dióhéjban. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest,
14. p.
1. árbra Johary ablak
A Johary
ablak a kommunikáció célját négy csoportba sorolja be:
·
Van, amit MI is tudunk magunkról
és MÁSOK is rólunk. Ide tartoznak a „Nyitott kommunikáció” közlései és az azokból
származó ismereteink magunkról és kommunikációs partnereinkről.
·
Van, amit MÁSOK ismernek rólunk,
de előttünk ismeretlen. Ezt nevezzük Vak területnek.
·
A Rejtett mezőben találhatók azok az ismereteink önmagunkról, melyeket
nem osztunk meg másokkal, nem mutatjuk meg másoknak valamilyen oknál fogva.
·
Az Ismeretlen, bizonyos pszichológiai iskolák szerint „tudatalatti”
részben is vannak rejtett dimenziók, melyek lehet,
hogy soha nem válnak ismertté sem a magunk, sem mások számára.
Minden személyben eltérő a nyitott, a rejtett és a vak terület nagysága, tartalma. Az adott szituáció is meghatározza, mennyire „nyitjuk” meg személyünket a másik személy, vagy helyzet számára. Az ábra legfontosabb üzenete ettől függetlenül az, hogy önmagunkról és másokról is csak kommunikáció útján szerzünk reális ismereteket, tehát az önismeret kialakulásának eszköze is a kommunikálás.