4.1. A speciális nevelésű szükségletű tanulók

Milyen változáson ment át a speciális nevelési szükségletűek fogalma?

Milyen történelmi utat járt be a gyógypedagógia?

Mi napjaink pedagógiájának fő irányvonala a sérültekkel kapcsolatosan?

Az utóbbi években észrevehető változás következett be a fogyatékossággal kapcsolatos terminológiában. Olyan új kifejezések jelentek meg, mint a tanulásban akadályozott, vagy mozgáskorlátozott, s egyre kevésbé használatos a rokkant vagy értelmi fogyatékos kifejezés. A fogyatékosság fogalmának terminológia változása a társadalomban bekövetkező változások hatását tükrözi. A társadalom fogyatékosokhoz való viszonyában érezhető az egyre növekvő nyitottság.

A legsúlyosabb érzékszervi, értelmi problémákkal küzdőkkel való foglalkozás a felvilágosodás időszakában indult meg. A 19. században létrejövő magán-, majd később állami intézmények feladata az épektől való szegregáció (elkülönítés) volt. Ezekből az intézményekből, a 20. század hatvanas éveire már teljes körű gyógypedagógiai hálózat épült ki. Az elkülönítés, mint a különböző tanulói igényekre adott reakció, ebben az időszakban a társadalom és pedagógia természetes válasza volt nem csak a fogyatékosok esetében, de a tehetséggondozás tekintetében is. A 20. század végén azonban egyre jobban felerősödött a szegregáció elutasítása. Egyre többet foglalkoztak a „külön nevelés” negatív hatásaival, a „gettó-effektussal”, a stigmatizáció következményeivel, az izolációs hatással, a szocializációs zavarokkal. Felismerték, hogy súlyos következménye van mind a gyermekre, mind a társadalomra nézve annak, ha a gyermek állapota, tulajdonságai, nevelhetősége, a pedagógiai követelmények és segítség hármasa disszharmónikusan működik (Illyés, 2000). Egyre inkább belátták, hogy a sérültek esélyegyenlőtlensége nemhogy csökkent ezekben az elkülönült intézményekben, hanem épp ellenkezőleg, egyre csak növekedik. Ma már az integráció (beillesztés) többféle formában van jelen. Ezek egy részében továbbra rendelkezésre áll gyógypedagógus (logopédus, konduktor) szakember segítsége, támogatása, de azokban az oktatási intézményekben is szükséges a gyógypedagógus szakmai segítség, konzultáció igénybevétele, ahol nincs ilyen végzettségű munkatárs. Az integráció különböző formában és mélységben valósulhat meg; közülük az egyik új megoldás, az inklúzív (befogadó) nevelés válaszára épül. A komprehenzív iskolaszemlélet eszmei alapján álló adaptív, reflektív, a gyermek egyéni szükségleteihez alkalmazkodó együttnevelés képes arra, hogy a segítségnyújtást differenciált és individualizált megoldásmódjaival optimalizálja (Feyerer-Schaffhauser-Réthy-Schiffer, 2005). A változás alapvető és átfogó, érinti a pedagógiai-pszichológiai diagnózis és terápia területét egyaránt (Réthy, 2005).