WHO: az ENSZ 192 tagországot tömörítő Egészségügyi Világszervezete, a WHO (Word Health Organisation) valóban hatalmas apparátussal és költségvetéssel dolgozik, közben életek millióit menti meg és sok tízmilliók életminőségének ja­ví­tá­sá­hoz járul hozzá. Tevékenysége a sokat kárhoztatott globalizáció egyik nyil­vánvalóan pozitív jelensége. Négy fő feladata közül az első kettő el­mé­le­tinek tűnik: a világ legjobb szakemberei egészségügyi útmutatásokat adnak, egész­ség­ügyi normákat (protokollokat, irányelveket) dolgoznak ki. Ténylegesen ezek bevezetésével statisztikailag igazolt módon csökkent a fejlődő orszá­gokban a morbiditás és mortalitás (a megbetegedések és a halálozás aránya), azaz javult a gyógyítás minősége. A másik két fő feladat – a nemzetek egészségügyi politikájának támogatása és részvétel a szakmai eljárások ésszerű felhasználásában – könnyebben megérthető, tán mérhető is. Például a WHO szakemberei hajtották végre az AFRICA 2000 programot, mellyel az egész kontinensen hatalmas ivóvízkészleteket mentettek meg, tisztító be­ren­dezéseket fejlesztettek ki, s így nagy járványok kitörését akadályozták meg. A WHO szervezte és koordinálta a feketehimlő teljes felszámolását, de tevékenységének köszönhetően küszöbön áll a gyermekbénulás és a fonal­férgesség teljes eltűnése is. 1995-ben a WHO szakemberei fékezték meg az egész világot fenyegető kongói ebola-járványt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(www.enc.hu/1enciklopedia/mindennapi/WHO.htm) (Letöltés: 2006. április 21.)

 

UNI: az Európai Unió és az ACP (fejlődő) országok közötti partneri kapcsolat rendszere a társadalmi és gazdasági fejlődés gyorsítása érdekében (a Cotonou-i Egyezmény alapján).