Nemzetközi körülmények
A magyar államterülete és a határok 1957 és
1989 között sem változtak meg. A szomszédos országok nevei és határai is
változatlanok maradtak az előző periódushoz képest. Magyarország geopolitikai
helyzetét továbbra is a kétpólusú világban elfoglalt helye határozta
meg. 1956. novemberének tapasztalata nyilvánvalóvá tette, hogy a Nyugattól nem
várhatunk katonai segítséget, felszabadítást. Önerőből viszont az ország nem
törhetett ki a szovjet blokkból. Ezt nemcsak Kádár János, de néhány év
múlva a társadalom zöme is belátta. Ez is magyarázza, hogy miért sikerült olyan
gyorsan kollektivizálni a mezőgazdaságot 1958–1961 között. A szovjet katonai
jelenléthez ezután már Kádár ragaszkodott, s abban uralma fenntartásának
zálogát látta. 1957. május 27-én a felek szerződést is kötöttek a szovjetek
további „ideiglenes” magyarországi állomásozásáról. 1991-ig fennállt a Varsói
Szerződés is, amely szintén csorbította a szuverenitást. 1968-ban, a
Csehszlovákia elleni intervenció után a Szovjetunió egyértelművé tette, hogy
nem hajlandó feladni olyan területeket, amelyeket 1945-ben saját katonai
erejével „szabadított fel”. A Brezsnyev-doktrína tehát megerősítette a
geopolitikai helyzet kényszerítő erejét. Fokozatosan enyhült viszont a
Jugoszláviával szembeni elzárkózás és hisztéria, de a déli határon mindvégig
nagyobb erőkkel volt jelen mind a honvédség, mind a határőrség. 1957 után
azonban a fő veszélyzónának már a nyugati, osztrák határszakaszt tekintette a
politikai vezetés. A szovjet jelenlét és a belügyekbe való beavatkozás
ugyanakkor jelentősen csökkent. Ezt Kádár el is várta: szolgaian követte a
szovjet külpolitikát, de belpolitikai kérdésekben autonómiát vívott ki magának.
A kádári
alkotmányozás fő sajátosságai
1972. április 19–20-án tárgyalta meg és
fogadta el az országgyűlés az alkotmány módosítását (1972: I. tv.). A
magyar állam alkotmányos helyzete változatlan maradt; az 1956-os forradalom
előtti helyzet állt vissza. Az államforma 1989-ig „népköztársaság”
maradt, csak 1989. október 23-án kiáltották ki újra a köztársaságot. Az
alkotmány legjelentősebb módosulása 1972-ben következett be, de az állam
alapintézményeit a változások nem érintették. Annyiban viszont fontos változás
volt, hogy az 1949-es alkotmány még a szovjet alaptörvény fordításának
tekinthető, az 1972-es már magyar jogszabály volt. Formailag az 1949-es
alkotmány módosítása történt meg, pedig az eredeti paragrafusokat jócskán
átrendezték, újraszámozták az 1972: I. tv.-ben.
Az állam szimbolikus keretei
A kisebb mértékben már 1957-ben módosított
alkotmány (1957: II. tv.) értelmében az állami lobogó címer nélküli
lett, nehogy az idegen címer elleni népharag következtében újra előfordulhasson
az 1956. októberében alkalmazott látványos tiltakozó akció: a gyűlölt címer
kitépése a zászló közepéből. Ezzel együtt új címert is elfogadott az
országgyűlés: az új címer a Kossuth- és a Rákosi-címer sajátos
keveréke lett: „A Magyar Népköztársaság címere: kétoldalt búzakoszorúval
egybefogott, világoskék mezőben álló, ívelt oldalú piros–fehér–zöld színű
pajzs. A búzakoszorút balról piros–fehér–zöld, jobbról vörös színű szalag fonja
át. A pajzs fölött középen elhelyezett ötágú vörös csillag aranyszínű sugarakat
bocsát a mezőre.” Az új címer heraldikailag is megfelelőbb volt, hiszen
tartalmazott címerpajzsot. Jellegében azonban a „Kádár-címer” is inkább
hasonlított a szovjet, mint a tradicionális magyar címerre.
Az állampolgárságról az 1957:
V. tv. rendelkezett. Jelentős módosulásokat hozott a korábbi szabályokhoz
képest, hiszen megszüntette a nemi diszkriminációt (a nők a férfiakkal azonos
módon dönthettek az állampolgársági ügyeikben); intézkedett a törvény a
hontalanság elkerülése érdekében és igyekezett korlátozni a kettős
állampolgárság létrejöttének körülményeit. Az új jogszabály a leszármazást
és a (vissza)honosítást ismerte el az állampolgárság megszerzési
módjaként. A magyar állampolgárság elvesztését elbocsátás vagy megfosztás
útján tette lehetővé. A házasságkötés tehát kikerült az állampolgárságot
automatikusan módosító tényezők közül, de aki idegen állampolgárral kötött
házasságot, az kérhette elbocsátását, míg a magyar állampolgárral házasságot
kötő külföldi is kérhette honosítását. A honosítási, elbocsátási és megfosztási
ügyekben ezután a Minisztertanács és a Belügyminisztérium helyett
az Elnöki Tanács (NET) járhatott el. Ez a törvény a rendszerváltásig
hatályos maradt.
Az ünnepek sorsa is a
Kádár-rendszer kompromisszum-keresésére mutat rá. A karácsony és a húsvéthétfő
újra munkaszüneti nap lett. Pünkösd és mindenszentek továbbra sem lett ünnep. A
karácsonyból ideológiai okokból megpróbáltak fenyőünnepet, a Mikulásból télapót,
a húsvétból tavaszünnepet kreálni. A magánélet ünnepeit is szocialista
módon kívánta átalakítani Kádár: keresztelő helyett névadót, templomi
helyett KISZ-esküvőt, egyházi temetés helyett társadalmi szertartást
vezettek be. Március 15-e iskolai tanítási szünet, de munkanap lett. Az állami
ünnepek egyébként nem változtak (április 4., augusztus 20., november 7.) Fontos
hangsúlyt kapott március 21-e, a Tanácsköztársaság kikiáltásának napja is.
Címek és rangok hivatalosan
továbbra sem léteztek, de az elvtárs(nő) megszólítás továbbra is
kötelező maradt, s a párt- és az állami vezetők pozíciója és megszólítási módja
ezután is rangot és presztízst jelentett, bár ez a presztízs a hetvenes évektől
csökkenni kezdett.