Kormányzat 1957–1989

 

Folyamatosság és változások a kormányzat szerkezetében

Az 1956. november 4-én megalakult Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány nevében ismét az 1944. és 1949. közötti „kormány” szót használta az 1949–1956 között elterjedt „Minisztertanács” (MT) név helyett. 1972–1973-tól kezdve azonban hivatalosan ismét Minisztertanács szó volt használatos.

A kormány feladatai 1957-ben szintén nem változtak meg. Továbbra is az 1949-es alkotmány szellemében tevékenykedett, s a NET-hez hasonlóan szintén a párt – ezúttal már a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ellenőrzése alatt állt. Ezt fejezte ki az is, hogy a kormány élén maga a párt első titkára, Kádár János állt. Kádár 1957-re teljesen restaurálta a pártállami jellegű kormányzati munkát. Sőt, azzal is megkönnyítette saját dolgát, hogy a vezetése alatt álló rendszer egyik első törvénye (1957: II. tv.) úgy módosította az alkotmányt, hogy kivette abból a minisztériumok felsorolását. Az alkotmány 24. §-a ettől kezdve csak azt rögzítette, hogy „a Magyar Népköztársaság minisztériumainak felsorolását külön törvény tartalmazza”. A minisztériumok átszervezése után ezentúl nem volt szükség az alkotmány módosítására, ezzel együtt pedig a kétharmados többség elérésére sem. (Igaz, ennek biztosítása sem ütközött volna nehézségekbe). A tárcák átalakulása ugyanakkor le is lassult a Rákosi-korszakhoz képest. 1957. májusára alakult ki a Kádár-rendszer minisztériumainak „eredeti” elosztása. Ekkor Belügy-, Külügy-, Honvédelmi, Igazságügyi, Pénzügy-, Nehézipari, Kohó- és Gépipari, Könnyűipari, Földművelésügyi, Élelmezésügyi, Belkereskedelmi, Külkereskedelmi, Épí­tésügyi, Közlekedés és Postaügyi, Munkaügyi, Egészségügyi és Művelődésügyi Minisztérium létezett, de a kormány tagja volt két kormányfőhelyettes, egy államminiszter és az Országos Tervhivatal elnöke is. Tizenhét tárca és 22 tagú kormány jött tehát létre. A miniszterelnök-helyettesek (köztük 1961-ig „első helyet­tesek”) és 1965-ig az államminiszterek száma a későbbi kormányokban állandóan változott. A 17 tárca viszont több, mint egy évtizeden át változatlan maradt. Kádár után sem Münnich Ferenc, sem Kádár újabb kormánya, sem Kállai Gyula nem módosított ezeken. 1967-ben Fock Jenő alakuló kormánya Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériummá bővítette egyik tárcája nevét, két tárca összevonásával pedig Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumot hozott létre.

1974-ben szétvált a Művelődésügyi tárca (Kulturális és Oktatási Minisztériummá). Lázár György kormányában e két tárca ismét egyesült Művelődési Minisztériumként (1980). Néhány hónap múlva, 1981. elejétől egyesült a három ipari tárca (Ipari Minisztérium).1983-ban Közlekedési Minisztériummá egyszerűsödött az addig Postaügyinek is nevezett tárca. 1984-től a kormány tagja lett a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság (KNEB) elnöke, az év végén pedig megszűnt a Munkaügyi Minisztérium. Grósz Károly 1987-ben Kereskedelmi Minisztérium néven egyesítette a Bel-, illetve Külkereskedelmi tárcát. Az egészségügyi tárca neve Szociális és Egészségügyire bővült. Új tárcaként megjelent a Környezetvédelmi- és Vízgazdálkodási Minisztérium. Az utolsó pártállami kormányban, Németh Miklós idején Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium jött létre összevonással és átnevezéssel. A tárcák száma a 1980-ig lényegében stagnált, attól kezdve folyamatosan csökkent, 1989-ben mindössze 12 minisztérium létezett, ugyanannyi, mint 1949. elején.

A pártvezetés és a kormány személyi összefonódása továbbra is fennállt, bár csökkenőben volt a korszak során. A kormányfő mindvégig a PB-tag volt, a Titkárságnak viszont miniszterelnökként csak Kádár és Grósz volt tagja (kormányra kerülésekor még Németh Miklós is, de ő egy hónapon belül lemondott titkári posztjáról). A Kádár-korszakra is inkább az jellemző, hogy a titkárok kisebb arányban miniszterek, mint a PB-tagok. Sőt: 1965-től, Kádár kormányból való távozása után a Titkárság és a kormány tagjai között néhány napos átmeneteket kivéve nem volt személyi átfedés. A korszak során ugyanakkor a PB-tagok és a miniszterek közötti átfedés aránya is csökkent. Eleinte a PB-tagok több, mint fele kormánytag is volt, a korszak végén inkább már csak a hatoda. Ugyanakkor a miniszterek zöme mindvégig KB-tag volt.

Az Állami Ellenőrzés Minisztériuma 1956. végi megszűnésével feladatát a „népi ellenőrzés” rendszere vette át. Az 1957: VII. tv. felállította a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságot (KNEB), amely 1958. januárjától kezdte meg működését. Helyi szervei is voltak. Feladata „az állampolgári fegyelem megszilárdítása”, „a nép vagyonának védelme”, harc a korrupció és a bürokrácia ellen, hiányosságok és a felelősök feltárása, megbüntetése, továbbá javaslat a költségvetés és zárszámadás, illetve a népgazdasági terv megalkotásában. A népi ellenőrök a fegyveres testületeket, a bíróságokat és az ügyészséget nem vizsgálhatták, az üzemeket, szövetkezeteket sőt a magánkisipart viszont ellenőrizhették. 1960-től a vizsgálat a szakszervezetekre is kiterjedhetett. 1964-ban feladatait újrafogalmazták. Az állampolgári fegyelem mellett az állami fegyelemre is hangsúlyt fektetett az új törvény. Vizsgálat esetén jogában állt zárolni a vizsgált szerv vagyonát . Egyes ellenőrzéseket már fegyveres erőknél is elláthatott. 1968-ban újra törvény született a népi ellenőrzésről. Ennek értelmében az ország gazdasági, kulturális, szociális fejlesztését is elő kellett mozdítania, a társadalmi tulajdon védelmét és a hatékonyabb munkavégzést is támogatva. Utoljára az 1984: II. tv. szabályozta a kérdést, de a KNEB munkája egészen a rendszerváltásig tartott. 1989. októberében az Állami Számvevőszék vette át a szerepét (1989: XXXVIII. tv.).

 

Az 1972-es alkotmánymódosítás a kormányzat rendszeréről

A módosított alkotmány (1972: I. tv.) a Minisztertanács feladatait is némileg módosította. A kormány tagjai közt az alkotmány továbbra is megnevezte az állam­minisztereket, habár ezt a posztot 1965. óta egyszer sem töltötték be. A kormány feladatai közé került, hogy „védi és biztosítja az állami, társadalmi rendet és az állampolgárok jogait”, „biztosítja a törvények és törvényerejű rendeletek végrehajtását”, „irányítja a tanácsokat, ellátja tevékenységük törvényességi felügyeletét”, illetve meghatározza a tudományos és kulturális fejlesztés irányát és a szociális és egészségügyi ellátás rendszerét. Újonnan került az alaptörvénybe, hogy „feladatának ellátása során a Minisztertanács együttműködik az érdekelt társadalmi szervezetekkel”. Ismét tartalmazta az alkotmány, hogy a minisztertanács tagjai és az államtitkárok a Minisztertanácsnak és az országgyűlésnek felelősek, s hogy ennek módjáról külön törvény rendelkezik. Ez a külön törvény 1949 után nem született meg, 1972 után azonban igen (1973: III. tv.). Az alkotmány módosítása tehát pontosabban határozta meg a kormány és annak tagjainak feladatait, mint korábban, ezért e téren a módosítás határozott előrelépésnek tekinthető. Ezt a jogszabályt az 1989: IX. tv. módosította, amely lehetővé tette a miniszteri megbízatásnak a bizalom megvonása útján történő megszüntetését.

A Minisztertanács továbbra is döntéshozó (rendeletek, határozatok) és végrehajtó szereppel is bírt egyidejűleg. Az általa hozott döntések azonban magasabb szintű jogszabállyal nem lehettek ellentétesek. A kormány és a szakminiszterek rendeletei lényegében végrehajtási utasítás-szerűek voltak, csak részletezték és pontosították a felsőbb szintű jogszabályokat. Ráadásul a kormány, mint a párt irányítása alatt álló szerv egyébként sem tudott volna a felsőbb akarattal szembenálló szabályokat hozni.

A miniszterelnök szerepéről az alkotmány továbbra is csak annyit írt, hogy „vezeti a Minisztertanács üléseit, gondoskodik a Minisztertanács rendeleteinek és határozatainak végrehajtásáról”. A kormányfő szerepe, jelentősége a politikai életben nem is haladta meg ezt a szintet. A kormány élére ezért (a korszak végpontjainak kivételével) többnyire átlagos, vagy gyengébb képességű pártmunkásokat helyeztek (Kállai Gyula, Fock Jenő, Lázár György).

 

Az Elnöki Tanács és a végrehajtó hatalom

A végrehajtó hatalmat birtokló kormány mellett tovább működött a kollektív államfői testület, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) is. Ez a szerv azonban nem (csak) a végrehajtó hatalom központi és helyi egysége feletti felügyeletet gyakorolta, hanem törvényhozási jogokkal is rendelkezett. Feladatköre sem 1956–1957-ben, sem az 1972-es alkotmánymódosítás idején nem módosult 1949-hez képest. E jogkörökben keveredtek az államfői és a törvényhozói jogok. (Részletesebben lásd az 1949–1956 közötti fejezetben). A NET szerepe csak 1987-ben kezdett visszaszorulni, majd az 1989: XXXI. tv. (az alkotmány módosításáról) megszüntette a népköztársasági államformát és ezzel a NET-et is felszámolta. 1989. október 23-án Magyarország ismét köztársasággá vált, amelynek államfője a köztársasági elnök.