Közigazgatási
változások
A megyerendszer 1956-ban tervezett
reformja lekerült a napirendről, a megyék számának csökkenése nem folytatódott.
A meglévő 19 megye között kisebb területátcsatolások azonban folytatódtak. A
legnagyobb területváltozást a keszthelyi járás Veszprém megyétől Zalához való
visszacsatolása jelentette. Viszonylag jelentős volt az a terület is, amit
Tolna megyéhez csatoltak Somogy és Baranya területéből. Ennek oka az volt, hogy
Dombóvár túlságosan közel helyezkedett el a megyehatárhoz. Az utolsó
megyeszékhely-változásra 1962-ben került sor: Csongrád megye központját Hódmezővásárhelyről
Szegedre helyezték át.
1956 után tovább folytatódott a
városok számának gyarapodása. A várossá nyilvánítás a NET joga volt. A folyamat
1980-ig viszonylag lassú volt, az addig várossá vált települések valóban
elérték a városi színvonalat. 1956-ban 62 város volt, 1980-ban pedig 96. A
nyolcvanas években viszont 69 nagyközség vált várossá (ebből 41 db 1989-ben!) –
ezek közt némelyik még nem volt valóban városias szintű. 1956 után is alakultak
„szocialista városok”, pl. Ajka (1959), Tiszaszederkény / Leninváros
(1966). Az 1971. óta megyei városoknak nevezett kiemelt felsőfokú
központok száma ötre növekedett. Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged mellett
ekkor Győrt kiemelték a megyei szervezet alól. Ekkor fogadták el az ún. település-fejlesztési
koncepciót, amely a kiemelt központok mellett hét másik felsőfokú, tizenegy
részleges felsőfokú, kb. száz középfokú (azon belül több részleges középfokú)
és 1000–1100 alsó fokú (azon belül kiemelt és részleges alsó fokú) központot
határozott meg. A koncepció következtében azonban a központi funkció nélkül
maradt településeket visszafejlesztették, elsorvadásra ítélték. A közigazgatási
rendszer újabb jelentős változása 1984-ben következett be, amikor az év
elejétől megszűntek a járások. A területi igazgatás alsó fokán ezután
„körzetek” álltak, amelyek a járásoknál kisebb egységek voltak.
A tanácsrendszer
A tanácsrendszer működése kisebb reformokon
ment át az 1956. utáni korszakban. 1971-ben a járási tanácsokat
megszüntették, helyettük járási hivatalokat hoztak létre, amelyek a megyei
tanácsnak volt alárendelve. A változást az 1971: I. tv. vezette be,
amely felváltotta az 1954-es tanácstörvény elavult rendelkezéseit. Kiemelte,
hogy a tanácsok „a lakosság tevékeny részvételével látják el feladataikat”, s
ennek érdekében a tanácsok együttműködnek a tömegszervezetekkel és a nem
tanácsi szervekkel. A törvény részletesen felsorolta a tanácsok feladatait.
Fontos eleme volt ennek, hogy „a tanács anyagi eszközeivel önállóan
gazdálkodik”. A tanács „gondoskodik a terület és a település fejlesztéséről, szervezi
a lakosság szükségleteinek kielégítését”. Szintén jelentős újítás, hogy a
„tanács termelő, ellátó, szolgáltató vállalatot és intézményt is létrehozhat”.
A tanácsok szervezeti felépítését a törvény változatlanul hagyta (tanácsülés,
elnök, Végrehajtó Bizottság, VB-titkár). A tanács rendeleteinek kihirdetése
előtt előírta azok felterjesztését a felsőbb (megyei, fővárosi, ill. a
Miniszter-) tanács elé. A törvény újra részletezte a tanácstagok, továbbá az
elnök, elnökhelyettes és a VB-titkár feladatait, jogait és kötelességeit. A
VB-tagok egyénileg is felelősek lettek a testület működéséért. A tanácsok
országos irányítását a törvény megosztotta az országgyűlés, a NET és a MT
között, de a legtöbb felügyeleti jogot a Minisztertanács kapta.
Az 1985: IV. tv. a korábbi
szabályokhoz képest bővítette a tanácsok gazdálkodásának önállóságát, lehetővé
tette számukra a gazdasági társaságokban való részvételt is. „A törvény célja,
hogy a szocializmus teljes felépítése érdekében fejlessze a tanácsok munkáját,
önállóságát, […] és a központi állami irányítás hatékonyságát; erősítse a helyi
tanács felelősségét, döntési jogosultságát, önkormányzati tevékenységének
gazdasági megalapozását.” Az önkormányzatiság felé történő előrelépés tehát jelentős
volt, de a tanácsok sohasem válhattak valódi önkormányzatokká, mindvégig az „államhatalom
helyi szervei” maradtak, döntési jogkörük korlátozott maradt.
A tanácstagok választásának
módját számos törvény módosította. 1958-tól a tanácstagokat az országgyűlési
képviselőkkel együtt választották (ld. 1958: III. tv., 1966: III. tv.)
Az 1970: III. tv. újításként bevezette, hogy a fővárosi és a megyei
tanácsok tagjait közvetetten kell megválasztani (ezek tagjait ettől
kezdve a helyi tanácsok választották meg). A törvény elrendelte továbbá, hogy
az országgyűlés és a helyi tanácsok tagjait ismét különböző időpontban kell
megválasztani. A következő (1971. április 25-i) választások során ezért a
tanácstagokat csak két évre választották és 1973-ban új tanácsválasztást
kellett tartani. Mivel ennek tapasztalatai nem voltak jók, az 1976: VI. tv.
hatálytalanította, s az 1973-ban megválasztott tanácsok mandátumát a
legközelebbi országgyűlési választásokig, 1980-ig meghosszabbította. Az 1983:
III. tv. a helyi tanácsok választása során is előírta, hogy minden
választókerületben legalább két jelöltet kell indítani. A megyei és
fővárosi tanács tagjait ezután is közvetetten választották. A tanácsok
megszűnéséről rendelkező új önkormányzati választási törvény már csak a
politikai rendszerváltozás után, 1990-ben született meg.