Alkotmányos helyzet 1989–2006

Az államforma és az állami attribútumok

Magyarország államformája: köztársaság. Hivatalos elnevezése: Magyar Köztársaság. A Magyar Köztársaság államfője a köztársasági elnök. Hivatalos nyelve: magyar. Fővárosa: Budapest. Hivatalos pénzneme: forint. (2006-ban hivatalos kormányzati célok közé tartozik az euró bevezetése.) Közigazgatási beosztása a 2006-os állapotok szerint: 19 megye és Budapest. A Magyar Köztársaság 2004. május 1-től tagja az Európai Uniónak.

Az alkotmány

A Magyar Köztársaság alkotmánya és egyben alaptörvénye az 1949: XX. törvény.

A magyar állampolgárság

Az egyének állampolgári jogait (pl. választójog) és kötelességeit (pl. honvédelmi kötelezettség) meghatározó állampolgárságról a hatályos 1993: LV. tv. rendelkezik. A törvény értelmében magyar állampolgár az, aki a törvény hatálybalépésekor már magyar állampolgár volt, illetve a törvényben foglaltak szerint magyar állampolgárrá válik, vagy magyar állampolgárságot szerez. Magyar állampolgárság két elv, a származás elve és a területi elv szerint keletkezik. Születésénél fogva válik magyar állampolgárrá minden magyar állampolgár gyermeke, akár az anyja, akár az apja a magyar állampolgár. A születés napjára visszaható hatállyal keletkezik magyar állampolgársága annak a nem magyar állampolgár gyermekének, akinek a külföldi állampolgárságú szülője ismert, de másik szülője – aki magyar állampolgár – később válik ismertté. Területi elv alapján az szerez magyar állampolgárságot, akinek születéskor a szülei nem ismertek (talált gyermek), így a leszármazás elve nem alkalmazható, vagy ha hontalanok a szülei, azaz szülei egyik államnak sem állampolgárai. Utóbbi esetben a hontalan szülőknek magyarországi lakóhellyel kell rendelkezniük.

Az 1989-es alkotmánymódosítások során alkotmányba iktatták, hogy „a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását”.

A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001: LXII. tv. („státusztörvény”) magyarországi egészségügyi ellátási, utazási és munkavállalási kedvezményekre való jogosultságot, de nem állampolgárságot biztosított a szomszédos államokban élő magyar nemzetiségű, de nem magyar állampolgárságú személyek számára, kiknek magyar nemzetiségét a „Magyar igazolvány”, illetőleg a „Magyar hozzátartozói igazolvány” igazolja. A 2002-es kormányváltás után módosított „státusztörvény” közjogi kapcsolatot létesített az anyaország és a határon túli magyar kisebbségek között.

A szavazásra feltett kérdés szerint „kedvezményes honosításról”, de a kezdeményezők szándéka szerint a kettős állampolgárságról szóló 2004. decemberi 1-ei népszavazáson a következő kérdésre kellett válaszolni: „Akarja-e, hogy az országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001: LXII. tv. 19. § szerinti „Magyar igazolvánnyal” vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” Igen választ adott az érvényesen szavazó választópolgárok 51,57%-a, nem választ adott az érvényesen szavazó választópolgárok 48,43%-a, de a szavazás a csak 37,49%-os részvétel miatt eredménytelen volt.

A magyar állam területe és határai

A rendszerváltás nem változtatta meg a magyar állam nemzetközi jogi helyzetét. Az államforma-váltás után a Magyar Köztársaság a szocialista Magyar Népköztársaság státuszát, illetve nemzetközi jogi kötelezettségeit és jogait örökölte meg. A Magyar Köztársaság határai ennek megfelelően a még hatályos 1947-es párizsi békeszerződésben rögzített határokkal azonos. A határkérdés azonban átmenetileg bel- és külpolitikai jelentőségre tett szert több okból. A rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök, Antall József kijelentette, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Németország újraegyesítése, Csehszlovákia megszűnése, a Szovjetunió szétesése, valamint Jugoszlávia kezdődő felbomlása nyugtalanságot váltott ki a trianoni utódállamokban, hogy Magyarország is a (trianoni) határok módosításának igényével fog fellépni. Az aggodalmakat alátámasztotta, hogy Magyarországnak a függetlenné vált Szlovákiával és Ukrajnával nem volt érvényes államközi megállapodása. Ráadásul bár a magyar kormányok továbbra is érvényesnek tekintették a (trianoni határokat rögzítő) párizsi békeszerződést, gyakran hivatkoztak az összes európai ország által 1975-ben aláírt Helsinki Záróokmányra, amely kizárta az erőszakos határmódosításokat, de a békés, kölcsönös egyetértésen alapuló határváltoztatás lehetőségét elfogadta. Főleg Románia és Szlovákia igényelte ezért azt, hogy Magyarország tegyen egyoldalú nyilatkozatot, amelyben lemond mindennemű határváltoztatásról. Ez nem történt meg, de a „határkérdés” Ukrajnával (1991. december 6.), Szlovéniával (1992. december 1.), Horvátországgal (1992. december 16.), Szlovákiával (1995. március 19.) és Romániával megkötött alapszerződésekkel lekerült a napirendről.

Az állami szuverenitás

A rendszerváltás idején, 1989–90-ben Magyarország a Varsói Szerződés és a KGST tagja volt, és az ország területén szovjet csapatok állomásoztak. 1991-ben a két nemzetközi szervezet megszűnésével és a szovjet csapatok kivonulásával Magyarország visszanyerte kényszerűen elvesztett szuverenitását. A kormányok és a parlamenti pártok azonban nem vállalták az 1956 örökségei között számon tartott nemzetközi semlegesség elvét, és elkötelezték magukat a NATO-hoz, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozás mellett. 1997-ben a NATO-hoz, 2004-ben az EU-hoz történő csatlakozásról népszavazás döntött. Magyarország 1999. óta a NATO, 2004. május 1-től az Európai Unió tagja. 2004 nyarán megtartották az első európai parlamenti választást is. Az EU képviseleti szervébe, az Európai Parlamentbe Magyarország 24 képviselőt választhatott. (Az első választáson a Fidesz 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF 1 mandátumot szerzett.) Kovács László volt külügyminiszter személyében (MSZP) magyar uniós biztost választottak az Európai Bizottság tagjává.

A NATO- és az EU-tagsággal a magyar állam önként mondott le szuverenitásának egy részéről. Az EU-csatlakozást megelőző és egyben elősegítő 2002-es alkotmánymódosítás értelmében a Magyar Köztársaság az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján egyes, alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen gyakorolhatja; e hatáskörgyakorlás megvalósulhat önállóan, az Európai Unió intézményei útján is.

A magyar állam szimbolikus dimenziója

A Magyar Köztársaság címere az 1990: XLIV. tv. értelmében az ún. történelmi koronás kiscímer. A címer hivatalos leírása: hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik. A Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld színű vízszintesen futó sávból áll. A rendszerváltás eredményeképpen a Magyar Köztársaságnak 1989. október 23. óta közjogilag is himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című, Erkel Ferenc által megzenésített költeménye. A nemzeti jelképek használatáról az 1995: LXXXIII. tv. intézkedik. A Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló. 2000: I. törvénynek megfelelően a Szent Koronát, a magyar királyságot szimbolizáló történelmi jelképet és a hozzá tartozó jelvényeket (a királyi jogart, az országalmát és a koronázási kardot) – a koronázási palást kivételével – 2001. január 1-jétől az országgyűlés épületében őrzik.

Az 1991: VIII. tv. értelmében a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepei: március 15., az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kezdete, a modern parlamenti demokrácia megszületésének napja; augusztus 20., az államalapító Szent István ünnepe; október 23., az 1956: forradalom és szabadságharc kezdetének, illetve a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja. Az országgyűlés augusztus 20-át hivatalos állami ünneppé is nyilvánította.

1990-ben az országgyűlés törvényt fogadott el „az 1956. októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról”. (1990: XXVIII. törvény)

A nemzeti ünnepeken a Magyar Köztársaság lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni.

A magyar államalapítás millenniumi évfordulója alkalmából rendelték el a középületek kötelező fellobogózását. A zászlók meglétét és állagát a helyi közterület-felügyeletnek, valamint a jegyzőnek kell ellenőrzi.

A kormány 2001 novemberében nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Az aradi vértanúkra emlékező nemzeti gyásznapon katonai tiszteletadás mellett félárbocra eresztik a nemzeti lobogót az Országház előtt a Kossuth téren.

Az 1992. évi Munka Törvénykönyve alapján munkaszüneti nap: január 1., Március 15., Húsvéthétfő, Május 1., Pünkösdhétfő, Augusztus 20., Október 23., November 1. (Mindenszentek, illetve halottak napja), December 25–26.

Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök már 1989. novemberében felvetette, hogy a magyar állam megalapítására tekintettel augusztus 20-át állami ünneppé kellene tenni, és hozzákapcsolni a Szent István-rend kitüntetést, illetve visszaállítani a köztársasági érdemrendet. Az Antall-kormány 1990-ben határozatot hozott a Magyar Köztársaság új rendjeleinek, kitüntetéseinek és díjainak egységes elvek szerinti szabályozásáról. Törvényben tiltották meg az 1956-os forradalom leverésében szerzett érdemekért adományozott Munkás–Paraszt Hatalomért és Szabadság Érdemérem kitüntetések viselését. A rendszerváltás előtti kitüntetések közül csak a Kossuth-díjat és a Széchenyi-díjat hagyták meg. Felújították az 1764-ben alapított Szent István-rendet, az 1930-ban alapított Magyar Corvin Koszorút és az 1946-ban alapított Magyar Köztársaság Érdemrendet és Érdemkeresztet. (A Corvin Koszorút az Orbán-kormány kezdte adományozni, de az azt követő baloldali kormányok megszakították a gyakorlatot, mert úgy gondolták, hogy a kitüntetés a Horthy-rendszerhez kapcsolódik.)

Szimbolikus ereje miatt itt kell megemlítenünk azt, hogy a fegyveres erők elnevezését a nemzeti hagyományok szerint módosították: a Magyar Néphadsereget 1990. március 15-én a Magyar Honvédség váltotta fel. Ennek megfelelően változott meg a hivatalos megszólítás: 1989-ben az „elvtárs” helyett a „bajtárs” lett, amit 1990-ben az „úr” váltott fel. Az egyenruhákat és a jelvényeket is a nemzeti hagyományoknak megfelelően alakították át.

A magyar állam szimbolikus dimenziójához intézmények is tartoznak. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság jogosult a nemzeti kulturális örökség minisztere útján javaslatot tenni a kormány számára a nemzeti gyász kifejezésének módjára és formájára vonatkozóan, amely a Nemzeti Gyásznap állandó vagy eseti meghatározására, a gyász nemzeti méretű kifejtésére és megformálására vonatkozó szabályokat hivatott megállapítani. 2001-ben a Nemzeti Kegyeleti Bizottság előterjesztésére alapján fogadta el a kormány azt a nemzeti gyászról szóló kormányrendeletet, mely október 6-át, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és az aradi vértanúk kivégzésének napját – állandó jelleggel – nemzeti gyásznappá nyilvánítja. A nemzeti gyász meghirdetése esetén:

1) a Magyar Köztársaság lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbocra kell ereszteni;

2) meghatározott középületekre zászlóhasználat esetén gyászlobogót kell kifüggeszteni, lobogóhasználat esetén az állami lobogót félárbocra kell ereszteni;

3) az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani,

4) a nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás korlátozható.

A magyar államalapítás millenniumi évfordulója alkalmából és a Szent Koronának az Országházba helyezésével párhuzamosan az országgyűlés döntött („koronatörvény”) a Szent Korona Testület felállításáról. A testületnek hivatalból delegált tagjai: a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

1993-ban az országgyűlés törvényt alkotott a nemzetiszocialista, a nyilas és a kommunista jelképek használatának büntetőjogi tilalmáról. A Büntető Törvénykönyv szerint „aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet

a) terjeszt;

b) nagy nyilvánosság előtt használ;

c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, „vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő”.

2000-től miniszteri rendeletre minden év április 16-án holokauszt-emléknapot tartanak az iskolákban a zsidótörvények által zsidóknak minősített és 1944-ben haláltáborokba deportált magyar állampolgárok emlékére. Ezzel összefüggésben hozott törvényt még abban az évben az országgyűlés, hogy február 25., a kommunizmus áldozatainak emléknapja legyen. (1947. február 25-én rabolták el a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát.)

Egyszerre volt szimbolikus, politikai és közjogi aktus a közbeszédben ügynöktörvénynek nevezett átvilágítási törvény megalkotása. Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló 1994: XXIII. tv. értelmében az országgyűlés által megválasztott ún. átvilágító bírák megvizsgálták azt, hogy a törvényben körülhatárolt személyi kör tagjai kapcsolatban álltak-e a pártállam politikai rendőrségével (III/III-as csoportfőnökség). A „III/III”-as múlt azonban nem volt akadálya az adott poszt betöltésének, mert a bírák nem nyilvános úton csak felszólíthatták lemondásra az illetőt. Ha az nem mondott le, a bírák csak annyit tehettek, hogy a tényeket nyilvánosságra hozták, hogy a „közvélemény erkölcsi ítélőszékével” nézzen szembe az érintett.

Államszervezési és alkotmányos alapelvek

A magyar államnak a rendszerváltás eredményeképpen létrejött új berendezkedése több, a rendszerváltó erők által közösen osztott alapelvre, mint állami- és politikai szervezési elvre épül: republikanizmus, demokrácia és népszuverenitás, parlamentarizmus és többpártrendszer, alkotmányosság és jogállamiság, hatalmi ágak elválasztása és hatalommegosztás.

A rendszerváltás államszervező elvei valamilyen formában, megfogalmazásban megtalálhatók a rendszerváltó ellenzék 1989. március 15-i budapesti nagygyűlésen felolvasott „MIT KÍVÁN A MAGYAR NEMZET?” című, és „Szabad, független, demokratikus Magyarországot” kezdetű 12 pontos követelése:

1) Valódi népképviseletet és többpártrendszert. Biztosítsák a választások szabadságát és tisztaságát;

2) Rendőrállam helyébe jogállamot. Érvényesüljenek az emberi jogok, legyen bírói függetlenség;

3) Szólás-, sajtó-, lelkiismereti és szólásszabadságot. Számolják föl a hírközlés állami monopóliumát. Oszlassák föl az Állami Egyházügyi Hivatalt;

4) Jogot a sztrájkra. Ne korlátozzák az érdekvédelem, a követelés és a szolidaritás szabadságát;

5) Méltányos közteherviselést, a közkiadások társadalmi ellentőzését. Szüntessék meg az egyéni és csoportos kiváltságokat. Adják meg mindenkinek az emberhez méltó élet alapfeltételeit;

6) Ésszerű gazdálkodást, működő piacot, a tulajdonformák egyenjogúságát. Állítsák le a pénzemésztő és környezetpusztító nagyberuházásokat, szüntessék be a veszteséges vállalatok támogatását, vessenek véget a vállalkozás és a lakosság megsarcolásának;

7) A bürokrácia és az erőszakapparátus leépítését. Oszlassák föl a Munkásőrséget és az Ifjúgárdát;

8) Szabadságot és önrendelkezést Kelet- és Közép-Európa népeinek. Szűnjék meg Európa katonai, gazdasági és emberjogi kettéosztottsága;

9) Semleges független Magyarországot. Vonják ki a szovjet csapatokat hazánk területéről. Töröljék a magyar ünnepek sorából november 7-ét;

10) Felelős kisebbségi és menekültpolitikát. A kormány lépjen föl a nemzetközi fórumokon a magyar kisebbségek védelmében. Szűnjék meg a rendőri szemlélet és a jogtalan megkülönböztetés a romániai menekültek ügyében;

11) Nemzeti önbecsülést. Vessenek véget a történelemhamisításnak. Adják vissza a nemzetnek címerét.

12) Igazságot ’56-nak, tisztességet a forradalom mártírjainak. Nyilvánítsák nemzeti ünneppé október 23-át.”

A Nemzeti Kerekasztalnak nevezett politikai egyeztető tárgyalásokat lezáró szeptember 18-i megállapodásban a felek kinyilvánították, hogy a tárgyalások egyebek mellett „a többpártrendszeren alapuló demokratikus jogállam kialakítását … szolgálták”, és kifejezésre juttatták meggyőződésüket, hogy az aláírással „a parlamentarizmuson alapuló demokratikus Magyarország megteremtése … útján”.

A köztársaság kikiáltása

1988-ban viszonylag széles körben elfogadott volt az alkotmányozó nemzetgyűlés gondolata, amit a Kisgazdapárt és főleg az MDF képviselt határozottan. Az alkotmányozó nemzetgyűlés programja szerint a hatályos „sztálini alkotmány” (a máig hatályos 1949: XX. törvény!) helyett kellett volna egy új alkotmányt kidolgoznia és elfogadnia a nemzetgyűlésnek, ami közjogi keretül szolgált volna a rendszerváltás folyamatának. Az 1989-es nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon azonban megállapodás született a hatályos („sztálini”) alkotmánynak az utolsó pártállami országgyűlés általi módosításairól: a diktatórikus pártállam államformája, a népköztársaság helyébe az új demokratikus rendszerhez illő köztársaság lép, és az államfő funkcióját ennek megfelelően és az 1946: I. tc. mintája nyomán (!) a köztársasági elnök látja el. A tárgyalásokat lezáró megállapodások szellemében 1989. október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a köztársaságot, és a hatályban maradt 1949-es alkotmányt 1989. X. 23-ai hatállyal alapjaiban módosították.

Az alkotmánymódosítás

A módosított alkotmány első fejezetében: 1.§ Magyarország: köztársaság; 2.§ A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam; 3.§ A Magyar Köztársaságban a pártok az alkotmány és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak, és szabadon tevékenykedhetnek; 19.§ A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az országgyűlés; Az országgyűlés a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit. A 19.§ rendelkezik arról is, hogy az országgyűlés megállapítja az államháztartás mérlegét, jóváhagyja az állami költségvetést és annak végrehajtását; dönt a kormány programjáról; megválasztja a köztársaság elnökét, a miniszterelnököt, az Alkotmánybíróság tagjait, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és a legfőbb ügyészt.

A rendszerváltás jellegéből következően a módosított alkotmány 9.§-a szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül; a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. A 13.§ a szocialista rendszerre tekintettel rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a [magán] tulajdonhoz való jogot, 12.§ pedig azt, hogy az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát, és tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát. Az alkotmány leszögezi: tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. A 10.§ értelmében a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon; az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg.

A magyar állam gazdasági alapjai

A rendszerváltás előtti rendszer „szocialista” jellegét a tervgazdálkodás, valamint a – majdhogynem totális államosítás következtében – az állami tulajdon túlsúlya biztosította. A rendszerváltással megszüntették a tervgazdálkodás intézményeit, és nekiláttak a piacgazdaság kiépítésének és újraélesztésének – azaz a gazdaság államtalanításának. Kezdetben az állami tulajdon aránya meghaladta a 85 százalékot, 1990-ben 1859 állami vállalatot jelöltek ki a magánosításra (privatizáció).

Az Állami Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1990: VII. törvénnyel az országgyűlés létrehozta a felügyelete alá tartozó Állami Vagyonügynökséget (ÁVÜ), amely a hozzá tartozó állami vagyon tekintetében az állam tulajdonosi jogait gyakorolta. Az ÁVÜ utódjaként az egyre szűkülő – „tartós állami vállalkozói vagyon” hatékony működtetésére és kezelésére az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságot, amelynek elnevezése az 1995: XXXIX. törvénnyel Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra (ÁPV Rt.) változott. Az ÁPV Rt. további meghatározó feladata a törvényben meghatározott vagyoni kör értékesítése, a magánosítás.

A magánosítás során az állam (az Antall-kormány) vállalkozott arra, hogy korlátozott mértékben, az állami erőforrások biztosította kereteken belül történelmi igazságot szolgáltat azoknak, akiket a szocialista rendszer az államosítások és a szövetkezetesítések (kolhozosítások) során megfosztott magántulajdonuktól. Az állampolgárok tulajdonában [a szocializmus alatt] igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról rendelkezett az 1991: XXV. törvény, amelyet az 1994: II. törvénnyel módosítottak.

Tizenhat évvel a rendszerváltás után a magyar gazdaság közel négyötöde magántulajdonban van.

A népszuverenitás és intézményesítése

Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban „minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján valamint közvetlenül gyakorolja”. A pártok „közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában”. Az országgyűlés, mint a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi szerve, olyan népképviseleti intézmény, amely „a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolja”.

A nép választott képviselői útján történő hatalomgyakorlása közvetett hatalomgyakorlás, melynek közvetettségét erősíti, hogy a nép a képviselőit nem hívhatja vissza mandátumának („megbízása”) lejárta előtt, mert két választás között az egyes képviselővel és a képviselők egészével szemben nem érvényesíthető a képviselőknek a választókkal szembeni felelőssége. Továbbá a nép megbízást (mandátum) csak a képviseletre adhat, de arra nem, hogy konkrétan hogyan szavazzon, vagy milyen irányvonalat kövessen a képviselő. Ez az ún. szabad mandátum (a képviselőt szabad cselekvéssel és döntéssel megbízás) elve, melynek ellentettje a visszahívást lehetővé tevő kötött (imperatív) mandátum.

Az Alkotmánybíróság 28/1990. határozata kimondta: „a közvetlen hatalomgyakorlás legfontosabb intézménye a hatályos jog és a modern demokráciák jogi szabályozása szerint a népszavazás és a népi kezdeményezés, amelynek szükségképpeni eleme, hogy eredménye kösse a törvényhozást, valamint megtartása legyen kikényszeríthető”. Népszavazás csak az alkotmányos és törvényes kereteken belül, az alkotmány rendelkezéseinek megfelelően dönthet az országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben. A nép nem oszlathatja fel népszavazás útján a népképviselői által alkotott országgyűlést a parlamenti ciklus letelte előtt, mert az alkotmány értelmében egyrészt az országgyűlés jogosult feloszlatni önmagát, másrészt a köztársasági elnöknek van joga meghatározott feltételek mellett feloszlatni az országgyűlést. A népszuverenitás ellenére a népszavazás kezdeményezése nem a nép kiváltsága: az országgyűlés és a köztársasági elnök is rendelkezik ezzel a joggal. Népszavazást nemcsak országos, az országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben, hanem helyi önkormányzatokat érintő kérdésekben is tarthatnak, melyen csak az adott önkormányzat (helyi képviselőtestület) megválasztására jogosult állampolgárok (lakosok) vehetnek részt.

A népi kezdeményezés annyiban különbözik a népszavazástól, hogy célja, funkciója nem az, hogy meghatározott kérdésben az állampolgárok akarata kösse a döntéshozót, hanem hogy ösztökélje a döntéshozót arra, hogy állampolgárok számára fontos, döntéshozatalt vagy jogszabály-alkotást igénylő kérdésekkel egyáltalában foglalkozzon, tűzze napirendre és tárgyalja meg.

1997 óta országos népi kezdeményezéshez 50 ezer állampolgár aláírása szükségeltetik, országos ügydöntő népszavazás kiírásához 200 ezer, míg országos konzultatív népszavazáshoz 100 ezer aláírás kell. Konzultatív népszavazást kezdeményezhet még a kormány, az országgyűlési képviselők egyharmada és a köztársasági elnök, de a népszavazást elrendelni csak az országgyűlésnek van joga.

A köztársasági elnök megválasztásának módja és ideje

1989-ben, mert a kerekasztal-tárgyalásokat lezáró megállapodás kimondta, hogy „a politikai stabilitás elősegítése érdekében kívánatos a köztársasági elnök ez évi megválasztása”, de ezt a Nemzeti Kerekasztal résztvevői közül az SZDSZ és a Fidesz nem fogadta el. A megállapodást aláíró pártok, köztük az állampárt (MSZMP) és az MDF forgatókönyve alapján még 1989-ben, az első szabad országgyűlési választások előtt, egyetlen alkalommal, kivételesen került volna sor a köztársasági elnök „nép általi” megválasztására, s csak a második alkalomtól fogva választott volna államfőt az országgyűlés. Az SZDSZ, a Fidesz, valamint a hozzájuk csatlakozott Kisgazda Párt és a Szociáldemokrata Párt azonban azt az álláspontot foglalta el utóbb, hogy ha az új rendszer parlamentáris köztársaság lesz, akkor a Magyar Köztársaság első elnökét az első szabad választás után felálló, első szabad országgyűlés válassza meg! A négy párt népszavazást kezdeményezett négy kérdésben, melyek egyike az volt, hogy „Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?”

A népszavazásra feltett kérdésben két, egyszerre politikai és közjogi probléma kapcsolódott egybe. A népszavazás kezdeményezői közvetett, országgyűlés általi elnökválasztás hívei voltak, de a kérdésben nem szerepeltették a megválasztás módját (nép, vagy országgyűlési képviselők által választani), hanem csak a választás idejét: az országgyűlési választás után kerüljön-e sor arra.

Az 1989. november 26-án megrendezett népszavazáson 2 151 926 (50,07%) igen és
2 145 825 (49,93%) nem szavazatot adtak le.

A vesztesek, a közvetlen (nép általi) választás híveinek egy része újabb népszavazást kezdeményezett abból a megfontolásból, hogy az országgyűlési választások után az állampolgárok többsége hajlandó lenne a közvetlen, állampolgárok (nép) általi elnökválasztásra szavazni. 1990 tavaszára azonban a politikai erő- és érdekviszonyok radikálisan megváltoztak.

A közvetlen választás sorsát az 1990. május 2-án bejelentett ún. MDF–SZDSZ-paktum pecsételte meg, amelyben az országgyűlés által megválasztandó köztársasági elnököt hivatalosan jelölő MDF – cserébe az SZDSZ által tett engedményekért – kötelezte magát, hogy a szabad demokratákhoz tartozó Göncz Árpádot választják elnökjelöltnek. Az elnökválasztás módjáról kezdeményezett második népszavazást az országgyűlési választás után, 1990. július 29-én rendezték meg. Az állampolgároknak a következő kérdésre kellett válaszolniuk: „Kívánja-e ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlen módon válasszák meg?” A kérdést a következő kommentár egészítette ki: „Igenlő válasszal elutasítja, nemleges válasszal megerősíti az országgyűlésnek ebben a kérdésben már meghozott döntését, mely szerint a köztársasági elnököt az országgyűlés választja.” Az érvényesen leadott szavazatok túlnyomó többsége (85,91%) igenlő volt, de mivel a szavazáson a jogosultaknak csak 13,91 százaléka vett részt, a népszavazás érvénytelen volt. A népszavazás kudarcával elhárult az akadály a Magyar Köztársaság első elnökének az országgyűlés általi megválasztása elől.

Az MDF és az SZDSZ 1990-es megállapodása az alkotmány és a kormányzati berendezkedés módosításáról

A magyar államnak a kerekasztal-tárgyalásokon kimunkált berendezkedését „mai képére” az MDF–SZDSZ-„paktum” formálta. Az együtt kétharmados többséggel rendelkező két pártot, a választásokon győztes MDF-et és a legerősebb ellenzéki párttá lett SZDSZ-t az vezérelte, hogy „a születő demokratikus intézmények megszilárduljanak és az ország kormányozható legyen”. A demokratikus intézmények stabilitását és az ország kormányozhatóságát érintő közjogi kérdésekben az alábbiak szerint állapodtak meg:

1. Hatályon kívül kell helyezni az 1987: XI. tv. társadalmi vitákról szóló 33–36. paragrafusait, mint olyan áldemokratikus szabályozást, amely a parlamentarizmus hiányát volt hivatva leplezni, és amely a szabadon választott országgyűlés törvényalkotó munkájának akadályozója.

2. Az országgyűlés fogadjon el részletes alkotmánymódosítást a következőkre tekintettel:

a) Alkotmányba iktatni bizonyos jogállami megoldásokat, mert a kerekasztal- tárgyalásokat lezáró szeptember 18-i megállapodást néhány kérdésben az idő túlhaladta, sok esetben pedig az országgyűlés jelentősen eltért a megállapodástól.

b) Az 1946: I. tc.-nek megfelelően helyreállítandó a köztársasági elnök eredeti státusa.

c) Módosítandó a kormány hivatalba kerülésének eljárása oly módon, hogy a választás csak a miniszterelnök személyére vonatkozzék, a minisztereket pedig a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezze ki.

d) Indokolt az alkotmányban rendelkezni a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék státusának alapjairól.

e) Mivel az országgyűlés eltért a háromoldalú megállapodásoktól az alkotmányerejű törvények ügyében is, a törvények elfogadásához fő szabályként kétharmados többség kell, s csak kivételesek az egyszer szótöbbséggel meghozható törvények, ami a kormányzat működését gyakorlatilag lehetetlenné teszi.

Ezért ki kell iktatni az alkotmányból az alkotmányerejű törvény fogalmát, és helyette taxatíve fel kell sorolni azokat az alapintézményeket és alapjogokat, amelyek törvényi szabályozásához minősített törvény szükséges. E körben a minősített többséget a leadott szavazatok kétharmad részében kell meghatározni, hogy így a legfontosabb jogok és intézmények szabályozása minél szélesebb közmegegyezésen alapuljon. (A felek kötelezték magukat, hogy az ellenzék részére e kivételes közjogi megoldással teremtett többletjogokat nem fogják visszaélésszerűen gyakorolni és a kormányzati munka akadályozására felhasználni.) A kétharmados többséggel elfogadandó törvények: a jogalkotás rendjéről szóló tv., a népszavazásról szóló tv., a rendkívüli állapot, a szükségállapot idején és a veszélyhelyzetben alkalmazható szabályokat meghatározó tv., a képviselői jogállásról szóló tv., az országgyűlés ügyrendje, az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről szóló tv., az állampolgári, illetőleg a nemzetiségi jogok parlamenti biztosáról rendelkező tv., a fegyveres erőkről, a rendőrségről és a nemzetbiztonsági tevékenységről szóló tv., az önkormányzatokról szóló tv., a bíróságokról szóló tv., az utazási és a letelepedési szabadság, valamint a menedékjog törvényes szabályozása, a lelkiismeret- és vallásszabadság törvényes szabályozása, az adatvédelem és a nyilvánosság törvényes szabályozása, a sajtótörvény és a tájékoztatási tv., a gyülekezési és egyesülési jogról szóló tv., a párttörvény, a nemzetiségi tv., az állampolgársági tv., a választójogi tv., a sztrájktörvény, a honvédelmi kötelezettségről szóló tv.

f) Az ország kormányozhatóságának érdekében a feltétlenül szükséges mértékig kell kiterjeszteni a köztársasági elnök jogát a parlament feloszlatására.

g) Abszolút többséget kell megkívánni a miniszterelnök megválasztásához, de ugyanígy az ellene benyújtandó bizalmatlansági indítvány elfogadásához is.

h) A bizalmatlansági indítvány jogintézményét a fentieken túlmenően is át kell alakítani oly módon, hogy az egyes miniszterekkel szemben nem, hanem csak a miniszterelnökkel szemben legyen előterjeszthető bizalmatlansági indítvány, konstruktív bizalmatlansági indítvány formájában.

3. Az előzőekben részletezett alkotmánymódosítást követően az országgyűlés haladéktalanul megválasztja a köztársasági elnököt.

A köztársasági elnök

43 esztendő után, 1990. május 2-án az új demokratikus parlament első ülését még Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Május 3-án a parlament Göncz Árpádot (SZDSZ) az országgyűlés elnökévé és (új) ideiglenes köztársasági elnökké választotta. Mindkét státusz ideiglenes jellegét az magyarázza, hogy az elnökválasztás módjáról szóló népszavazást még nem tartották meg. A hatékony munkamegosztás keretében az országgyűlés megbízott elnöke Szabad György (MDF) lett.

Az elnökválasztás módjáról július 29-én megtartott és kudarcba fulladt népszavazást követően 1990. augusztus 3-án Göncz Árpádot (SZDSZ) köztársasági elnökké, Szabad Györgyöt (MDF) az országgyűlés elnökévé választotta az országgyűlés.

A Magyar Köztársaság elnökei: Göncz Árpád (1990–1995, 1995–2000), Mádl Ferenc (2000–2005), Sólyom László (2005–). A Magyar Köztársaság elnökét a négy évre választott országgyűlés öt évre, de legfeljebb két alkalomra választja meg kétharmados többséggel, és legfeljebb három fordulóban. Az elnökjelölteket az országgyűlési frakciók jelölhetik. Az első két fordulóban kétharmados többség szükségeltetik a sikeres választáshoz. Ha a választás a második fordulóban is eredménytelen marad, a harmadik fordulóban már elegendő az abszolút többség.

Magyarországon a végrehajtó hatalom (kormányzat) egységes, mert közjogi helyzete miatt a köztársasági elnök (államfő) nem lát el kormányzati teendőket, a kormányzat irányításában részt nem vesz. (A végrehajtó hatalom duális szerkezetű, ha az államfőnek kormányzati, kormányzatot irányító funkciója vagy jogköre van.)

Az államfő jogköreinek kifejezetten szimbolikus részét képezi, hogy a külső, nemzetközi és diplomáciai kapcsolatokban képviseli a nemzetet, az állami és nemzeti ünnepeken, valamint hivatalos ünnepségeken és rendezvényeken a politikai közösség egységét jeleníti meg. Az alkotmány deklarálja, hogy a köztársasági elnök „kifejezi a nemzet egységét”. Az alkotmányos előírás, valamint a politikai értékrendek és a pártharcok miatt megosztott politikai közösség igényéből együttesen áll elő a köztársasági elnökkel szembeni szerepelvárás, hogy személyében, személyiségével, megnyilatkozásaival és cselekedeteivel is mutassa ki, hogy integráló tényező, a pártok és a napi pártharcok felett áll, noha őt pártok, vagy egyenesen csak parlamenti többségek választották meg.

A köztársasági elnöknek a szimbolikus és protokolláris jogkörök mellett hatalmi jogkörei is vannak, amelyek fontos elemei a hatalmi ágak elválasztásának:

1) törvényeket kezdeményezhet;

2) intézkedési javaslatokat tehet az országgyűlésnek;

3) kihirdetés előtt halasztó hatállyal kérheti az Alkotmánybíróságtól a meghozott törvények alkotmányossági kontrollját;

4) újratárgyalásra visszaküldheti az országgyűlésnek az elfogadott törvényeket;

5) felszólalhat az országgyűlésben és részt vehet az országgyűlés ülésein;

6) népszavazást kezdeményezhet, akár olyan ügyekben, amelyekkel az országgyűlés nem ért egyet.

A végrehajtó hatalmat illetően a köztársasági elnök bízza meg kormányalakítással a választásokon legtöbb mandátumot szerzett párt miniszterelnök-jelöltjét. Az országgyűlés által megválasztott miniszterelnök azonban csak akkor léphet hivatalba, ha a köztársasági elnök kinevezi őt miniszterelnöknek a közjogi előírásoknak megfelelően. Az államfő a miniszterelnök javaslatára kinevezi a főbb – országgyűlés által választott – közjogi méltóságokat. A köztársasági elnök feloszlathatja az országgyűlést és új választásokat írhat ki, ha a kormányalakítási tárgyalások kudarcba fulladnak, és nem alakul meg új kormány 40 napon belül. A parlamenti ciklus végén a köztársasági elnök tűzi ki a választások időpontját.

Az Alkotmánybíróság

Az 1989-es nemzeti kerekasztal-tárgyalások eredményeképpen – német mintára – létrehozott, 1990. január 1-től működő Alkotmánybíróságot a „bíróság” volta ellenére azért kell a bírói hatalom és az igazságszolgáltatás klasszikus hatalmi ágától külön tárgyalni, mert rendeltetése szerint nemcsak bíráskodási és jogszolgáltatási funkciót lát el, és az államrendszernek hatalmi–politikai tényezője. Az Alkotmánybíróságot alapvető funkciói: előzetes normakontroll, utólagos normakontroll, a jogszabályoknak a nemzetközi szerződésekkel való összhangjának vizsgálata, alkotmányjogi panaszok elbírálása, mulasztásos alkotmánysértés megállapítása, hatásköri viták eldöntése, alkotmányértelmezés, az államfő közjogi felelősségének megállapítása, eljárni más törvények által az Alkotmánybíróság hatáskörébe utalt ügyekben.

Az Alkotmánybíróság tipikusan nem bíráskodási funkciója az előzetes normakontroll. Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök kezdeményezésére megvizsgálja az országgyűlésben megszavazott, de még ki nem hirdetett (hatályba nem lépett) törvények alkotmánnyal való összhangját. Az országgyűlés, vagy 50 országgyűlési képviselő, illetve az országgyűlés állandó bizottsága egy törvényjavaslat alkotmányossági vizsgálatát is kérheti az Alkotmánybíróságtól.

Az utólagos normakontroll miatt szokás igazából sajátos (önálló) hatalmi ágnak felfogni az Alkotmánybíróságot: azzal, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíthet hatályban lévő törvényeket, hatalmi ellensúlyt, korlátot képez a törvényhozó hatalommal (országgyűléssel) szemben. Az utólagos normakontroll jogával bárki, az egyes állampolgár is élhet.

Az Alkotmánybíróság hivatalból és más szervek kezdeményezésre megsemmisítheti (hatályon kívül helyezheti) azokat a jogszabályokat is, amelyek nincsenek összhangban a nemzetközi szerződésekkel és a nemzetközi joggal.

A természetes személyek, vagy közösségek által tett alkotmányjogi panasz az állampolgárok alapjogainak védelmét célozza, és közhatalmi szervek alkotmányellenes jogszabályok alkalmazásával elkövetett sérelmek ellen irányul.

Az Alkotmánybíróság hivatalból és bárki kezdeményezésére eljár olyan esetekben, amikor jogalkotó szervek követnek el alkotmánysértést, hogy elmulasztják jogalkotói feladataik ellátását. Az Alkotmánybíróság a mulasztást elkövető szerveket a határidő megjelölésével szólítja fel feladataik teljesítésére. Ez a jogkör a törvényhozó hatalommal, az országgyűléssel szemben sajátos ellensúlyt képez, de szigorú értelemben nem jelent hatalmat, mert az Alkotmánybíróság nem kényszerítheti rá az országgyűlést a szükséges törvény megalkotására. Azon (államigazgatási) szervek esetében viszont, amelyek más szervek törvényességi felügyelete alatt állnak, különböző jogorvoslati és eljárási eszközökkel lehet kikényszeríteni a jogsértő állapot megszüntetését.

Az Alkotmánybíróság dönthet az állami szervek egymás közötti vagy önkormányzati szervekkel szemben, illetve önkormányzati szervek egymás közötti hatásköri vitájában.

A magyar állam alkotmányos szerkezete a rendkívüli állapot és a hadiállapot idején

Közvetlen háborús veszély esetén az országgyűlés dönt a rendkívüli állapot bevezetéséről, illetve fegyveres konfliktus beálltával a hadiállapot kinyilvánításáról. Ha az alkotmányos és törvényes rendet belülről éri fenyegetés (fegyveres kísérlet az alkotmányos rend megdöntésére, súlyos és fegyveres erőszakos cselekmények stb.), illetve elemi csapás, vagy ipari szerencsétlenség esetén szükségállapotot hirdet ki.

A rendkívüli állapot bevezetésekor az országgyűlésnek joga van az alkotmányos rend kivételes megváltoztatására: Honvédelmi Tanács (HT) létrehozására. A HT elnöke a köztársasági elnök, tagjai: az országgyűlés elnöke, a miniszterelnök, a miniszterek, a Magyar Honvédség parancsnoka és vezérkari főnöke, valamint az országgyűlési pártfrakciók vezetői. A HT gyakorolhatja az országgyűlés által ráruházott jogait, a köztársasági elnök jogait és a kormány jogait, továbbá törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, rendeletet alkothat, és különleges intézkedéseket hozhat. Nem függesztheti fel azonban az alkotmány alkalmazását, és az Alkotmánybíróság működése rendkívüli állapot idején sem korlátozható.

Ha az országgyűlés akadályoztatva van a felsorolt döntések meghozatalában, a köztársasági elnök élhet az országgyűlés – ezekhez kapcsolódó – jogosítványaival, de az akadályoztatás tényét és a kérdéses döntések köztársasági elnök általi meghozatalának indokoltságát a miniszterelnöknek, az országgyűlés elnökének és az Alkotmánybíróság elnökének együttesen kell megállapítania.