A politika intézményei 1849–1867

A neoabszolutizmus szigorúan tiltotta a politikai szervezkedés minden formáját. A politikai eszmecserék és véleménynyilvánítások a magán-összejövetelek intim szférájába és a kulturális rendezvények társasági világába szorultak vissza.

1850. november 25-én színházi rendszabályt vezettek be, amelynek értelmében minden új darab bemutatásához az adott tartomány vezetőjének engedélye kellett. A helyi rendőri hatóságok felügyelték az előadásokat.

1852. májusában egységes sajtórendtartást hirdettek ki a birodalom területén, mely bevezette a köteles példány rendszert, kaucióhoz és hatósági engedélyhez kötötte a lapindítást. A sajtótermékek előzetes revíziójával a rendőrigazgatóságok voltak megbízva. Bevezették az ún. megintési rendszert, két megintés után akár három hónapra is visszavonhatták a hatóságok a lap kiadási engedélyét.

1852. november 26-án megjelent az egyesületek működését szabályozó pátens, mely tiltotta politikai jellegű egyesületek működését. Az egyesületek megalakulását az alapszabály és a szervezet jogi képviselői névsorának benyújtását követően a tartomány helytartója engedélyezte. A korábban létező egyesületeknek is felül kellett vizsgálniuk alapszabályukat, s hatósági jóváhagyásra előterjeszteniük.

Az egyházpolitika tekintetében a korszak alapvető változásokat hozott magával mind a katolikus, mind a protestáns egyházak vonatkozásában. Szakított az uralkodó a jozefinista egyházpolitika tradícióival, s lényegesen lazította a katolikus egyház állami felügyeletét. A Szentszékkel 1855. augusztus 18-án kötött konkordátum értelmében Ferenc József lemond a királyi tetszvényjogról, biztosítja az egyházi javak autonóm igazgatását, az egyháziakat kiveszi a világi bíróságok hatásköre alól, s az egyház állami kárpótlásban részesül a jobbágyfelszabadítás során elvesztett javaiért. A protestáns egyházak esetében viszont a kormányzat fő célja az egyházi autonómia gyengítése, az állami ellenőrzés alapintézményeinek megteremtése volt. Haynau 1850. február 10-én kiadott rendelete szabályozta az ostromállapot fennállásáig érvényes viszonyokat: felfüggesztette az egyetemes és a kerületi világi felügyelők, gondnokok tevékenységét. A megüresedett szuperintendensi helyekre adminisztrátorokat neveztek ki. Egyházi gyűlést csak előzetes engedéllyel, a kerületi hadparancsnokság képviselőjének jelenlétében lehetett tartani. Az 1859. szeptember 1-jén kiadott Protestáns Pátens a közigazgatási kerületekhez igazította az egyházkerületi beosztást, hatévente engedélyezett zsinatot, korlátozta a világiak befolyását az egyházszervezetben. A tiltakozási hullám eredményeképpen azonban az uralkodó 1860. május 15-i irata hatályon kívül helyezte a pátens rendelkezéseit.

Az októberi diploma kibocsátása után megnyílt a tér a legitim politizálás, a pártszerveződés előtt. Három fő politikai irányzat kristályosodott ki az 1861. évi országgyűlés vitáiban: az ún. ókonzervatívok irányvonala, akik közjogi tekintetben az 1848. április 11-e előtti állapotok visszaállításának programját vallották; az ún. felirati és határozati párt ezzel szemben az 1848. áprilisi törvények jogfolytonosságának elvéből kiindulva azok maradéktalan helyreállítását követelték. Magyarország és a birodalom „másik” felének törvényes közjogi viszonyát a Pragmatica Sanctio-ra hivatkozva a perszonálunióban látták. A határozati párt azonban közel állt a külföldi magyar emigráció programjához, mely egy jövőbeli újabb nemzetközi háborútól várta a Habsburg ellenes függetlenségi harc újraindítását s a Habsburg Birodalomtól való teljes elszakadás megvalósítását. Élesen eltért a két csoportosulás véleménye az országgyűlési politikai taktika tekintetében. A Deák Ferenc körül csoportosuló feliratiak országgyűlési felirat formájában kívántak követeléseiknek hangot adni, míg a határozatiak ünnepélyes manifesztum vagy határozat szükségességét vallották.

Az 1865–1868. évi országgyűlésen a közjogi kiegyezés kérdése három pártcsoportosulás körvonalait rajzolta ki: a dualista kiegyezés programját hirdető Deák-pártét; a dualista programot igen, de annak intézményes kereteit, mindenekelőtt a delegációk intézményét el nem elfogadó balközépét; valamint a perszonálunió programjára helyezkedő ún. szélbalét.