A dualizmus állama 1867–1918

A kiegyezést követő fél évszázad sok tekintetben a modern magyar állam fénykora. Az ország területi egysége Mohács óta először áll helyre, a korszak derekán a teljes kárpát-medencei magyar szállásterület újra a magyar állam fennhatósága alá kerül. A történeti magyar állam jogfolytonosságát biztosító állami intézmények részben újra kezdik működésüket, megerősödnek, megújulnak. Az osztrák–magyar kiegyezés – a történeti realitások határáig –, esélyt teremt a magyar állam kárpát-medencei komplex politikai reorganizációjára, egyúttal Magyarország számára lehetőséget biztosít egy prosperáló közép-európai gazdasági térséghez történő tudatos és biztonságos csatlakozásra is. Tulajdonképpen ezekben az években épül ki a modern magyar parlamentarizmus, annak összes intézményével és infrastruktúrájával együtt, a szakszerű, államilag felügyelt közigazgatás, az önálló hatalmi centrumként megjelenő bírósági szervezet, a tömeges képzést lehetővé tevő állami iskolarendszer, a modern népegészségügy. A 19. századi magyar állam ereje teljében elfoglalja és átformálja a Kárpát-medencét, ám saját szervezetének átalakítására nincs ereje. A klasszikus liberalizmus és a magyar nemesi patriotizmus szellemében fogant magyar államszervezet a huszadik század elején egyre nehezebben birkózik meg a modernitás új kihívásaival. A dualizmus kori magyar állam társadalmi jogkiterjesztést és államreformot nem akar, további hatalmi és politikai erőnövekedést nem tud megvalósítani, így végzetes módon egyszerre csökkenti saját operatív lehetőségeit és erősíti a magyar politikai rendszer centripetális tényezőit.