A modern polgári államokban a hatalommegosztás
elvét érvényesítve a végrehajtó és a törvényhozói hatalmi ágak mellett
elkülönülve működik az igazságszolgáltatás szervezete. A Horthy-korszak
Magyarországán is ennek formai megvalósulását láthatjuk. Az 1919 és 1945
közötti években a bíróságok és az ügyészségek működése néhány apró változástól
eltekintve a dualizmus idején kialakult gyakorlatot követte. Ennek megfelelően
a bírósági hierarchia két részre oszlott: a rendes és a különös bíróságokra. A
rendes bíróságok az igazságszolgáltatási funkciót általános hatáskörrel
gyakorolták. Közülük a legalsó szintet a járásbíróságok képezték. Ezek
élén a járásbírók álltak, akiket munkájukban az aljárásbírók segítettek. A
következő bíráskodási fokozatot a törvényszékek jelentették. Ezek közül
egy működött Budapesten, a többi pedig általában a megyeszékhelyeken. De
előfordulhatott, hogy egy vármegyében több is volt belőlük. A kisebb megyék
pedig területükön kívül eső törvényszékekhez tartoztak. Minden törvényszéket
elnök vezetett, mellette alelnökök álltak. Az egyes ügyeket háromtagú
tanácsokban tárgyalták. A bírósági rangsor harmadik fokán álltak az ítélőtáblák,
a negyediken pedig a Kúria. Ezek elnökei és alelnökei alá beosztva
öttagú tanácsok tevékenykedtek. Egy–egy ítélőtábla fennhatósága több törvényszékre
terjedt ki. A Kúria pedig legfelsőbb bírói fórumként állt az ítélőtáblák
felett. Természetesen valamennyi fent említett bíróság az igazságügy-miniszter
felügyeletével működött.
Különös bíróságoknak azokat hívták, amelyek csak meghatározott
tárgyú ügyekben vagy speciális személyi körben láttak el igazságszolgáltatási
feladatokat. Közülük jelentőségével kiemelkedett a Közigazgatási Bíróság.
Ennek pénzügyi osztálya az adó- és illetékügyekben felmerült panaszokkal
foglalkozott. Általános közigazgatási osztálya pedig a községi, törvényhatósági
és miniszteri határozatok elleni kifogásokról döntött. Az 1925: XXVI. tc. a Közigazgatási Bíróság hatáskörébe utalta az
országgyűlési képviselő-választásokkal kapcsolatos sérelmek megvizsgálását is.
A katonai vagy hadbíróságok a hadsereg tagjai által elkövetett
bűncselekményekről ítélkeztek. 1941-ben létrehozták a Honvéd Vezérkar
Főnökének Bíróságát, mely a honvédelem érdekeit veszélyeztető esetekkel
foglalkozott. Szintén az általunk vizsgált időszakban szervezték meg az Országos
Földbirtokrendező Bíróságot, amely az 1920-as földreformtörvény
végrehajtását felügyelte. A Horthy-korszak elején érvényben levő gyorsított
bűnvádi eljárások lefolytatására szintén különbíróságokat hoztak
létre. (Ne feledjük, hogy az ellenforradalmi rendszer története során bizonyos
időszakokban rögtönítélő bíráskodás, azaz statárium bevezetésére is sor
került!) Az 1931-ben felállított Kartellbíróság pedig a gazdasági
verseny szabályosságát felügyelte. Működtek még egyéb különös bíróságok is.
Például a Főudvarnagyi Bíróság, a Hatásköri Bíróság, a Tőzsdebíróság
és a Szabadalmi Bíróság. Ezeket az ellenforradalmi rendszer
igazságszolgáltatása a dualizmus idejéből örökölte meg. Nem vették át viszont
az esküdtbíráskodás korábbi gyakorlatát.
Ügyészségi szervezet
A Horthy-korszak ügyészségi szervezetének
egyes szintjei párhuzamban álltak a bírósági rendszer lépcsőfokaival, s azokhoz
hasonlóan az Osztrák–Magyar Monarchiában kialakult alapokon nyugodtak. Ennek
megfelelően a járásbíróságok mellett tevékenykedtek az esetenként eljáró ügyészi
megbízottak. A törvényszékek mellett működtek az ügyészek és az alügyészek,
az ítélőtáblák mellett a főügyészek és főügyészhelyettesek, míg a
Kúria mellett a koronaügyész és annak helyettesei. A vádhatósági
szerepkört betöltő ügyészi szervezet az igazságügy-miniszter felügyelete alatt
állt.