Kormányzat 1944–1949

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány

A trianoni Magyarország határait a Vörös Hadsereg 1944 szeptemberében érte el. A szovjetek az uralmuk alá került területeken új közjogi legitimációra – a népszuverenitás elvére – alapozott törvényhozást és közigazgatást akartak kiépíteni, ezzel – ellentétben az ország nyugati felében végnapjait élő Szálasi-diktatúrával – szakítva Horthy-rendszer állam- és alkotmányjogi hagyományaival. 1944. december 3-án a Szegedi Nemzeti Színházban megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. Tagszervezetei a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Polgári Demokrata Párt és a szakszervezetek voltak. Az MNFF programja lényegében a kommunista párt programja volt, amely aztán az alig három héttel később elfogadott kormányprogram gerincét képezte.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 22-én megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. A képviselők egyhangúlag szavazták meg a miniszterelnököt, a kormánylistát és hatalmazták fel őket az ország ügyeinek vezetésével, ezzel jogi alapot teremtve a kormány rendeletalkotó és -kibocsátó munkájához, amivel élt is, hiszen a minisztertanács 1945 szeptemberéig 367 kormányrendeletet alkotott és adott ki.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 22. és 1945. november 15. között, kétszeri – az 1945. május 11-i és az 1945. július 21-i – átalakítással működött. Miniszterelnöke dálnoki Miklós Béla. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány gondoskodott a polgári szabadságjogokat súlyosan korlátozó intézkedések orvoslásáról. 1945. február 5-én visszavonta a zsidótörvényeket és rendeleteket, négy nappal később pedig rendeletet adott ki a faji és vallási hovatartozásuk miatt fogságban lévők szabadon bocsátásáról, a menekültek, az áttelepítettek és a hontalanok védelméről. 1945 februárjában egy kormányrendelet betiltotta a szélsőjobboldali és fasiszta pártokat, szervezetek, egyesületeket, köztük a Szálasi vezette Nyilaskeresztes Pártot, a Magyar Nemzetiszocialista Pártot, az Imrédy-féle Magyar Megújulás Pártját és az egykor kormányzó Magyar Élet Pártját.

Az állami főhatalom ideiglenes megosztása

Az államfő jogköre – mivel a királyság, mint államforma továbbra is fennállt, azonban sem a trón, sem a kormányzói tisztség nem volt betöltve – az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnöksége, az Ideiglenes Nemzeti Kormány, a miniszterelnök személye és a Nemzeti Főtanács között oszlott meg. A nemzetgyűlés vezetői nevezték ki a politikai államtitkárokat, a Kúria elnökét, a Közigazgatási Bíróság elnökét, a Legfőbb Állami Számvevő Szék elnökét, a tábornoki kar tagjait. A Politikai Bizottság 1945. január 26-i döntése alapján adták ki az 59/1945. M. E. számú rendeletet a Nemzeti Főtanács létrehozásáról. Tagjai: a házelnök (vagy helyettese), a miniszterelnök (vagy helyettese), és egy olyan nemzetgyűlési képviselő, aki nem tagja a kormánynak (Gerő Ernő – miniszterré történt kinevezéséig –, utána Révai József). A Nemzeti Főtanácsot reprezentatív (követek küldése és fogadása) és szimbolikus (nemzetközi szerződések kötése, halálos népbírósági ítéletek enyhítése) jogkörén kívül a kinevezések joga is megillette (miniszterek, bizonyos állami és közigazgatási vezetők esetében, illetve címek, kitüntetések alapítása és adományozása). Valamint önálló hatáskörben dönthetett kisebb jelentőségű ügyekben: például a házassági akadályok alóli felmentésről, vagy a törvénytelen gyermekek törvényesítéséről.

A köztársasági elnök hivatala és jogköre

Az 1945 végén megválasztott és összeült nemzetgyűlés egyik legfontosabb feladata az államforma rendezésének a kérdése volt. Először a szociáldemokrata Szeder Ferenc jelentette ki a nemzetgyűlésen 1945. december 1-jén, hogy pártja – amely a két világháború között is határozottan vállalta a republikánus eszmét és annak 1918-as hagyományait – kiáll a köztársasági államforma megteremtése mellett. Ehhez 1946 elejére a többi baloldali párt is csatlakozott. Az FKGP azonban óvatosabb volt. A nagy és sokféle csoportot magában foglaló szervezet tagságára és szavazótáborára ugyanis nagy hatással volt a katolikus egyház. A katolikus klérus pedig – élén Mindszenty József hercegprímással – legitimista nézeteket vallott, s ha a trón betöltését nem is akarta, de a királyság államformáját változatlanul fenn kívánta tartani. A kisgazdapárt képviselőinek egy része (több mint száz politikus) memorandumban fordult a pártvezetéshez, hogy az államforma kérdését vegye le a napirendről és halassza a békekötés utáni időkre.

Később azonban a kisgazda vezetés és a frakció nagyobb része a köztársaságot támogatta. Egyrészt, mert a környező országokban már megszűnt a monarchia, másrészt az amerikai és brit nagykövetek tudomásukra hozták, hogy nem ellenzik a Magyar Köztársaság kikiáltását, harmadrészt pedig – mint győztes pártot – őket illeti meg az államfő jelölésének a joga. 1946 elejére az MKP, az FKGP és az SZDP is kidolgozott egy–egy tervezetet az állami főhatalomról. A kommunista javaslat szét akarta választani az államfői és a végrehajtó hatalmat. Nagy súlya lett volna a parlament Politikai Bizottságának, amelynek kétharmados támogatása kellett volna szinte valamennyi elnöki intézkedéshez. Korlátozott elnöki jogkört szerettek volna, ahol az államfő keze teljesen meg van kötve a nemzetgyűlés által.

A kisgazdák által kidolgozott tervezet jóval konzervatívabb volt. Ők a végrehajtó hatalom fejeként képzelték el az elnököt, akinek joga van felmenti és kinevezni a miniszterelnököt, a hadsereg főparancsnokát és gyakorolhatja a katolikus egyház felett a főkegyúri jogot. Sőt, a nemzetgyűlést is feloszlathatná saját jogon, ha garantálja, hogy 60 napon belül ismét összehívja. Az MKP és az FKGP tervezete között helyezkedett el a szociáldemokraták javaslata, akik egy szuverén, ugyanakkor erős parlamentáris kontroll alatt álló elnököt akartak a köztársaság élén látni. A kormányfőt kinevezhette, illetve felmenthette volna, de hadúri és főkegyúri jogokkal nem lett volna felruházva. A nemzetgyűlést csak akkor oszlathatta volna fel, ha az tartósan munkaképtelenné válna. Hatalmát a minisztériumokon keresztül gyakorolná, amelyek a nemzetgyűlésnek felelősek.

Ennek a három tervezetnek a felhasználásával született meg az a kompromisszumos törvényjavaslat, amelyet a nemzetgyűlés 1946. január 31-én elfogadott. Az 1946: I. tc. értelmében Magyarország köztársaság lett. Képviseletére a köztársasági elnök jogosult, aki a végrehajtó hatalmat a nemzetgyűlésnek felelős miniszterek útján gyakorolta. A kormányzásban közvetlenül nem vehetett részt, a miniszterelnököt a Politikai Bizottság döntésének és többségi elv figyelembe vételével nevezhette ki és menthette fel, a minisztereket pedig a kormányfő előterjesztése alapján. Az elnök követeket küldhetett és fogadhatott, konzulokat nevezhetett ki, de háború és béke kérdésében, illetve külhatalmakkal kötött szerződés esetén a nemzetgyűlés felhatalmazására volt szüksége. Megillette a kegyelmezés, valamint háború esetén a honpolgári kötelékből való elbocsátás joga. Ezek azonban politikailag nem sokat nyomtak a latba. A nemzetgyűlés feloszlatására a kormány javaslatára, a képviselők 40%-ának előterjesztése esetén volt joga.

A megvalósult köztársasági elnöki intézmény erősen korlátozva volt a – baloldali befolyás alatt álló – Politikai Bizottság által. Az államfő személyére a kisgazdapárt tehetett javaslatot. Felmerült ugyan Nagy Ferenc neve is, végül mégis – a kisgazdák és a baloldali pártok támogatásával – a demokratikus országot vezető első miniszterelnököt, Tildy Zoltánt választották köztársági elnökké közfelkiáltással 1946. február 1-jén. A radikálisok és a szociáldemokraták egy része jelölte volna ugyan az emigrációból visszatért Károlyi Mihályt, az 1918. évi népköztársaság elnökét, neki azonban be kellett érnie érdemeinek törvénybe foglalásával és némi anyagi kárpótlással (1946: II. tc.).

A köztársasági elnöki méltóságot azonban csak ketten töltötték be. Tildy Zoltán 1946. február 1. és 1948. augusztus 3. között, valamint Szakasits Árpád 1948. augusztus 3. és 1949. augusztus 23. között. Utóbbi az Elnöki Tanács elnökeként még 1950. áprilisáig államfő maradt. A kiépülő kommunista diktatúrára jellemző és Magyarország sikeres szovjetizálásának jelképes eseményeinek tekinthetjük, hogy mindkét államfő megbízásának lejárta előtt – a Rákosi-klikk nyomására – lemondásra kényszerült. Tildyt házi őrizetbe helyezték, Szakasitsot viszont bíróság elé állították és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

A kormány különleges felhatalmazása a jogalkotásra

A kormány többször kapott a parlamenttől különleges felhatalmazást (1946: VI. és XVI. tc.; 1947: II. tc. és VII. tc.). Ennek értelmében a minisztertanács magánjogi, büntetőjogi, közigazgatási és a törvényhozás hatáskörébe tartozó minden kérdésben – saját hatáskörben – rendeletet alkothatott a költségvetési és a gazdasági egyensúly biztosításának érdekében. A miniszterelnöki pozíciót az államfővé választott Tildy Zoltán (1945. november 15. – 1946. február 4.) és az emigrációba kényszerített Nagy Ferenc (1945. február 4. – 1947. május 31.) után két baloldali kisgazda – és kommunista befolyás alatt álló – politikus töltötte be: Dinnyés Lajos (1947. május 31. – 1948. december 10.) és Dobi István (1948. december 10. – 1952. augusztus 14.).