Helyi közigazgatás 1944–1949

Nemzeti bizottságok és igazoló bizottságok

1944 októberében, a szovjet csapatok uralma alá került területen a helyi közigazgatás biztosítására megszervezték a népi bizottságokat, amelyek az MNFF 1944. decemberi megalakulása után egységesen nemzeti bizottságoknak kezdetek nevezni. A nemzeti bizottságok tagjai a pártok és a szakszervezetek delegáltjai voltak. A kormány 1945. január 4-én rendeletet adott ki a régi közigazgatás és önkormányzatok mielőbbi helyreállításáról. A paritás elve alapján szerveződő – ezáltal baloldali többségű – nemzeti bizottságok működése azonban a hatalomba igyekvő MKP-nak inkább érdekében állt, mint a helyi önigazgatás visszaállítása és a törvényhatósági választások megtartása. Ez nem kis feszültséget okozott a koalícióban, hiszen az erős, nagy taglétszámmal rendelkező FKGP éppen a helyi választásoktól várta a közigazgatásra és az állami életre gyakorolt befolyásának növekedését. Törvényhatósági választást azonban csak a fővárosban tartottak. A régi törvényhatósági keretek mégis visszaálltak, ám a korábbi személyi állományt szinte teljesen lecserélték. A törvényhatóságok szintén a baloldal erejét gyarapították. Az ismétlődő tisztogatások révén a Kommunista Párt befolyása még is növekedett a korszakban (igazolóeljárások, B-lista, „jobboldali” szociáldemokraták elbocsátása stb.)

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 15/1945. M. E. számú rendeletével állította fel az igazoló bizottságokat. A bizottságok feladata a közalkalmazottak igazolása volt, azaz hogy nem követtek el háborús és népellenes bűnöket 1945 előtti közigazgatási munkájuk során. A közigazgatási tisztviselőkön kívül az oktatási életben, a társadalmi szervezetekben tevékenykedőknek, valamint a nagy állami támogatást kapó ipari és kereskedelmi vállalatok alkalmazottainak is igazolniuk kellett magukat. Az igazoló bizottságok tagjait is az öt párt adta, akik maguk közül választottak elnököt, rajtuk kívül az illetékes főispán vagy vállalatvezető is delegálhatott tagot a testületbe. Munkájukat egy jogvégzett szakember is segítette. Ha a bizottság az igazolást nem adta ki, elbocsátással vagy internálással szankcionálhatta az alkalmazottat, ha pedig bűncselekmény gyanúja merült fel, átadták az ügyet a népügyészségnek. Egy 1946. január 10-i jelentés szerint 42 136 igazoló eljárásból a bizottságok 37 351-ben igazolták az illetőt, 4 785 alkalommal nem. Ebből 825 esetből állásvesztés, 264 esetben nyugdíjazás volt a büntetés, 63 esetben pedig a népügyészséghez fordultak.