Alkotmányos helyzet 1949–1956

Nemzetközi körülmények

A magyar állam területe, határai korszakunkban nem változtak meg. A szomszédos országok köre nem változott meg az előző, 1944–1949-es periódushoz képest. Magyarország geopolitikai helyzetét a kétpólusú világban elfoglalt helye határozta meg: 1944–1945 óta a szovjet érdekszférába tartozott, majd 1948–1949-től kezdve a kialakuló „vasfüggöny” mentén helyezkedett el. A vasfüggöny elválasztó szerepe korszakunkban sokkal jelentősebb volt a déli, jugoszláv határvonal mentén. 1948-ban ugyanis szovjet–jugoszláv konfliktus kezdődött meg, amely éveken át háborúval is fenyegetett. A déli határ mentén állandó harckészültség, átfogó kitelepítési tervek, katonai bunkerek felépítése volt jellemző. A határvonaltól számított húsz km-es körzetbe is csak külön engedéllyel lehetett belépni 1950-től. Ezt a szabályt az osztrák határ mentén csak két évvel később vezették be. A szovjet katonai megszállás tartós maradt azt követően is, hogy 1947. február 10-én aláírták a párizsi békét. Ez ugyanis lehetővé tette, hogy az Ausztria keleti részét is megszálló szovjet hadsereg „az utánpótlási vonalak fenntartása” érdekében tovább állomásozhasson magyar területen is. 1955. május 15-én aláírták az osztrák államszerződést, Ausztria katonailag semleges országgá vált. A szovjet csapatokat kivonták onnan, s így ennek értelmében Magyarországról is távozniuk kellett volna. 1955. május 14-én azonban megalakult a Varsói Szerződés, a kommunista országok katonai blokkja, amelynek keretében a szovjet csapatok továbbra sem vonultak ki az országból. A katonai megszállás és a szovjet politikai kontroll alapvetően korlátozta a magyar állam szuverenitását. A szovjetek „tanácsadóik” révén is mindenütt jelen voltak, sok esetben közvetlen parancsokkal irányították a magyar állam működését is. Az állami szervek működése átvette a szovjet szokásokat, szinte minden téren az orosz–szovjet hagyományokat kezdte követni. Ez az irányváltás nem csak a szovjet ellenőrzésből adódott. A magyar állam irányítását diktatórikusan saját kezébe vevő Magyar Dolgozók Pártja (MDP) saját elhatározásából is a szovjet példa másolását tartotta szükségesnek. A pártállami diktatúra kiépítése 1949-re befejeződött. Az egypártrendszer keretein belül pedig nem volt lehetőség arra, hogy ettől eltérő politikai véleményeket fogalmazzon meg bármilyen társadalmi csoport.

A sztálini alkotmány

1949. alkotmánytörténeti szempontból is fordulópont: az „íratlan” történeti alkotmányt (amely persze írott volt, csak nem egy egységes jogszabály foglalta össze azt) félredobták, s helyére egy szovjet eredetű, a magyar hagyományoktól gyökeresen eltérő új, chartális alkotmány került (1949: XX. tv.). Az alkotmány lényegében a szovjet 1936-os alaptörvény fordítása volt, ezért sztálini alkotmánynak is nevezzük. Az alkotmány az államformát „népköztársaság” formájában határozta meg, amely az 1918-ban kikiáltott népköztársasággal szemben nem köztársasági, hanem diktatórikus, totalitárius államforma volt. Ezért kikiáltását a II. Magyar Köztársaság (1946–1949.) végének tekintjük. Az alkotmány szembefordult a magyar alkotmányfejlődés korábbi vonulatával és az európai alkotmányos értékekkel. Mivel a szovjet jog az államhatalom egységének elvét vallotta, a hatalmi ágak (törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás) még az alkotmány szerint sem váltak el egymástól (gyakorlatilag pedig teljesen összefonódtak). Az alkotmány számos olyan intézményről intézkedett, amelyek még nem is léteztek (pl. a tanácsok), valamint a proletárdiktatúrát valamiféle idealizált jövőképpel próbálta legitimálni („minden hatalom a dolgozó népé”; „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint” stb.) Az alkotmány tehát politikai programot is adott, amely azonban mindvégig fiktív maradt.

Az állam szimbolikus keretei

Az új alkotmány a történelmi címert is újjal váltotta fel: a szovjet tagköztársaságok címerére emlékeztető új „címer” még a heraldika legelemibb szabályainak sem felelt meg. Nem tartalmazott pl. címerpajzsot sem, szimbólumai között pedig gyakorlatilag semmilyen nemzeti jellegzetesség nem volt (kivéve a magyar zászló színeire utaló szalagot.) A címert az alkotmány így jellemezte: „A Magyar Népköztársaság címere: kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, kerek világoskék mezőben kalapács és búzakalász; a mező felső részén a mezőre sugarakat bocsátó ötágú vörös csillag, alján redőzött piros–fehér–zöld színű szalag.” Az alkotmány értelmében a címer az állami lobogó közepére is felkerült. (Az alkotmány további fontos pontjait a későbbiek során fogjuk elemezni.)

Az állampolgárságról korszakunkban nem rendelkezett törvény. Továbbra is érvényben maradt az 1948: LX. tv., amely leszármazás, házasságkötés és honosítás jogcímén tette lehetővé az állampolgárság megszerzését. Az állampolgárság elvesztését a törvény szerint házasságkötés; törvényesítés, atyai elismerés vagy atyaság bírói megállapítása; elbocsátás; megfosztás következtében lehetett kimondani. Kérelem alapján lehetővé tette a törvény a visszahonosítást is. A törvény nemi diszkriminációt is tartalmazott, mivel a házasságkötés által csak a nők szerezhettek és veszthették el a magyar állampolgárságot; a férfiak honosítási kérelme pedig automatikusan vonatkozott a velük egy háztartásban élő feleségükre is.

Az új állami berendezkedés eltörölte a korábbi, hagyományos egyházi és állami ünnepeket is. Március 15-ét, húsvét- és pünkösdhétfőt, illetve karácsonyt is munkanappá nyilvánították. Az egyházi ünnepek helyett csak állami ünnepek léteztek. Ilyen volt április 4-e (a „felszabadulás” ünnepe), május 1-e (a „munka ünnepe”), augusztus 20-a (Szent István helyett immár az „alkotmány és az új kenyér ünnepe”) és természetesen november 7-e, a bolsevikok 1917-es a pétervári hatalomátvételének (a „nagy októberi szocialista forradalom”) ünnepe.

Címek és rangok hivatalosan továbbra sem léteztek. A valóságban annál inkább: kötelező érvényű lett az elvtárs(nő) megszólítás. A párt- és az állami vezetők pedig pozíciójuknál fogva kivételes rangot és presztízst élvezhettek. Így a „párttitkár elvtárs”, „tanácselnök elvtárs”, „miniszter elvtárs” stb. kifejezések lényegében ilyen nem hivatalos rangokként is értelmezhetők.