A Népköztársaság
Elnöki Tanácsa
Az alkotmány 1949-ben megszüntette a
köztársasági elnöki tisztséget és helyette kollektív államfői testületet, a Népköztársaság
Elnöki Tanácsát hozta létre. Ennek az országgyűlés tagjaiból választott, 21
fős (elnök, két helyettes, titkár és 17 tag) testületnek a hatalommegosztás
során a végrehajtó hatalom (azaz a kormány és a tanácsok) feletti kontroll
lehetett volna a feladata. Azzal viszont, hogy az alkotmány értelmében az
államfői testület törvényhozói jogokat is kapott, a nyilvános jogszabályokban
is sérült a hatalommegosztás elve. Mivel más önálló jogokat nem kapott, az
országgyűlést helyettesítő jogköre lett a működésének lényege. A NET-nek
semmilyen közjogi előzménye nem volt Magyarországon, azt szovjet mintára vette
át hazánk. A NET lényegében a hatalom további koncentrációját biztosította.
Az Elnöki Tanács saját
hatáskörébe tartozott az országgyűlés összehívása; a törvények kezdeményezése,
hitelesítése és kihirdetése; nemzetközi szerződések kötése és megerősítése;
népszavazás elrendelése (erre sohasem került sor); követek küldése és fogadása;
egyéni kegyelem adása. A NET megsemmisíthette az alacsonyabb rendű szervek
által hozott, alkotmányba ütköző „vagy a dolgozó nép érdekeit sértő”
jogszabályokat, illetve feloszlathatta az ilyen jellegű szervezeteket. A
NET-nek kinevezési hatásköre is volt (államtitkárok, majd később helyettük
miniszterhelyettesek; fontosabb állami hivatalnokok; magasabb rangú tisztek;
egyetemi tanárok, bírák stb. kinevezése; hozzájárulás a magasabb egyházi
méltóságok kinevezéséhez). Emellett kitüntetéseket is alapíthatott és
adományozhatott.
Az Elnöki Tanács eleinte havonta
egy–két ülést tartott, később inkább hármat–négyet. Az ülések rövidek és vita
nélküliek voltak. A tagok gyakran hiányoztak, így sok ülés elmaradt. Néha
körtelefonnal is „fogadtak el” törvényerejű rendeletet.
A Minisztertanács
A kormány feladatait az államigazgatás legfelsőbb
szervének tekintett Minisztertanács (MT) látta el. A Minisztertanácsot
az országgyűlés választotta meg. A kormány megbízatási ideje nem volt előre
rögzítve, sőt a választásokhoz sem kötődött. (1953-ban Nagy Imre kinevezése
véletlenül esett egybe az új országgyűlés összehívásával.) A kormányon belüli
személycserékről a NET hozott döntéseket. A kormány elvileg az országgyűlésnek
volt felelős, ám ez valóban csak elv maradt: valójában a párt ellenőrizte a
működését. A miniszteri felelősségről az alkotmány értelmében törvényt kellett
volna hozni, ám erre 1956-ig nem került sor. A kormány nem volt önálló
döntéshozó szerv sem: bár rendeleteket és határozatokat is adott ki, azok
lényegében a párt utasításainak végrehajtását szolgálták. A kormány és a pártvezetés
tagjai között gyakran személyi átfedések is voltak. A párt főtitkára, Rákosi
Mátyás 1952–1953 között a MT elnöke is volt. A kormánytagok körülbelül
egyharmada egyidejűleg az MDP PB-nek is tagja volt. A PB tagjainak nagyjából a
fele volt kormánytag, s 1953-ig a Titkárság tagjai is nagyrészt azok voltak.
1953 után viszont a Titkárság és a kormány tagjai között többnyire csekély
személyi átfedés volt.
A Minisztertanács feladatai a
következők voltak: a minisztériumok és az MT alá rendelt egyéb szervek munkáját
irányította; biztosította a törvények és rendeletek végrehajtását, a
népgazdasági terv megvalósítását stb. A Minisztertanács elnöke vezette a MT
üléseit, gondoskodott a rendeletek és határozatok végrehajtásáról, irányította
az alá rendelt szerveket. Arról nem szólt ugyan az alkotmány, de a kormányfő
legfőbb feladata a párt döntéseinek a végrehajtása volt.
A
szakminisztériumok
Az alkotmány felsorolta a minisztériumok
nevét is. 1949-ben a választások után Dobi István kormányában tizenöt
minisztérium volt, ami hárommal több tárcát jelentett, mint korábban:
Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium,
Pénzügyminisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Nehézipari Minisztérium,
Könnyűipari Minisztérium, Földművelésügyi Minisztérium, Külkereskedelmi
Minisztérium, Belkereskedelmi Minisztérium, Építésügyi Minisztérium,
Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, Népművelési Minisztérium, Vallás-
és Közoktatásügyi Minisztérium, Népjóléti Minisztérium. A dőlt betűvel szedett
tárcák 1949-ben alakultak meg először (az Ipari, illetve a Kereskedelemügyi
Minisztérium kettéválásával, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi
Minisztériumból kiválva). A tizenöt felsorolt minisztériumból 1956-ig nyolc
maradt fenn változatlan névvel, bár ezekből is váltak ki újabb részterületeket
ellenőrző tárcák. 1949 és 1956 októbere között összesen negyven különböző nevű
minisztérium működött, közülük hat darab kétszer is azonos néven alakult meg.
Ezek az átalakulások szinte már áttekinthetetlenül bonyolultak voltak. Az új minisztériumok
létrehozásakor módosítani kellett az alkotmányt is.
A nehézipari tárca számtalan
részterületre töredezett. Előbb kettévált Bánya- és Energiaügyi, illetve Kohó-
és Gépipari Minisztériummá (1950 december), majd 1952 elején létrejött a
„Középgépipari” (valójában: hadiipari), az év végén pedig az önálló Kohászati
és Általános Gépipari Minisztérium, illetve a vegyipari tárca. 1952 elején a
könnyűipari tárcából vált ki a Helyi Ipar Minisztériuma, az építésügyiből pedig
az Építőanyagipari Minisztérium. 1953. júliusában a nyolc ipari tárcából hármat
hagytak meg (Könnyűipari, Nehézipari, Kohó- és Gépipari). 1954 októberében a
nehézipari tárca ismét kettévált (szénbányászati, illetve vegyipari és
energiaügyi tárcákra), majd 1956 augusztusában Bánya- és Energiaügyi
Minisztérium néven egyesült, egyidejűleg ismét kivált belőle a Vegyipari
Minisztérium.
1950 végén a könnyűipari és a
belkereskedelmi tárca fennmaradása mellett ezek egy részét összevonva létrejött
az Élelmezési Minisztérium, amely 1952-ben élelmiszeripari és begyűjtési
tárcára bomlott. Ekkor vált ki a földművelési tárcából az Állami Mező- és
Erdőgazdaságok Minisztériuma, amely másfél évig állt fenn. 1952–1953. során
külön működött a közlekedési tárca a postaügyitől, majd ismét egyesültek. 1953
közepén, amikor sok kisebb tárca megszűnt az új szakasz kezdetén, Bel- és
Külkereskedelmi Minisztériumként egyesült két tárca. 1954 júniusában ismét
különváltak. 1954 elején az építésügyi tárcából vált ki a Város- és
Községgazdálkodási Minisztérium. 1955 augusztusában miniszteriális szintre
emelték az Állami Ellenőrző Központot is (Állami Ellenőrzés Minisztériuma).
A népjóléti tárcát 1950 végén
Egészségügyi Minisztériummá nevezték át. 1951 májusában a vallás- és
közoktatásügyi tárca megszűnt. Létrejött a Közoktatásügyi Minisztérium és
országos hatásköri szervként az Állami Egyházügyi Hivatal. 1952 végén vált
külön a Felsőoktatási Minisztérium, majd 1953 júliusától ismét egységes
Oktatásügyi Minisztérium alakult.
A minisztériumok számának
szaporodása egyrészt mutatta a bürokratizálódás folyamatát, másrészt lehetővé
tette, hogy az állami szerveket irányító személyek csak részterületek
ellenőrzését láthassák el. A stratégiai döntések és az irányítás így mindvégig
a párt, az MDP kezében lehetett. Egyidejűleg a legtöbb minisztérium 1952
decemberétől 1953 júliusáig állt fenn (jellemzően a párt főtitkára, Rákosi
Mátyás kormányfősége idején): ekkor 26 tárca működött egyidejűleg, s a
miniszterelnök mellett a Minisztertanácsnak öt elnökhelyettese is volt. A
kormánynak tehát ekkor 32 tagja volt. A Rákosit váltó Nagy Imre 1953 júliusában
kilenc tárcát szüntetett meg (17-et tartott meg) és két főre csökkentette az
elnökhelyettesek számát is. Ezzel is kifejeződött, hogy a kormány munkájának
felértékelődését szeretné megkezdeni. Rákosi befolyásának megerősödésével
párhuzamosan később ismét nőtt a tárcák száma, Nagy Imre miniszterelnöksége
végén, majd Hegedüs András kormányában is.
Az Állami Ellenőrző Központ
(ÁEK) 1949-ben jött létre (1949: 17. tvr.), lényegében az akkor megszüntetett
Legfőbb Állami Számvevőszéket váltva fel. Feladata azonban – elődjéével
szemben – nem, vagy nem csak az állami szervek működésének ellenőrzése,
felügyelete volt, hanem „hozzájárulás az állami fegyelem megszilárdulásához”, a
társadalmi tulajdon fokozottabb védelmének elősegítése. Vagyis: a kiépülő
diktatúra és a pártállami rendszer védelmének feladatát is ellátta. Emellett
elvileg a bürokratikus módszerek kiküszöbölése, az állami szervek és vállalatok
gazdálkodásának, pénzügyeinek ellenőrzése is feladata volt. Ellenőrizte azonban
a „társadalmi” szervezeteket is, ezzel is kifejezésre juttatva azoknak az
államtól való függését. Az ÁEK kötelessége volt a MT rendszeres tájékoztatása.
Szakvéleményt adott az éves költségvetés végrehajtására vonatkozóan is. Nem
vizsgálta azonban a tömegszervezetek, a diplomáciai szervezet működését, a
Néphadsereg, a rendőrség, az ÁVH, a bíróságok esetében pedig csak e szervek
gazdasági és pénzügyi tevékenységét ellenőrizte. 1955 augusztusában az ÁEK
megszűnt, pontosabban minisztériummá szervezték át. Az Állami Ellenőrzés
Minisztériuma 1956 végéig állt fenn. Tevékenységi köre az ÁEK-re
hasonlított, de hatáskörét részletesebben határozták meg. Az ÁEM vizsgálatokat
tarthatott terv szerint és soron kívül is, hiányosságok esetén pedig fegyelmi
büntetést (figyelmeztetés, megrovás, elbocsátás), sőt a társadalmi tulajdonban
bekövetkezett kár megtérítését is kiszabhatott.