Közigazgatási
változások
1950. január 1-én átalakult Magyarország
közigazgatási beosztása is. Az addig létező 25 megye helyett 19 megyét
hoztak létre. Megszüntették a Trianon után létesített csonka megyéket és ezeket
most már a véglegesség szándékával egyesítették valamelyik szomszéd megyével.
Emellett a megyék méretkülönbségét egyes járások más megyéhez próbálták
csökkenteni. Különösen Pest–Pilis–Solt–Kiskun megye mérete volt aránytalanul
nagy. Ennek a déli felét összevonták a csonka Bács megyével (Bács–Kiskun). Az
összevonások után több régi megyenév a térképről is eltűnt (Bereg, Gömör,
Kishont, Csanád, Moson, Esztergom stb.). Az összes megye határvonala módosult
kisebb–nagyobb mértékben. Ugyanekkor egyesítették Budapestet a környező
agglomeráció hét városával és 16 községével. 1955–1956-ban ismét előtérbe
került a megyerendszer átalakításának terve. A megyék számát ekkor tovább
csökkentették volna, de ez a terv végül nem valósult meg. A megyék 1950-es
átszervezése több esetben járt a megyeszékhely áthelyezésével. A megszűnt
megyék székhelyei (Sopron, Makó, Szikszó, Sátoraljaújhely, Mátészalka,
Berettyóújfalu) mellett elvesztette központi szerepét pl. Balassagyarmat
(Salgótarján javára), Esztergom (Tatabánya), Baja (Kecskemét), Szentes
(Hódmezővásárhely), Gyula (Békéscsaba javára).
1949 elején 60 város volt az
országban. Ez a szám 1949-ben eggyel (Ózd) nőtt, 1950-ben héttel csökkent (ezek
beolvadtak Budapestbe); 1951-ben három (Várpalota, Komló, Dunapentele /
Sztálinváros), 1952-ben egy (Törökszentmiklós), 1954-ben pedig újabb négy
darabbal nőtt (Kazincbarcika, Keszthely, Oroszlány, Tata), így 1956-ban 62
város volt. Az új városok zöme újonnan iparosított ún. „szocialista város”
volt.
A tanácsrendszer
A helyi közigazgatás intézményét az alkotmány
ismét szovjet mintára tanácsoknak nevezte. (Az orosz „szovjet” szó
jelentése is tanács.) Ennek a rendszernek az 1919-es tanácsköztársaság
kivételével szintén nem voltak hagyományai az országban. A tanácsrendszer nem
ismerte el az önkormányzatiság alapelveit: a tanácsok csak „az államhatalom
helyi szervei”, utasításokat végrehajtó, centralizált szervek voltak. Emellett
feladatuk volt az is, hogy informálják a központi szerveket. A lakosság felé
nem tartoztak felelősséggel, csak a feletteseiknek. Ráadásul a tanácsoknak az
állami szervek mellett a pártszervek utasításait is végre kellett hajtani.
Az alkotmány (1949: XX.
tv.) hatályba lépésekor (1949. augusztus 20.) a tanácsok csak papíron
léteztek. Felállításukról ténylegesen a tanácstörvény (1950: I. tv.)
rendelkezett. A tanácsok alig kaptak önálló jogkört. Saját anyagi eszközökkel
sem rendelkeztek, mivel a helyi költségvetést az államiba építették be és
megszűnt a községi tulajdon. Így helyi kezdeményezéseket nem támogathattak.
A tanácsok megalakulása után a
régi közigazgatási fogalmak (törvényhatóság, közgyűlés, főispán, alispán,
polgármester stb.) is elvesztették értelmüket. A tanácstörvény szerint a
tanácsok hierarchiájának élén a fővárosi, megyei és megyei jogú
városi tanácsok álltak (ezek felettes szerve elvileg az Elnöki Tanács és az
országgyűlés, gyakorlatilag inkább a Minisztertanács volt). A megyei jogú
város lényegében a korábbi törvényhatósági jogú városnak felel meg,
ám ezek számát jelentősen korlátozták. Kezdetben (1954-től) csak Miskolc,
Debrecen, Szeged és Pécs volt megyei jogú város. A hierarchia következő
szintjén a járási és a járási jogú városi tanácsok álltak, a
legalsóbb fokú tanácsok pedig a községi, városi és a (fő)városi
kerületi tanácsok álltak. Az 500 főnél kisebb lakosságú falvak közös
tanácsot hoztak létre egy szomszédos községgel. A tanácsok egymásnak és a
központi államhatalmi–államigazgatási szerveknek is alá voltak rendelve.
A tanácsok tagjait az
állampolgárok négyévente közvetlenül „választották”. A Rákosi-korszakban
nemcsak a helyi (községi, kerületi, városi), de a területi (járási, megyei,
fővárosi) tanácsok tagjait is a nép választotta meg. Az 1950 elején megalakult
tanácsok tagjai ugyan még kinevezéssel kerültek hivatalukba, majd 1950. október
22-én tartották meg az első tanácsválasztást. Ennek módját az 1950:
31. tvr. állapította meg: az országgyűlési választáshoz hasonlóan ezúttal
is kötött listás választás volt, azaz a listát csak egészében lehetett
támogatni vagy elutasítani. Az ellenszavazatok aránya a tanácsválasztásnál is
igen kicsi volt. A tanácstagok választásáról törvény csak az 1954-es választás
előtt született (1954: IX. tv.). Ekkor a listás rendszerről áttértek az egyéni
választókerületi rendszerre. Minden szavazópolgár szavazhatott a helyi és a
területi tanács egy–egy tagjára A tanács létszámát az 1950-es tanácstörvény
határozta meg: a fővárosban 251 fő, a megyékben 61–91 fő, járásokban 41–81 fő,
városokban 51–101 fő, községekben és a kerületekben 21–101 fő között mozgott. A
tanács élén elnök állt. A tanács ülései között a jóval kisebb létszámú (5–19
fős) végrehajtó bizottság (VB) gyakorolta a tanács irányító–ellenőrző
jogait. A VB-k ugyanakkor kettős alárendeltségben álltak: saját tanácsuk
és a felettes végrehajtó bizottságuk is ellenőrizte őket. Emellett
természetesen a párt helyi szervezetei is kontroll alatt tartották őket. A VB-k
működtették a hivatali szervezetet is. Ennek keretén belül szakigazgatási ágak
szerint osztályokat szerveztek. (Ez a községi VB-knél nem volt kötelező). Az 1954:
X. tv. az új szakasznak megfelelően felváltotta az 1950-es tanácstörvényt.
Az új jogszabály már tartalmazta a tanácstagok jogait, kötelességeit, illetve
részletezte és jogilag sokkal szabatosabban fogalmazta meg a tanácsok, a VB (és
annak elnöke) feladatait. A tanács általános feladatai között azonban első
helyen továbbra is az „államhatalmi tevékenység”-et említette. A helyi
tevékenység autonómiáját alig bővítette, hiszen erre csak „az állami
népgazdasági terv és az állami költségvetés keretein belül” volt lehetőség.
Elvként mondta ki viszont, hogy „a tanács munkájába bevonja a dolgozók
társadalmi, gazdasági és kulturális tömegszervezeteit és ezáltal is biztosítja
a lakosság széles tömegeinek részvételét az állami feladatok végrehajtásában”.
A tanács rendeleteit kihirdetésük előtt a felsőbb tanácshoz kellett
felterjeszteni.