Az állam jogszolgáltatási szerveinek
tevékenysége a forradalom napjaiban gyakorlatilag megszűnt, október 25-e után a
bíróságok ítélkezési munkája megállt. Az ügyészségek részt vállaltak a
forradalom kibontakozásában, a tömegek nyomására a fogdákban levő politikai
letartóztatottak, s fegyveres felkelők kiszabadulásában egyes településeken
(Kecskemét) jelentős részt vállaltak.
November 4. után a jogi szervek
szétziláltsága miatt a kádári hatalom a jogszolgáltatási rendszert nem volt
képes működtetni, azt csak több lépcsőben tudta ellenőrzése alá vonni.
Legelőszőr a Katonai Bíróságokon alakult ki a kádári pártállam számára
kedvező személyi feltételrendszer, ez a struktúra december közepétől már
alkalmas lett a forradalom résztvevői elleni jogi eljárások lefolytatására.
1957. december közepén a katonai bíróságok keretén belül szerveződtek meg a statáriális
tanácsok (1956: 28. tvr.),
amelyek az első ítéleteket hozták. A polgári bíróságokon november második
felében kezdődött meg általában a jogszolgáltatási tevékenység, politikai
ügyeket azonban egy ideig nem tudott a hatalom rájuk szignálni, erre csak 1957
első hónapjaitól nyílt lehetőség. A személyi feltételek kialakítása után a
hatalom 1957 tavaszától vonta be egyre inkább a polgári jogszolgáltatási
szerveket a forradalmi erők elleni megtorló eljárásokba. 1957. április 6-án a
legfontosabb politikai perek lefolytatására megalakították a Legfelsőbb
Bíróságon belül a Népbírósági Tanácsot (1957: 25. tvr.), amelyet később a fővárosi, és néhány megyei
bíróságon (Baranya, Győr–Sopron, Pest, Csongrád, Borsod–Abaúj–Zemplén) belül is
létrehoztak (1957: 34. tvr.).