Előszó

 

A középkori egyetemes történelem oktatását több, az utóbbi években megjelent tankönyv és jegyzet segíti, amelyek mellett számos külföldi történész középkori témájú műve is felhasználhatóvá vált az oktatásban a hazai megjelentetésnek köszönhetően. A kiadott, és az egyetemi oktatásban is felhasználható középkori források száma is gyarapszik.

      Mindezek mellett a jelen kötet szerzőinek kutatási és oktatási tapasztalatai azt mutatták, hogy a hallgatók felkészülése két területen mindenképpen további támogatásra szorul. Az egyik a szemináriumi munka, a szemináriumi dolgozat és a szakdolgozat tervezése és elkészítése. A másik a térben lejátszódó történelmi folyamatok, térbeli kiterjedéssel rendelkező struktúrák (városhálózat, egyházi- és világi közigazgatás területi beosztása, kereskedelmi utak, stb.) megismerése és megértése, és a történeti események lokalizálása. A hallgatók felkészülését nehezíti, hogy az igazán színvonalas atlaszok beszerzése sok esetben még számos könyvtár anyagi lehetőségét is meghaladja. Ennek következtében a történeti események, folyamatok és struktúrák térbeli dimenziója, hiányosan és esetlegesen van jelen a hallgatók felkészülésében. A történelmi események és folyamatok szinkronlátása ugyancsak nehezen alakul ki. Az említett problémák megoldásához kíván segítséget nyújtani a térképvázlatok magyarázatokkal ellátott gyűjteménye.