Átok

[Elöl csonka a kézirat.]

[...]Éles elméd légyen, felejtsd el nevedet,
Mint Mesalla, ki nagy fájdalmat érezett,
Hascsemer kirágja tőből köldöködet,
Hogy minden csudálja ily betegségedet.

Tengeri csudák is csudádra jőjönek,
Húsevő madarak mind öszvegyűljönek,
Várván, hogy hamarébb testeddel éljenek,
De rossz szerencséden ők is elhűljönek.

Iszanyú genyedtség nyúzza le körmödet,
Keserves fájdalom gyötörje szívedet,
Vérhólyag és csipa ellepje szemedet,
S ne kívánja senki látni rút színedet.

Átkozzon, valaki hallhatja híredet,
Szomjúhozza régi barátod véredet,
Minden szolgabíró írja bé nevedet,
Kínzó lajtorjára várván személyedet.

Jó szállásosztód lész, ezt számodra tartja,
Gyertyáját is mester csak kedvedért mártja,
Sínvas miatt rajtad nem marad ép hártya,
Mert kérésben magát érted kevés ártja.

Akár lopó, fosztó, akár gyilkos légyen,
De valaki hóhárlajtorjára mégyen,
Ha égető lesz is, de pajtárssá tégyen,
És ő vallásának minden ember higgyen.

Ne legyen hiteled se feleségednél,
Se pedig másféle idegen embernél,
Utálatosságod minden cselédednél,
Unva légy magad is saját gyermekednél.

Denevér és bagoly éjjel kiáltsanak,
Álmot szemeidre ne is bocsássonak,
Ez ország bolhái veled nyugodjanak,
Nyugodnod patkányok éjjel se hagyjonak.

Éppen mennyi ártány országunkban vagyon,
Sábelliában is, azt mind üssék agyon,
Valakinek héja lészen, minden hagyjon,
De sok kenésedtől semmi se maradjon.

Kurva feleséged oly fattyakat szüljön,
Kik közül az egyik lábaidra dőljön,
Másik kezed fogva az nyakadra üljön,
Harmadik pátcázzon, csak hogy meg ne öljön.

Haljon meg, kit kedvelsz, éhhel az öledben,
Undok mérges féreg teremjen kebledben,
Ijesztő fantazma járjon személyedben,
Kuldus is öldezzen egész életedben.

Eltávozzon tőled minden gyönyörűség,
Uralkodjék rajtad győzhetetlen ínség,
Emíssze velődet gond és keserűség,
S ne tápláljon soha semmi jó reménség.

Letörjék derekad, lábaid fájjanak,
Egyszersmind sok helyen az férgek rágjanak,
Mindenfelő csípő állatok marjonak,
Hogy valaki meglát, mondhassa jajának.

Egy lyuk mellett se menj, azkiben bé férnél,
Mindjárt nyakra s főre hogy bele ne térnél,
Egy verem se légyen, kiben bé nem esnél,
De többre tartatván, ott mégis ne vesznél.

Torkodon is mérges varak fakadjonak,
Inaid testedtől mind elszakadjanak,
Kősziklák, törött fák beléd akadjonak,
S benned csak egy egész tagot se hagyjonak.

Venus is kínozzon, de hasznod ne légyen,
Csak hogy ő is prédát tagaidból végyen,
Cupido tegze is semmit se engedjen,
Hogy minden állattól tested kínt szenvedjen.

Így kínlódjál végig, s az föld is sajnáljon,
Minden rossz nyavalya téged feltaláljon,
Kígyó, béka és gyík veled s benned háljon,
Könnyebbséggel soha senki se kínáljon.

Szörnyű kínban hallod Titiust, Phylegiást,
Adja Isten, hogy itt kínnal meggyőzzed azt,
Mivel most rossz voltod engem búval fáraszt,
S más magadnál jobbat bosszúsággal száraszt.

Se vízen, se földön szerencséd ne légyen,
Bocsáttassál alá hordóban az hegyen,
Minden ellenséged rossz voltodról tégyen,
S Heródes Hidalma rajtad prédát végyen.

Ábrázatod máshoz ne légyen hasonló,
Olyan légy, mint szamár vagy túros, béna ló,
Ez az kívánságom csak azoknak való,
Kik belém akadnak, mint ördöngös háló.

Valamelyre fordulsz, Aeolus kínozza,
Megdagadt orcádot fájdalomra hozza,
Orrodot is hideg Boreás megnyúzza,
És az egész bőrét pofádnak lehúzza.

Az te két füled is sok kiáltásokkal
S fantazmáktól szerzett nagy csattogásokkal,
Orrod is bételjék undok folyásokkal,
S mocskolódjék fejed rothadt moslékokkal.

Lássad mindazáltal aztat szemeiddel,
S halljad más dolgokra süket füleiddel,
Sőt fel is érhessed megbódult elméddel,
Valami kínozhat, s az többit felejtsd el.

Orrod peckek miatt éppen elszakadjon,
Üstöked minden rossz markában akadjon,
Oly bosszúság miatt epéd megfakadjon,
De tested még nagyobb kínokra maradjon.

Álnoksággal teljes nyelved megemísszen,
Éjjel-nappal Charon, Cerberus égessen,
Három fúriának ostora verhessen,
Csak az egy lelkedből prédát ne vehessen.

Látásában két kínt Szent János említett,
Azkivel két angyal sokat megemísztett,
Abba is részes légy, Pharaon hány kínt tett,
Mózes, Proserpina tereád amit hintett.

Dobogjon szüntelen bús szíved féltedben,
Jajgatva ordicsálj keserűségedben,
Hasad, mint kemény dob, álljon ijedtedben,
S fohászkodjál sírván egész életedben.

Átkozott könyveid úgy megáradjonak,
Vak, csipás szemeid hogy kiapadjonak,
Sok várakozások untig fárasszanak,
Szintén utolsó csepp vérig fárasszonak.

Szívedet annyi rút mérges féreg járja,
Mennyi gondolatod gonoszomat várja,
Vagy hív barátomnak javát nem akarja,
Életedet párka végtére így tartsa.

Az egész házadbúl három fa maradjon,
Kire fiad által nyakad felakadjon,
Féltedben hótt ember harangja szót adjon,
S temető varjaknak tested megfakadjon,
Istentől ily átok fejedre szakadjon!

Forrás: RMKT, XVII, 12., kiad. VARGA Imre, 57. sz. A versfőkben: [HÚSV]ÉTI AJÁNDÉK HELET VISSZAVALO ÁLDÁSA. A [ ] közti rész következtetés; lehetséges, hogy elöl több hiányzik.