[Búmra vonta, látom…]

1. Búmra vonta, látom, vak világ harangját,
Keserűségemnek gerjesztvén nagy lángját,
Terjeszti haragját,
Hervasztván szívemben életem virágját.

2. Aranyidők voltak néha, de elmúltak,
Gyermek esztendeink azokhoz nem nyúltak,
Mert régen elhulltak
Istenes napjai, melyekben nem dúltak.

3. Lángozó haragnak távol járt ereje,
Az volt ez világnak kikelet ideje,
S nem romlott veleje,
Sok jó erkölcsökkel virágzott mezeje.

4. Aranyüdő után ezüst következett,
S virágzó kikelet után nyár érkezett,
Mely haragot szerzett,
De több undokságrúl nem is emlékezett.

5. Szemlátomásunkra ezek mind elmúltak,
S alábbvaló részbűl más idők fordultak,
S mint egy ősz, úgy voltak,
Mert haszonért harcon sok emberek hulltak.

6. Sem arany-, sem ezüst-, sem rézidő immár,
Télbe jár ez világ, s utolsó végin jár,
El is romol hamar,
S mégis vakságában magára jókat vár.

7. Agyaggal öszvevert kemény vasbúl vagyon,
Szép intésnek békét minden ember hagyjon,
S hogy ne verjék agyon,
Az igazmondástul bár hátra maradjon.

8. Bűnre lágy, mint az sár, de vas megtérésre,
Acélszíve vagyon minden jó kérésre,
S hajlandó sértésre,
Jót is magyarázni szokott gonosz részre.

9. Átok alatt hever, nincsen igazsága,
Rútságban megrögzött, s nagy az ő rabsága,
S nem látja vaksága,
Minthogy vak világnak nincs világossága.

10. Lopások kísírtik tűrhetetlenségit,
Férje halál által veszti feleségit,
Nézzed irígységit,
Én meg nem foghatom undok dühösségit.

11. Isteni félelem igaz szeretettel,
Nincs józanság, hívség jó igyekezettel
S szemérmes élettel,
Fiú sincs atyjárúl jó emlékezettel.

12. Nincsen tudománynak köztünk tisztessége,
Gazdagtúl szegínynek nincsen békessége,
S sok szív fösvénysége
Cselekszi, hogy pénzben világ reménsége.

13. Tobzódás, hamis hit, fosztás gyilkossággal,
Rágalmazás terem vastag hazugsággal,
Rakva csalárdsággal,
Ez világ keresvén végét hamarsággal.

14. Hóhár szülének fia, s az fiának,
Szálló gazdájának, öccse az bátyjának,
Jótúl távol vannak,
S sok helyen méreggel teljes pohárt adnak.

15. Én az vak világot éppen megvetettem,
De benne egy kegyes rárónak s kedveltem,
S igazán szerettem,
Tartsad meg, Úr Isten, azmint könyörgöttem.

Forrás: RMKT, XVII, 12., kiad. VARGA Imre, 55. sz. A versfőkben: BALASSI BALINTHE.