Ember fogad fogadást, ageb ki megállja

1. Az ló mindaddig fut,
Amíg oda nem jut,
Hová ura akarja:
Tajték róla szakad,
Verétkezik s izzad,
S leheletit okádja:
Elesvén megromol,
Lába szege bomol,
Csak kicsapják ugarra.

2. Az eb is kergeti,
Az nyulat elüti
Szíve dobogásával;
Addig jádzik véle,
Megszakad az béle,
Lantol a két inával,
Nincs ereje immár,
Korpa is néki kár,
Meglövetik szolgával.

3. Ráró megütközik,
Ölyvnek szárnya szegik
Vagy sugárja kiszakad,
Nem fogja praedáját,
Kitekerik nyakát,
Elvetik, ágon akad:
Nem jó immár másra,
Csak ijesztő vázra,
Éhhel rúdon megfullad.

4. A szőke terhet von,
Hegyen s völgyön, hanton,
Ostor sújtja oldalát,
Az nyelvét kiveti,
Szellőn hivesíti,
Töri iga a nyakát,
Megvénhedvén másnak
Adják, mészárosnak,
Fejsze üti homlokát.

5. Szolga is megvénül,
Megsérül s megsántul
Ura szolgálatjában,
Élhetetlen immár,
Mert érte veszély s kár:
Nincs már a grátiában,
Ura nem isméri,
De mástul kérdezi,
Ki jött most udvarában.

6. Szolga egészségét,
És kedves életét
Elveszti az uráért;
Házát s feleségét,
Értekét s gyermekét
Elhagyja reménségért,
Kész mindent szenvedni,
Jót, és gonoszt tűrni,
Ura ajánlásáért.

7. Az halász horoggal,
Madarász sípszóval
Csal halat és madarat,
Szolgát szép beszéddel,
S hideg reménséggel
Ura gyakran eláltat,
Mondván: lesz oly idő,
Hogy még kezére jő
Varjú karón, kit mutat.

8. Mert reménség oly íz,
Édesb, hogy nem az méz,
Míg embert meg nem csalja,
De változás után
Merő méreg osztán,
Ha sorsán tapasztalja,
Ura ajánlasát,
S csalfa játszódását
Mikor kárán tanulja.

9. Ezek mind így vadnak,
S egy porázon folynak
Az ajánlás és szép szó,
De szomjú embernek,
Száradt gégéjének
Mit használ üres korsó,
Mert len s gyapjú nélkül
Fonal semmit nem nyúl,
Haszontalan ott orsó.

10. Nehéz tengődésnek,
Sanyarú életnek
Ily jutalma keserves,
Hogy liberai ruhád,
Lészen rongyos gatyád,
Az is avult és reves;
Végre költnek rád bűzt,
Hogy minden szód csak füst,
Kezed enyves, vagy nyelves.

11. Nincs azért jobb élet,
Mint mikor kikelet
Szánt ember, s majorkodik,
Az udvari lévre,
S panaszos kenyérre
Nem sokat várakodik,
Féltő grátiáján,
S elvont praebendáján
Nem sokat búslakodik.

12. Mondtam amit mondtam,
S írtam amit írtam,
Ha akarod érteni,
Mert való, nem mese,
Akárki mint nyesse,
Eztet nem kell vizsgálni,
Hanem mint a tűztöl,
Ódd magad ez sorstól,
Tudj más kárán tanulni.

13. Aki eztet írta,
Alkalmasint tudta
Az udvarnak mivoltát:
Mert az irigyektől,
És fondor nyelvektől
Gyakran hallott ily nótát:
Vén szolga s agg kutya
Az hasznot nem hajtja,
Ne vesztegess rá korpát.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Stoll Béla, Varga Imre, 81. sz.

1670-ben Teleki kancellár ismeretlen szolgálója saját sorsára alaklmazva Beniczky énekét, azt megtoldotta három strófával:

Ezerhatszázhetven fortélyos időben, gondolám, Christus után,
Az én rossz uramnak, régi jó gazdámnak megvettetése után
Szomorúságomba, keserves nagy búmba a Gyula várának útán.

Nevemet ha kérded, ezennel megérthedd, de csak vedd fontolóra,
Teleky MIhálynak, ama nagy marhának valék egykor apródja,
Már most megvénhedvén erőm elfelejtvén juték egy gyászos sorsra.

Nincs már egyéb hátra, csakhogy utoljára, mint kutyát leveressen,
S vagy ebnek adjon, vagy a vízbe hágjon, vagy trágyának kivessen,
Mivel az a célja, akárki meghallja, hogy tovább ne étessen.

Forrása: RMKT XVII, 10., kiad. Varga Imre, 63. sz.