Az esztendőnek négy részeinek mivoltárul

  Most már minden újul,
Vigad, örül s vidul,
Hogy tavaszi üdő ér,
  Elment hó, víz, mocsok,
S fülemile csacsog,
Echót pökdös denevér,
  Az kert virágokkal
S mező harmatokkal
Minden bánatot elver.

  Nyár párló időkkel,
S csattogó esőkkel
Gyakran kedvet változtat;
  Bolha s légy csípéssel,
Szúnyog bömböléssel
Nyugodalmat nem adhat,
  Epesztő aratás,
Izzasztó kaszálás
Csak árnyékot kívántat.

  Ősz szőlőgerezddel,
Szép sűrű kepékkel
Az embert vidámítja,
  Kövér vad- s madárral,
Megtölt pince borral
Lelket, szívet hizlalja,
  Fáradsága hasznát
Most veszi s jutalmát,
Midőn asztagit látja.

  Tél embert szomorít,
Gyakran tűzhöz szorít,
S fáztaltatja az testét,
  Sűrűn nyomja ágyát,
S hüvelyezi álmát,
Hányja s veti elméjét,
  Ha mit gyűjtött nyárba,
Most aprítja tálba,
Hogy tengesse életét.

  Négy fertály  esztendő,
Jó és gonosz üdő
Mutatja voltaképpen,
  Miképpen kell élned
És mikor mit tenned,
Elődben adja szépen:
  Kopaszt borotválni
S haját eltarolni,
Álljon üstöke épen.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Stoll Béla, Varga Imre, 83. sz.