Hogy az szabadságnak méltosága mindeneknél kévanatos

  Mi lehet kedvessebb
S gyönyörűségessebb,
Mint a kévánt szabadság?
  Könnyen uralkodó,
Noha hivalkodó
Akaratos méltóság,
  Maga kedvét járja,
Rabságot utálja,
Nem barátja a bírság.

  Mert nap fénye alatt
Mindenféle állat
Vágy, siet szabadságra,
  Tengeren evezve
S föld színén kerengve
Repül ez nyájasságra,
  Ki ha ezt nyerheti,
Magával hiteti,
Hogy jutott boldogságra.

  Mert az kötelesség
Nem legkisebb ínség,
Ki van más birtokában,
  Sok álomszakasztást,
Törődést s udvarlást
Tűrve nyög az magában,
  Azki más asztalán
S nem maga tányérán
Akar enni az koncban.

  Nem mondom: királyság,
De egy kis uraság,
Ki lakhatik házánál,
  Bár füstös legyen is
És sással födött is,
Jobb más palotájánál,
  Nyugszik, hol akarja,
Sétál, hol kévánja,
Nem ül más ajtajánál.

  Azmikor akarod,
Terített asztalod,
Nem vársz abbul senkitül,
  Ha vagyon mit enned,
Nem panaszos étked:
Nem hajtnak ki asztaltul,
  Nem űznek dologra,
S nem jön ablakodra
Bírságpecsét bírótul.

  Noha kalmár ebe
Mind nyárba és télbe
Rágódik zsíros koncon,
  Borsos étket eszik,
Sátor alatt nyugszik
S nyújtózik az lazsnakon,
  De mégis néz mordon,
Hogy nem jár szabadon,
És hogy van kötve láncon.

  Az farkas az erdőt
Járja, s üvölt üdőt,
Fárad sokat éhezve,
  Tűr az koplalással,
Csak hogy az vaslánccal
Ne legyen nyakon kötve,
  Szabadságnak örül,
Pálcaütést kerül,
Fél, ne legyen rekesztve.

  Sebes rárót foghatsz,
Ölyvet megtaníthatsz,
Fürjet s foglyot hogy fogjon,
  Nagy sok koplalással
S álomszakasztással
Szoktatod, megmaradjon,
  Mégis sokszor elhágy,
És szabadságra vágy,
Nézi, mint elszaladjon.

  Majmot mulatságért
S medvét nevetségért
Jól tartnak berekesztve,
  Nyakán gallér villog,
S hátán palást forog
Neki sokat kedvezve,
  De az mind kelletlen,
Étele ízetlen,
Jár szabadsággal kedve.

  Kalitkában madár
Lakjék kedvére bár,
Zöld árnyékkal befedve,
  Hol nem éri eső,
Csak hogy gyenge vessző
Tartóztatja rekesztve,
  Mégis ohajt azon,
Hogy nincsen szabadon,
Búsul ártatlan szíve.

  Hogyha szabadságban
Nem laktál sorsában:
Ezt nem tudod fontolni,
  Mely drága kéncs legyen
S mennyi sokat érjen,
Ahhoz nem tudsz szólani,
  Én is ármálissát
S arannyal írt jussát
Nem érkezem fejteni.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Stoll Béla, Varga Imre, 75. sz.