Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Beniczky Péter |  

A szerencsének tündéres mivoltárul

Nota: Árva fejem

1. Kis jók után keserves napim,
Nem távoznak sűrű esetim,
Jünnek s mennek, s rontnak, vesztnek, sok változásim,
Ohajtással zokogással folynak óráim.

2. Mihelt anyám hozott Világra,
A Szerencse jüve pólámra,
Melyen ülvén s hizelkedvén magán vett szóra,
Esküvéssel mondván hüttel emel karjára.

3. De csak kicsiny üdő vártatva
Engem hagya szintén koppasztva;
Mert most talpig engem torkig vesztett akartva,
Tűlem fordult, került, s térült, rontott faggatva.

4. Oh átkozott forgó Szerencse,
Édes ízzel rejtett kelepce,
Kinek soha, mint fűzmoha, nem áll meg kincse,
De mindaddig mesterkedik, hogy másnak ejtse.

5. Nem jádzol te csak együgyükkel,
De gyakrabban okos elmékkel,
Szekeredbül ha ki-kidül, nézed örömmel,
Abbúl kedved s álnok szíved van nevetséggel.

6. Tudod csalárd Görög Ilonát,
Mint vesztetted szép Lucretiát;
Kis örömért, egy s két csókért metszéd meg torkát,
Kiért veszed, s méltán eszed sokaknak átkát.

7. Hát ama nagy Pompejus úrral,
Mint jádzottál gazdag Craesussal!
Felemelted és leverted Brutust, Crassussal,
Láncoltattad s bárdoltattad Cajust Marcussal.

8. Nem csak méltán, de méltatlanul,
Vesztesz sokat nagy ártatlanul,
Nem csak lopó, de vértszopó vagy természetbül,
Tétovázó és habozó vagy te mindenbül.

9. Igírsz soknak kincset tengeren,
Hogy adsz gyöngyöt ha ki rá megyen,
De szélvészre s nagy veszélyre ejted hirtelen,
Hol életét s remínségét veszted véletlen.

10. Ha mit adsz is, mástúl elveszed;
Viszont mással bújára közled,
Soknak szívét, kis elméjét csak elhiteted,
Sajátodat s adhatodat ekint rendeled.

11. Boldog aki téged nem ismért,
Javaidbul nem vett és nem kért,
Barátságod s ajánlásod mellöl távúl tért,
Palotádban s tárházadban akartva nem fért.

12. Nem kérhetsz te semmit attúl el,
Aki nem bírt te erszényeddel,
Kölcsön marhát, kincset s ruhát, tisztet vehetsz el,
Puszta malmon, száraz gáton vámot nem veszel.

13. Enyhítsd szívem most azzal búdat,
Nem csak tűled vette el jódat,
A Szerencse, s hamis kincse nem csak magadat
Nyomorgatott s apolgatott, hanem sokakat.

 

 

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Stoll Béla, Varga Imre, 76. sz.