Erdő

Magos hegyek, szelíd erdők,
  Pán istennek sátora,
Hantos halmok, híves ernyők,
  Diánának udvara!

Szűz nympháknak víg utcái!
  Úgy tetszik, hogy újulok,
Dryadesek palotái,
  Ha hozzátok járulok.

Itt a hajnal gyengén festi
  Az erdőknek tetejét,
Jön a Flora és éleszti
  A virágok mezejét.

Jön a harmat, alig várja,
  Sylvanusnak völgyeit
Gyenge lábbal hogy megjárja,
  És elhintse gyöngyeit.

Pán megfújja trombitáját
  Echo néki válaszol,
Viszik szelek ily postáját:
  Kelj fel, aki aluszol.

Erre ki-ki meleg ágyát
  Elfelejti, talpra kél,
Odarugja nyoszolyáját,
  És az egész erdő él.

Támad a nap új sugárral.
  Hegyet-völgyet vidámít.
Közli magát fél világgal,
  Szárnyas népben kedvet nyit.

A madárkák megörülnek,
  Ellepik az ágakat,
Hím és nőstény öszveülnek,
  Énekelik álmakat.

Ásít Faunus és nyújtózik
  Rút torháját kiveti,
Gubás testén vakaródzik,
  Csúfos álmát neveti.

Satyrusok napaeáknak
  Szép jó regvelt mondanak;
Hízelkednek a nympháknak,
  Mosdóvizet hordanak.

Feji Phyllis tejes nyáját,
  És a völgynek vezeti,
Tityrus is ő csordáját
  Gondos kézzel kergeti.

Együtt járják a berkeket,
  Elbeszéllik kárakat,
Emlegetik szerelmeket,
  És tegnapi táncakat.

Siet Phoebus, és szekerét
  Másra bízza, ide tér;
Egen hagyja fényes székét,
  Az erdőktül szállást kér.

Itt van húga személyében,
  Sétálja az utakat,
Arany puzdra van kezében,
  Nyilazza a vadakat.

Fut a szarvas, vadkan iget,
  Rókák féltik farkokat,
Sok a hajtó, zeng a liget,
  Hull sok drága dám falat.

Megpihenvén ebéd után,
  Sereggel a vadásznép
Egy szép gyöngyvirágos utcán
  Új játékra öszvelép.

Itt van Daphnis, itt van Faunus,
  Sok bozontos satyrus,
Sok sípossal jön Sylvanus,
  Pásztorokkal Tityrus.

Látszanak sok friss napaeák,
  Pásztorokat nézgetik,
Utánnak más gyenge nymphák
  Kik magokat kelletik.

Elkeverve összvekapnak,
  Jól rángatják inakat,
Hol egymástul elszaladnak,
  S magán ropják táncakat.

A víg nymphák elbujkálnak,
  Satyrusok keresik,
Akit bennek feltalálnak,
  Tenyerekkel megszedik.

Dryadesek pásztorokkal
  Himbáltatják magokat,
Szép virágos bokrétákkal,
  Kifüzetvén azokat.

Satyrusok megverdődnek,
  Tépik egymás szakállát,
Kis szarvakkal öklelődnek,
  Hogy elnyerjék a pállyát.

Igy járják az erdő dolgát,
  Ide semmi gond nem fér,
Itt találja nyugodalmát,
  Akit bú és bánat vér.

Isten hozzád váras azért,
  Bóldog aki ide tér,
Mulatságért, víg óráért
  Senki vámat itt nem kér.

Forrás: Faludi Ferenc, Fortuna szekerén okosan ülj, kiad. Vargha Balázs, 70-73.