A hajnal
A szép hajnal mihelyt hasad
Mindenek megújulnak,
A setétség gyorsan szalad,
Erdők megvidámulnak,
A madárkák felserkennek,
Rázogatják szárnyokat;
Éneklésre készülgetnek,
Próbálgatják torkokot.
Harmat gyöngyét hullogatja
Arany haja szálain;
S aranyhaját lobogtatja
Alabastrom vállain.
Piros rózsák mosolyognak,
Kinyitják kebeleket,
Rozmarintok illatoznak,
Újítják leveleket.
Vannak gondban a pókocskák,
Hállójokat sétálják,
Hol megszakadt, foltozgatják,
Legyek útját elállják.
Prédát várnak, lesben állnak,
Fullánkokot készítnek;
Fia vagy, légy, a halálnak,
Ha hállóba kerítnek.
Madarászok lépvesszőkkel
Rakják készült fájokot;
Gunnyójokban mesterséggel
Fújják csalárd sípjokot.
Jön a rigó, harkály, szarka,
Felzendül a tollas nép.
Mátyás kiált, oda farka;
Sok baglyokat fog a lép.
Bús gerlice vesztett társát
Felkeresni útnak megy;
Zokog, sírja árva sorsát,
Nyögésétül zeng a hegy,
Fáradságát nem sajnálja,
Erdőt, bércet megkerül,
Méglen hímét feltalálja,
Zöld ágakra le nem ül.
Kelj fel, pásztor! hull a harmat,
Hintni hajnal gyöngyeit.
Siet pásztor, szakaszt álmat,
Hágja hegyek teteit.
Juhocskái vígan járják
A harmatos völgyeket;
A mezőköt beretválják
És nevelik tölgyöket.
Nyulacskák is kibaktatnak
Tavaszi vetésekbül,
A szarvasok ugrándoznak
A friss forrásvizekrül.
Erdő szélén farkas kullog,
Husra feni fogait,
Barlangjában medve morog,
És szoptatja kölkeit.
Már a récék sem alusznak,
Úsznak a patakokon.
A parasztok hason másznak,
Vigyáznak a partokon.
Ha puskájok szerencsét hoz,
Vigassággal megtérnek,
Napkeletkor tiszttartóhoz
Bátrabban bemehetnek.
Úthoz fognak szarándokok
A hajnali hívesben,
Izzadoznak a kovácsok
Homlokig a műhelyben.
Elmélkednek a deákok
Írnak, törik fejeket.
Félnek, netán praeceptorok
Megszegdelje bőrüket.
De már a nap a tengerrül
Emelgeti szekerét:
A hajnal is az egekrül
Elindítja kerekét.
Napkeletkor egyéb dolgok
Fárasztják embereket.
Versírásban, kik boldogok,
Megmondhatják ezeket.
Forrás: Faludi Ferenc, Fortuna szekerén okosan ülj, kiad. Vargha Balázs, 66-68. |