Nincsen neve

Egy agg lant van Gyöngyös táján,
Rút szömölcsék ül pofáján,
  Töpörödött ráncos bőre,
  Ősszel tarkás minden szőre,
    Utálatos ocsmán kép.

Három foga tart istrázsát,
S alig rágja a híg kását,
  Gyomort kever büdös szája,
  Tüdejével rothadt mája,
    Semmi tagja már nem ép.

Rozsdás torka höbög, hörög,
De a nyelve frissen pörög,
  Nyughatatlan derekával,
  Csipás szeme forgásával,
    Keze úgy jár mint a csép.

Előbb kezdte Venus fatyját
Megismérni, mintsem atyját;
  Hím után sírt bölcsőjében
  Gyulladozott szerelmében,
    S még előtte volt a pép.

Felserdülvén, többre lépett,
Nyalogatott sok friss képet,
  Aki tetszett szájízének,
  És megfelelt víg kedvének,
    Ahhoz ragadt mint a lép.

Sok kezek közt vásott nyaka,
Csókkal kopott két ajaka,
  Üszög már kiperzselt szíve,
  De még benn van Amor nyíve,
    Forrton-forr az ó cserép.

Természetét erölteti,
Apadt mellét kifeszíti,
  Tarát, farát ékesíti,
  Vitorláit kiteríti,
    Arra nyerít, aki szép.

Parázs tüzét lobbantatja
Már megszokta, nem hagyhatja.
  Várj, tejetlen gubás kecske,
  Nősztön nősző vén menyecske,
    Megjön urad, jól megtép!

Forrás: Faludi Ferenc, Fortuna szekerén okosan ülj, kiad. Vargha Balázs, 83-84.