Phyllis

Phyllis nyugszik, mély álomban
  A szép Phyllis elmerült.
Íme Ámor jött azonban;
  Loppal oldalához ült.

Félretészi tegzét, ívét,
  Egy nyilával utat nyit,
És kilopja Phyllis szívét,
  Kit sebessen el is vitt.

Serken Phyllis, észrevészi
  Kárát s Ámor nyilait,
Minden dolgát félretészi,
  Sietteti inait.

Feltalálja udvarában,
  Ámor szívek között jár.
Szinte kettő van markában,
  Íme, ugymond, itt a kár!

Lator Ámor, ha elvetted,
  Ha megloptál engemet,
Mondd meg, dévaj, hová tetted,
  És add vissza szívemet.

Sírva fakad, jajjal közli,
  Nagy cseppekkel könyve hull,
Ámor gyengén mind letörli,
  Mondván: Phylli, ne búsull!

Itt van szíved, elrejtettem,
  Jó helyen van, el nem vész,
Több szívekkel elkevertem,
  Mutass reá, tied lész.

Ím elődbe rakogatom,
  Phylli, vigyázással légy,
Ki micsodás, megmutatom,
  Szíved helett mást ne végy.

Ez a nagy szív alázatos.
  Ez pedig pompára vágy,
Ez együgyű, akaratos,
  És ez mindenkihez lágy.

Ez a picin válogató,
  Ez udvari, ez paraszt,
Ez tudatlan halogató,
  Sok szíveket elszalaszt.

Ez mosolgó, hizelkedő
  Ez versengő béketlen,
Ez szemérmes, ez kérkedő,
  Ez pityergő, ízetlen.

Ez tárházat, kastélyt vadász,
  Tetszik néki a kincses nép,
Emez böcsületet horgász,
  Ennek a’ kell, aki szép.

Ez kendőzik, fürtet visszál,
  Százszor tükeréhez fut,
Ez más erkölcsében piszkál,
  Emez büszke, noha rút.

Válogasd ki, ha úgy kéred,
  Ezek között van szíved.
Phylli, láttam, nem isméred,
  Mellyik légyen a tied.

Még egy van itt, ez a furcsa,
  Hamis, titkos, dévaj szív,
Ehhez nem fér senki kulcsa,
  Se nem igaz, se nem hív.

Ha nem tudod, ím megmondom:
  A te szíved, emeld el,
Tartsd magadnak, semmi gondom,
  Mert ez senkinek sem kell.

Forrás: Faludi Ferenc, Fortuna szekerén okosan ülj, kiad. Vargha Balázs, 80-82.