A pipárul

Olasz sonetto formára

Hív társam, dohányos börböncém,
Te tisztítod fejemet,
Szép pipám, égő kis kemencém,
Te enyhíted mellyemet.

Füstecskéd kereng, forog, játszik,
És megvallom, vigasztal,
De alig tűnik s már nem látszik,
Azért engem meg is csal.

Sőt nem csal, leckét ád elmémnek,
Mert így lész vége életemnek,
Élő ember, gondold meg:

Mint a füst oszlik hirtelenül,
Úgy magad is, fontold meg,
Elcseppensz egykor véletlenül!

Forrás: Faludi Ferenc, Fortuna szekerén okosan ülj, kiad. Vargha Balázs, 87.

A pipárul írt „sonettója olasz formára” magyarországi szonett-próbálkozások után (van közöttük német és francia nyelvű is) az első épkézláb kísérlet. Turóczi-Trostler József impozáns hátteret festett „a legvirtuózabb román forma” varázsán töprengő Faludi sonettója mögé, a nagy európai „szonettjárványoktól” a „dohányversek”, „pipadalok” divatozásáig (egy XVII. századi pipadalt J. S. Bach muzsikája halhatatlanított). Magyar földön ezek ismeretlenek voltak, csak a tubák passziója volt ismert. Rákóczi, Mikes, Bercsényi vagy Buga Jakab közkuruc egyaránt megszállott dohányosok. Rodostó hajnali miséi után – mint Mikes utal rá – a bujdosók a Szent Tubáknak áldoznak közös dohányzással a fejedelem fogadótermében. Kiss István velencei megfigyelése: az olasz lekukorodó még nagydolga végzése közben is tubákolgat. Hermányi Dienes szerint azzal is civilizálni kell a XVIII. századi Erdélyt, hogy a pipások nem köphetnek a földre. A Faludi-sonetto oly megejtően bensőséges örömű, tapasztalati verspróbának tűnik fel, mintha a római gyóntató gyónását olvasnánk.
    Szó sem lehet persze gyónásról, de a gyógyító erő hiedelmére való utalás („tisztitod fejemet”) mintha témaigazoló adalék lenne. A pipárul abszolút faludias: újítás, füstkönnyű léptű, tömör, morális poénja van (az „elcseppensz” csak asszociálja a köpési ingert, de a halált jelenti).  A legszebbnek ezt a hajlékony, pontos sorát vélem: „Füstecskéd kereng, forog, játszik.” (Kovács Sándor Iván)