Tündérkert

Mély álmambul felserkentem,
  A hajnal már felpirult,
Egy virágos kertnek mentem,
  A harmattal megújult.

Láttam, miként bontogatja
  Az éj setét sátorát.
Luna asszony mint oszlatja
  A csillagok táborát.

Csudát mondok: a virágok,
  Flora színes magzati,
Vetemények, gyümölcs ágok,
  Pomonának rajzati

Nyájaskodtak és tréfáltak,
  Minden falat megörült.
Ugrándoztak, lejtőt jártak,
  Míg a zephyr szél fütyült.

A nárcissus hyacinttal,
  Ruta, kapor, pipacs, mák,
Majorán a rozmarinnal
  Bársonyvirág, violák

Egymás derekába kapnak,
  Megforgatják társakat;
A többinek példát adnak,
  Kik kémélik talpakat.

A gyöngyvirág alig kezdi,
  Máris a tüskébe hág,
Sebbe esvén, el is végzi,
  Szánja sok virágos ág.

A napvirág jön utána,
  Fejet hajtván előlép,
Hogy páratlan, igen bánja,
  Tiszteli az egész nép.

Liliom is nagy csendesen
  Hozza mosdott fiait,
Merevenen, de rendesen
  Rakogatja inait.

A rózsa még most öltözik
  Fitogatja kebelét,
Festőfüvel még kendőzik,
  Csinosgatja levelét.

Fut a szegfű, mert érkezik,
  Félti tarka homlokát,
Most is arrul emlékezik,
  Hogy megszúrta oldalát.

Nyomában a bokros puszpán
  Ingatja zöld ágait,
Sok színben jön a tulipán,
  Nézik gyönge tagjait.

Egy szép virág a kökörcsén,
  Néha híres gyermek volt,
Elájulván, el is esvén
  A lejtő közt majd meghólt.

Eztet Venus elragadta,
  Csak ő tudja, hová lett,
Talán orvosának adta,
  Egyszer már feléledett.

Csengővirág van nyomában,
  Késéri a százszorszép,
Rendes egy pár ő magában,
  Flora előtt kedves kép.

Ezek térdet, fejet hajtván,
  Megtisztelik párjakat;
Mosologva kezet adván
  Cifrán rakják lábakat.

Tüskebokor az egressel
  Nagy nehezen táncra kélt,
Távul jártak két lépéssel,
  Egyik a másiktul félt.

Egyszer-egyszer ölbe kapván
  Megvérezték magokat,
Az útifű tapogatván
  Meggyógyítá azokat.

A kalapos gomba magán
  Vezet sok pór sereget,
Forgolódik virgonc talpán,
  Hippet, hoppot emleget.

Répa, retek csingolódnak,
  Tök és dinnye hasán jár,
Az ugorkák forgolódnak,
  Ki-ki mohón lejtőt vár.

Menta, Pluto szolgálója,
  Nyughatatlan rossz leány,
Mindenkinek udvarlója,
  A borsókra fittyet hány.

Nem tűrhetik, poznájakkal
  Ide-oda kergetik,
Lövöldözik zöld magokkal –
  Ezt a babok nevetik.

A káposzták otthon hagyták
  Redős nagy szoknyájokat
És fejenként elosztották
  Jó friss táncra magokat.

De keveset mulathattak,
  Rút forgószél indula,
A többivel elszaladtak, –
  Csak álom volt, elmúla.

Forrás: Faludi Ferenc, Fortuna szekerén okosan ülj, kiad. Vargha Balázs, 59-62.