1. Bevezetés
A
finnugor nyelvi kapcsolatokról szóló legkorábbi híradások ezer évvel ezelőtt
keletkeztek. Az első időkből természetesen még igen szórványosak az adatok, s
az akkor megfogalmazott nézeteken ma már mosolygunk: a tudománynak is végig
kellett járnia a maga útját, hogy igazán tudománnyá váljon. A 18. század végén
születtek az első, mai szemmel is tudományosnak tekinthető művek, s ezután még
eltelt egy évszázad, mire a finnugor történeti nyelvészet önálló tudományággá
vált. Kutatástörténeti áttekintésünk a 19. század végéig részletesebb
információkkal szolgál, a 20. század elejétől napjainkig a finnugrisztika
azonban olyan szerteágazó tudománnyá vált, hogy egy rövid áttekintés e korszakot
már nem tudja olyan részletességgel tárgyalni, mint a korábbi idők eseményeit.
Összefoglalásunk
a következő szempontok szerint készült:
·
először is számba kell
vennünk azokat az adatokat, amelyek a finnugor nyelvrokonság megfigyeléséről,
jellegének tanulmányozásáról szólnak,
·
másodszor figyelnünk kell
arra is, hogy a nyelvészet általános fejlődésébe hogyan illeszkedett bele a
finnugor nyelvrokonság kutatása,
·
harmadsorban pedig arra is
ki kell térnünk, hogyan fejlődött a magyarság nemzeti tudata, és hogyan hatott
rá a finnugor nyelvrokonság elmélete.
A
kutatástörténeti áttekintés felsorolt irányairól három, korábbi összefoglalás
alapján írunk:
·
Finnugor rokonságunk (Bp. 1937, reprint 1994.) című művében
Zsirai Miklós összegyűjtötte azokat a
kutatástörténeti adatokat, amelyek a finnugor nyelvrokonságról szólnak. Ezen
adatokat Zsirai meglehetősen egyoldalúan, „finnugor elfogultsággal” értékelte:
az eleinte igen szórványos észrevételekből, egyes tudósok marginális, elejtett
megjegyzéseiből olyan kutatástörténetet írt, melyet olvasva az az érzésünk,
mintha a finnugor nyelvrokonság elméletének kidolgozása már a legkorábbi
időktől tudatos, összehangolt tudományos tevékenység lett volna. Zsirai
kutatástörténeti áttekintésén alapulnak a hazai finnugrisztikai tankönyvek,
ismeretterjesztő művek kutatástörténeti részei is, így például a Hajdú Péter és
Domokos Péter által írt Uráli nyelvrokonainkban (Bp. 1978.) olvasható Az
urálisztikai kutatások története és mai állapota című fejezet is (9−39.
oldal).
·
Hegedűs József Hiedelem és valóság.
Külföldi és hazai nézetek a magyar nyelv rokonságáról (Bp. 2003.) című
könyvében a finnugor nyelvrokonságról értekező műveket és szerzőket mindig
összeveti saját koruk általános nyelvészeti tendenciáival, rámutatva a finnugor
nyelvrokonság elmélete mellett párhuzamosan létezett irányzatokra.
·
Domokos Péter Szkítiától Lappóniáig. A
nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének visszhangja (Bp. 1998.2)
című könyvét olvasva láthatjuk, hogy a finnugor nyelvrokonság eszméje hogyan
terjedt a magyar közgondolkodásban, s hogyan küzd napjainkban is a
dicsőségesebb, szebb múlt igézetével csábító hun−magyar, sumér−magyar
stb. rokonságot hirdető nézetekkel.
A
finnugor tudományok kutatástörténetéről természetesen más összefoglalások is
készültek,[1] az egyes
tudományágakban való tájékozódást pedig különböző bibliográfiák
segítik.
(Klima László)
[1] Balázs
János: A hazai magyar és finnugor nyelvészet története 1850-től 1920-ig. In:
Tanulmányok a magyar és finn nyelvtudomány köréből (1850–1920). Szerk.
Szathmári István. Bp. 1970. 13–36.
Hajdú Péter: Az urálisztikai kutatások
története és mai állapota. In: Hajdú Péter – Domokos Péter: Uráli
nyelvrokonaink. Bp. 1978. 9–39.
Pusztay János: Az uráli összehasonlító
nyelvtudomány története. In: Az „ugor–török háború” után. Bp. 1977. 146–176.
Stipa, Günter Johannes: Finnisch-ugrische
Sprachforschung von der Renaissance bis zum Neupositivismus. Mémoires de
Zaicz Gábor a Finnugor rokonságunk reprint
kiadásában (Bp. 1994.) kiegészítette Zsirai kutatástörténeti tanulmányát: Az
uráli nyelvtudomány közelmúltja és jelene. 678–687.