Obi-ugorok
történelmükről
Az obi-ugorok első említése „jugra” néven 1096-ból származik, az osztjákokat külön 1572-ben említik írásos feljegyzések. Az obi-ugorok ősei időszámításunk első évezredében érték el az Ob alsó folyását Északnyugat-Szibériában. Ebben az időben lakhelyük kelet-nyugati irányban az Ob és az Ural között húzódott. A korai orosz források alapján az obi-ugorok társadalma sok kis fejedelemségre tagolódott, amelyek központjai a folyók torkolatánál vagy kanyarulatainál lévő hegyfokokon épültek, lakhelyet szolgáltatván a fejedelemnek és családjának. A fejedelemségek népe kis (4-10 sátorból álló) csoportokban lakott a folyók mentén. Az egyes fejedelemségeket egy, esetleg több nemzetség alkothatta: a 16–18. század után a nemzetségi lakóterületek lettek a közigazgatási alapegységek.
Az obi-ugorok között nyelvük alapján osztjákokat és vogulokat különböztetünk meg. Az osztjákok és a vogulok szétválása egyes kutatók szerint a 13. századra tehető, amikor az osztjákok keletre húzódtak. Az obi-ugorok sokat küzdöttek az orosz terjeszkedés ellen. Először a Novgorodi Fejedelemséggel kerültek összeütközésbe a 12. század végén, amikor az ellenük küldött sereget majdnem teljesen megsemmisítették. A 14. században ismét fellángoltak a harcok, s bár a jugriai fejedelmek egy ideig még győzedelmeskedtek, a század közepén a novgorodiak meghódították az Ob torkolatvidékét. Ekkor kezdődött az obi-ugorok görögkeleti hitre térítése, ami elől sokan az Ural keleti oldalára menekültek. A 15. században Novgorod hatalmát felváltotta Moszkva uralma, s a század végén a Moszkvai Nagyfejedelemség, III. Iván cár véglegesen legyőzte az obi-ugorokat. A 14–16. században a délkeleti részeken élő obi-ugorok a Szibériai Tatár Kánság adófizetői lettek, de a 16. század végén a kánságot is legyőzték az orosz csapatok.
Az 1710-es években erőszakos hittérítő hadjárat indult, amelynek során a még meglévő pogány fejedelmi réteget elpusztították, akik pedig addigra már megkeresztelkedtek, hamar eloroszosodtak. Az erőszakos keresztelés csak felszínes sikert hozott, a hagyományos életmódot folytató obi-ugorok még a 3. évezred elején is őrizték pogány hitvilágukat, sámánhitüket.
A szovjet korszakban megalakult a Hanti–Manysi Nemzetiségi Körzet, létrejöttek irodalmi nyelvek először latin, majd cirill betűs alapon. A nemzeti nyelvű értelmiség képviselői részben a leningrádi egyetemről, részben a hanti-manszijszki tanítóképzőből kerültek ki. A gazdaság átalakítása azonban nagy csapást mért a hagyományos gazdálkodásra és kultúrára: a vegyes lakosságú falvakba, városokba költöztetett obi-ugorok nagy része anyanyelve helyett oroszul beszél, az iskolai tanítás nyelve is orosz, bár egyes helyeken kisiskolásoknak az első néhány évben tantárgyként saját anyanyelvüket is tanítják. A kőolaj és földgáz kitermelése súlyosan veszélyezteti a környezetet.
1930-ban létrejött a Hanti–Manysi Autonóm Körzet, központja az Ob és Irtis összefolyásánál lévő Hanti-Manszijszk lett. Az 1970-es évektől egyre gyorsuló ütemben folytatódott Nyugat-Szibériának a kőolaj- és földgázkitermelésen alapuló iparosítása, s az ezzel járó betelepítések következtében az osztják és vogul őslakosság elenyésző kisebbségbe került az érkező orosz anyanyelvű népességgel szemben: a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben az osztjákok és vogulok száma a lakosság másfél százalékát sem éri el, s az orosz nyelv megtanulása körükben nem két-, hanem egynyelvűséghez, saját anyanyelvük feladásához vezet. Az obi-ugorok kapcsolata szoros a tőlük északra és keletre, továbbá egyes vidékeken velük keveredve élő nyenyecekkel, a nyugatra élő zürjénekkel, valamint a délre élő tatárokkal és oroszokkal is.
Az
obi-ugor népzenekutatás története
Az északi osztjákok és északi vogulok kultúrája egymás közelében, hasonló környezetben és hasonló kulturális hatások révén egymáshoz igen hasonlóan alakult. A körükben végzett népzenekutatás elsősorban a köztük dolgozó nyelvészeknek köszönhető. Zenéjükről az első, kottákat is tartalmazó híradás A. Ahlquist könyve[1], amelyben hat dallam is helyet kapott. A déli osztjákok zenéjével foglalkozott Sz. Patkanov, aki 20 osztják és 3 vogul dallamot is közöl[2], szintén szöveg nélkül. A magyar kutatók számára A. O. Väisänen finn népzenekutató könyvei[3] (anyagközlés, illetve elemzés) tették ismertté az osztjákok és vogulok zenéjét. Az anyagközlés jellege miatt – a dallamok szöveg nélküli kiadása – a lejegyzés és a belőle levont következtetések egyaránt kétségbe vonhatók. Ennek ellenére igen értékes, hiszen mégis közöl ismereteket az osztjákok és vogulok addig szinte teljesen ismeretlen népzenéjéről. A felsorolásból nem maradhat ki a W. Steinitz német nyelvész által közölt[4] 15 osztják dallam sem; ezekhez már szövegek is vannak, de csak a teljes szövegből kiragadott néhány sor.
A magyar kutatók közül az első, aki vogul dallamokat lejegyzett, Reguly Antal volt. Nyolc dallamlejegyzését Brassai Sámuel közölte[5]. A magyar kutatók a 20. század második feléig elsősorban Väisänen köteteiből ismerték az obi-ugorok zenéjét, s írásaikban ezt használták föl, illetve erre reflektáltak[6]. A 20. század második felében Vargyas Lajos még mindig a publikált dallamok alapján határozta meg a magyar népzene ugor rétegét[7], de nyelvészeknek lehetőségük nyílt a gyűjtésre is. Kálmán Béla, ha még nem is a vogulok lakóhelyén, de a Leningrádban tanuló vogul egyetemistáktól felvételeket tudott készíteni vogul dalokról: könyvében[8] 33 énekes és 12 hangszeres dallamot közöl, az előbbieket szöveggel együtt lejegyezve.
A 20. század végéig magyar kutatók számára igen nehéz volt az obi-ugorok lakhelyére eljutni, elsősorban adminisztratív akadályok miatt. 1995-ig mindössze hatan[9] tudtak hosszabb időt eltölteni terepen. Schmidt Éva 1980-as és 1982-es gyűjtése áttörést hozott az obi-ugor népzenekutatásban: nagy mennyiségű terepen gyűjtött dallamfelvétel került a MTA Zenetudományi Intézetébe. Ezeknek szövegét a gyűjtő pontosan leírta, így a dallamok is lejegyezhetővé váltak a régebbi, szöveg nélküli anyaggal kapcsolatban fölmerült kétségek nélkül. Nagy jelentőségű volt az osztják archívum megalapítása Belojarszkijban 1991-ben, ahol Schmidt Éva több száz órányi audio- és videofelvételt készített, valamint munkatársakat képzett ki a gyűjtő- és kutatómunka végzésére. Gyűjtése alapján elsőként Vikár László írt tanulmányt az osztják énekekről[10]. Népzenei felvételeket készített terepmunkája során az osztjákok között Lázár Katalin is, akinek egyik fő kutatási területe az osztják népzene. Számos tanulmányt publikált már az osztjákok vokális népzenéjéről[11], és a keleti osztjákok dallamairól írta PhD-disszertációját[12].
Az
osztják (hanti) népzenéről
Az osztjákok jelenlegi két nagy nyelvjáráscsoportja az északi és a keleti. A harmadik, a déli nyelvjáráscsoport a 2. évezred végén gyakorlatilag kihalt. A keleti és északi osztjákok között még most is vannak olyanok, akik nem területi, hanem vérségi alapon (nem falvakban, hanem családokban) élnek együtt, és hagyományos, azaz halász-vadász-gyűjtögető életmódot folytatnak, amelyet réntartással egészítenek ki[13]. Hitviláguk is őrzi ősi gyökereit: hivatalosan ugyan pravoszlávok, a hagyományos életmód szerint élő emberek azonban máig többistenhitűek: sámánjaik teremtenek kapcsolatot a felső és alsó világ lényeivel, hogy tanácsot kérjenek tőlük[14]. Mivel az istenségek nem értik a mindennapi emberi beszédet, a kapcsolatteremtés eszköze az ének, s mivel az ilyen ének nem előadás a szó európai értelmében, esztétikai minősége más, mint az európai daloknak. A sámán dalával nem gyönyörködtetni akar, hanem az istenséget akarja elérni, s ehhez csak az szükséges, hogy előadása különbözzön a mindennapi emberi beszédtől. A keleti osztják sámánénekek egy részét a sámán egy alaphangon recitálja,[15] amelyről időnként föl- vagy leugrik. Az ugrás abból a szempontból nem érdekes, hogy ez által mely hang jelenik meg a dallamban, hogy a tercet, kvartot vagy kvintet éri el,[16] csak az irány fontos, hogy a tengelyhang[17] fölé vagy alá ugrik. Más sámánénekekben jól azonosítható zenei motívumok hangzanak el, de azokban sem törekszik az énekes a tiszta intonálásra.
Az intonációs bizonytalanságok abban mutatkoznak meg, hogy egy-egy dallammotívum bizonyos helyein az ismétlődések során különböző magasságú hangok állhatnak. Az európai műzenei intonációhoz szokott fül ezeket a hangokat hamisnak hallhatja, amíg meg nem szokja, hogy itt nem hamis, azaz rossz éneklésről van szó, hanem intonálási sajátosságról[18].
Az osztjákok éneklési alkalmai a medveünnepek, a sámánszertartások, az áldozati szertartások, a hosszú utazások, valamint a vendégeskedések és összejövetelek. A medveünnepek alkalmával szigorúan megszabott rendben énekek sokasága hangzik el. Vannak köztük hosszú epikus énekek, amelyek a világ teremtéséről, illetve különféle istenségek cselekedeteiről szólnak, s ilyenkor adják elő a színjátékokat, maszkos alakoskodásokat is, amelyek közül egyeseknek csak prózai szövegük van, másokat azonban énekelnek is. A sámánszertartás közben elhangzó énekekről már volt szó: ezekben az istenségekhez fordulnak, s tőlük kérnek tanácsot különféle kérdésekben. Az áldozati szertartások keretében a védőszellemek rituális hívóénekei hangzanak el, általában halászat, vadászat előtt és után. Csónakon vagy rénszánon történő hosszú, akár több napig tartó utazások során is énekelnek. Az éneket maguk költik, s az gyakran azokról a tájakról szól, amelyeket az énekes útja közben lát. Vendégeskedések és összejövetelek során egyéni énekeket énekelnek, mégpedig mások egyéni énekeit: asszony is énekelheti férfi egyéni énekét vagy fordítva. Az egyéni énekek egy-egy személy életútjáról, annak fontosabb eseményeiről szólnak: jelen lévők egyéni énekeit más nem énekelheti. Az egyéni énekeket mindenki maga költi, mások pedig megtanulják tőlük, és változatlanul egyes szám első személyben éneklik. Valószínűleg jelentősége van annak, hogy senki ne énekelje saját egyéni énekét idegennek, de nem sikerült kideríteni, hogy micsoda; adatközlőim soha nem énekelték el saját éneküket, és nem voltak hajlandók arról beszélni, hogy miért nem, inkább belefogtak másnak az egyéni énekébe. Egyikük arra hivatkozott, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy saját éneke legyen: akkor 28 éves[19], kétgyermekes anya volt. A keleti és az északi osztjákok éneklési alkalmai megegyeznek, legföljebb az arányokban találhatók különbségek: az északi osztjákok egyes csoportjainál kevesebb az archaikus, szertartásokhoz kötődő, mitikus dal, több az egyéni ének, a hősénekekre pedig már az 1990-es években is igen kevesen emlékeztek.
Az osztjákok énekeinek dallama és szövege egyaránt archaikus. Ezt mutatja az is, hogy az énekeknek nincsen állandó formájuk: minden alkalommal újraköltik őket. Valamelyest hasonló ez a folyamat pl. a mesemondáshoz: a hagyományban nem mondták mindig szóról szóra azonos módon a meséket, hanem a mese tartalma ismeretében más és más szöveg hangzott el, sőt kisebb jelentőségű elemeket a mesélő egyszer betoldhatott, másszor elhagyhatott kedve, tudása vagy a rendelkezésére álló idő szerint.
Először a szöveg újraköltésének folyamatát tekintsük át: A medveünnepi rituális énekeket és a maszkos alakoskodások szövegeit, énekeit, valamint a rituális hívóénekeket minden alkalommal a szüzsé ismeretében költik újra. A történet tehát mindig ugyanaz, a megfogalmazás azonban változik. A sámánénekek szövege mindig az éppen fölmerülő kérdéshez igazodik. Egyes sámánok mások számára érthetetlen szavakkal vagy akár füttyjelek útján érthetnek szót az istenségekkel[20]. Az egyéni énekek szövege a tematika szerint változik. Az utazó például aszerint fogalmaz, hogy milyen erdőbe került, vagy milyen alakú földfokot, hegyet lát. Aki a saját életéről költ éneket, azt meséli el, hogy milyen férje vagy felesége van, hány gyermeke, milyen veje vagy menye, melyik veje épített neki házat, milyen fontos esemény történt az életében stb. Itt tehát nem követelmény, hogy a hagyományos éneknek a témája is archaikus legyen: amikor megérkeztünk egyik sámán adatközlőnkhöz, ő azt kérdezte az istenségektől, hogy énekelhet-e, mesélhet-e, sámánolhat-e nekünk. S bizony szerencsések voltunk, hogy a válasz „igen” volt, másképpen aligha álltak volna velünk szóba a keleti osztjákok.
Az improvizálás, újraköltés alkalmával az ének meg kell feleljen számos formai követelménynek, amelyek jellemzik az osztjákok énekeinek dallamát és szövegét. A dallamokat annál archaikusabbnak tekintjük, minél alacsonyabb szerkesztettségi fokuk. Ennek alapján a motívumokból szerkesztett változékony dallam archaikusabb, mint a mindig azonos módon strófákba szerkesztett dallam. A két szélsőség között helyezkedik el az egy, két vagy több sorból álló szerkezet; a több sorból szerkesztett dallamokban a sorok rendje lehet változó és állandó is. Egy 1989-ben készült elemzés[21] szerint az északi osztjákok dallamainak többségét két, illetve egy dallammag[22] változatai alkotják (főként két- és egysorosak), egy 1996-ban készült elemzés[23] pedig ugyanerre az eredményre jut a keleti osztják dallamokkal kapcsolatban. Itt is az arányok különböznek némiképp: az északi osztják dallamok között több a sorszerkezetű kétmagú dallam, s azok között is a szabályos váltakozású, és közelebb állnak ahhoz, hogy ezek a dallamok valódi strófikus énekekké váljanak: ha a szövegek egységeinek határai a dal elejétől a végéig egybeesnek a dallamegységek határaival, s a dallamegységek hossza nem változik, a sorok pedig szabályosan követik egymást, akkor strófákról beszélhetünk. Ám ezek nagy része is oktáv alatti hangterjedelmű, s a szövegeket még mindig alkalmanként újra költik a hagyományos poétika szerint, akkor is, ha többségük új egyéni ének.
További ismérve az archaikus dallamoknak a kis hangterjedelem. A hangterjedelem szerinti vizsgálat megerősíti a szerkezeti vizsgálatok eredményét: az osztják dallamok túlnyomó többségének hangterjedelme egy oktávnál kisebb, egy részüké egy kvint vagy kisebb, más részüké kvint és szeptim közötti.
Az improvizált, újraköltött ének szövege is meg kell feleljen a hagyományos poétikának, mégpedig témájától függetlenül. Természetesnek tartható, hogy a jávorszarvas éneke hagyományos poétikájú legyen, de ha valaki arról énekel, hogy ő kicsoda, hol lakik, mivel foglalkozik, hány gyermeke van, akkor is a hagyományos jelzős szerkezeteket és gondolatpárhuzamokat (parallelizmusokat) alkalmazza: „hajfonatos fejű négy lányom, nyírott hajú öt fiam”, „rénzuzmós erdő sok erdőcském, rénlegelős erdő sok erdőcském”[24] stb. A dallamhoz való illesztés az értelem nélküli töltőszótagok vagy töltőszavak megjelenésével jár.
Ezen jellegzetességek ismeretében kiugróak az osztjákokat sem elkerülő idegen hatások. A finnugor nyelvek többségében a hangsúly a szavak első szótagjára esik, s az ilyen nyelvet beszélő népek zenéjében a hangsúlytalan kezdés (a felütés) csak idegen hatásra fordul elő. Felütéssel kezdődő, strófikus szerkezetű, oktáv vagy annál nagyobb hangterjedelmű dallamok töltőszótagok és gondolatpárhuzamok nélküli szöveggel bizonnyal nem tartoznak az osztjákok hagyományaihoz. Az osztják énekek jellegzetességeiből következik az is, hogy náluk nincsen csoportos éneklés – ez is idegen hatás, akár egy, akár több szólamban történik.
Az osztjákok zenéjére elsősorban a török népek és az oroszok zenéje hatott. A török hatás ugyan erősebb volt a hajdani déli osztjákok esetében, akik a szibériai tatárok közelében éltek, de nyomai a keleti osztjákok között is kimutathatóak, bár közvetlen bizonyíték nincsen arra, hogy érintkeztek volna a szibériai tatárokkal. Vikár László álláspontja szerint a számos finnugor nép zenéjében megjelenő török hatást a pentaton skála elterjedése mutatja: elképzelhető, hogy a szórványosan az osztjákoknál is megtalálható félhanglépés nélküli pentatónia a szibériai tatárokkal való érintkezés nyoma, s a kapcsolat gyengeségét mutatja, hogy ez a hangsor nem tudott igazán érvényre jutni és elterjedni az osztjákok zenéjében.
Az új tematika hagyományos poétikai formában való megjelenését tapasztalhatjuk egy északi osztják egyéni ének szövegében, amely arról szól, hogy egy osztják asszonyt kitüntettek, mivel kiváló vadász volt. Ő természetesen éneket költött arról, hogyan repült Hanti-Manszijszkba repülőgéppel, s hogyan vette át a jutalmul adott pénzt és vadászpuskát.[25] Az ének szövegét a hagyományos poétikai eszközök felhasználásával költötte: önmagát „Szárnyas Zoja”-nak nevezi, a repülőgép neve az énekben „apám-se-ülte szárnyas hajó, anyám-se-ülte szárnyas hajó”, Hanti-Manszijszk „kis orosz ember(rel) vegyes város, kis osztják ember(rel) vegyes város”.[26]
Az osztják vokális népzenében az orosz hatást a szerkezet, a hangsor és hangterjedelem, valamint az előadás különbségei mutatják. Az orosz dalok strófikus szerkezetűek, hétfokú hangsorúak, oktáv hangterjedelműek, s gyakran csoportosan éneklik őket. Ilyeneket (olykor osztják nyelvre fordított szövegekkel) elsősorban gyermekek énekelnek csoportokban: ezek kifejezetten az iskolás gyermekek számára komponált dalok, amelyeket az iskolában tanulnak mint osztják dalokat. Az 1990-es évek első felében találkoztunk olyan osztják tanítónővel is, aki saját népének kultúráját jól ismerte ugyan, mégis osztjákként tanított ilyeneket a gyermekeknek, mert „szebbnek” tartotta őket saját kultúrájának dalainál.
A
vogul (manysi) népzenéről
Az északi osztjákok és a velük érintkező területen élő északi vogulok kultúrája igen hasonló. Vonatkozik ez a zenei kultúrára is, azaz énekeikre, amelyek nem annyira archaikusak, mint a keleti osztjákokéi, de a különbség nem nagy, s elsősorban az arányokra vonatkozik.
Azok a zenei jellegzetességek, amelyeket a keleti és északi osztjákok énekeivel kapcsolatban bemutattunk, a voguloknál is megtalálhatók. Éneklési alkalmaik hasonlóak, énekeik nagy részét szintén improvizálják, alkalomról alkalomra újraköltik. A dallamokat alkotó dallammagokkal kapcsolatos vizsgálatok[27] a vogul dallamokat is hasonlónak találták az osztjákokhoz: az ő dallamaik többsége is két, illetve egy dallammag változataiból épül föl. Különbségek inkább az arányokban érvényesülnek: a voguloknál kevesebb az archaikus, szertartásokhoz kötődő, mitikus ének, több az egyéni ének.
Dalaik egy része motivikus[28] és kisambitusú,[29] akár az osztjákoké. Az északi osztják dalokhoz hasonlóan viszonylag sok közöttük a sorszerkezetű kétmagú dallam, s azok között is a szabályos váltakozású, tehát itt is számos esetben két- vagy akár többsoros strófákról beszélhetünk, amikor a szövegek egységeinek határai a dal elejétől a végéig egybeesnek a dallamegységek határaival. A szöveg alkalmankénti újraköltésével és a hagyományos poétikával mindazonáltal itt is találkozunk.
Érdemes megemlíteni, hogy az északi osztják adatközlők közül voltak, akik vogul dalokat is énekeltek vogul nyelven: Schmidt Évának a Zenetudományi Intézet részére átadott vogul gyűjtése elsősorban ilyen énekesektől származik. A Zenetudományi Intézetben további három vogul gyűjtemény vizsgálható[30]: A. Kannistónak A. O. Väisänen által lejegyzett és publikált dallamai, továbbá Kálmán Béla és Sz. A. Popova gyűjteménye. A négy gyűjtemény időben csaknem egy évszázadot ölel fel (a 20. század eleje; 1957-1958-1966; 1980-1998; 1990-es évek); vizsgálatuk igazolja, hogy a vogulok dalai jellemzően nem strófikusak, nagyrészt kétmagúak, szövegük pedig az osztjákokéihoz hasonlóan mai témákról is szólhat hagyományos költői eszközök igénybevételével.
A vogul dalok között vannak olyan strófikusak is, amelyeknek szövegéből a hagyományos költői eszközök már eltűntek, s a dallamok szerkesztése is más, mint amit a hagyományos kultúráról szólva megállapítottunk. Kálmán Béla hoz ilyen példát[31], amely a kolhozbeli munkáról szól, s minden költőiséget nélkülöz: itt a szövegben is idegen hatás tapasztalható, mégpedig nem az orosz népdalok, hanem az 1950-es évek szovjet szocialista kultúrájának hatása. Az orosz hatás a vogulok dalaiban ugyanúgy nyilvánul meg, mint az osztjákoknál: a strófikus, nagy hangterjedelmű dallamok és hétfokú hangsor valószínűleg orosz hatás eredménye, a csoportos éneklés is bizonyosan az. A vogulok zenéje a többi finnugor népéhez hasonlóan elsősorban vokális, így ha valahol megjelenik a harmonika mint dallamkíséret, az önmagában is az orosz hatás érvényesülését mutatja.
[1] Ahlquist
1883.
[2] Patkanov
1900.
[3] Väisänen
1937, 1939.
[4] Steinitz
1939, 1941 [1975-1976].
[5] Brassai
1860.
[6] Lásd pl. Szabolcsi 1933, 1934, 1937.
[7] Vargyas
1953.
[8] Kálmán
1976.
[9] Schmidt Éva nyelvész-folklorista,
Kerezsi Ágnes néprajzkutató, Csepregi Márta nyelvész, Lázár Katalin
népzenekutató, Oszkó Beatrix nyelvész, Ruttkay-Miklián Eszter egyetemi
hallgató.
[10] Vikár
1981.
[11] Lásd a bibliográfiában.
[12] Lázár 1996e.
[13] Lásd pl. Kerezsi 1997. 14–15. l.
[14] A keleti osztjákok hitvilágáról és
sámánizmusáról lásd Kerezsi 1977.
34–49.
[15] Recitál: beszédszerűen énekel,
határozott ritmus nélkül.
[16] Szekund, terc, kvart,
kvint, szeptim, oktáv: a hétfokú hangsor (do-re-mi-fa-so-la-ti-do) különböző
szeletei, hangközei.
Szekund: két hang közötti távolság, pl. do-re
(nagyszekund) vagy ti-do (kisszekund).
Terc: három hang közötti távolság, pl. do-mi
vagy la-do. Ha a tercben két nagyszekund (pl. do-re és re-mi) adódik össze,
nagytercről, ha egy nagy- és egy kisszekund (pl. la-ti és ti-do), akkor
kistercről van szó.
Kvart: négy hang közötti távolság (pl. so-do).
Kvint: öt hang közötti távolság, pl. do-so,
so-re vagy la-mi.
Szeptim: hét hang közötti távolság, pl. do és
a fölötte levő ti, vagy la és a fölötte levő so.
Oktáv:
nyolc hang közötti távolság, tehát az alsó és felső so vagy do stb. távolsága.
[17] Tengelyhang: az a hangmagasság, amely
a dallamban a leglényegesebbnek tartható, amelyen a dallam nagyobb része szól.
[18] A témáról részletesebben lásd pl. Lázár 1986b. A jelenség más finnugor
nyelvű népeknél (zürjéneknél, cseremiszeknél, észteknél, finneknél stb.) is
megfigyelhető (a hivatkozott tanulmány az északi osztjákok zenéjében
vizsgálja), a magyar népzenében a dunántúli ingadozó terc (és szeptim) esetében
ugyanerről van szó.
[19] A 28 év az osztjákok között nem
nevezhető igazán fiatalnak, inkább meglett kornak számít: az asszony 22 éves
korában, eléggé későn ment férjhez. 21 éves kétgyermekes anyával is
találkoztam, aki első gyermekét 17 évesen szülte.
[20] Kerezsi
1997. 49.
[21] Lázár
1989.
[22] Dallammag: egy-egy strófa, sor vagy dallammotívum
jellemző dallamképlete. A dallammagot akkor kapjuk meg, ha a
hangmagasság-ingadozásokat, a véletlenszerű tévesztéseket és a díszítéseket nem
vesszük figyelembe.
[23] Lázár
1996e.
[24] Csepregi
1997. 62.
[25] Az éneket Schmidt Éva gyűjtötte 1980
augusztusában (a MTA Zenetudományi Intézetében AP 12189 b számon
nyilvántartva).
[26] Schmidt Éva fordítása.
[27] Lázár
2001a.
[28] Motivikus dal: a daloknak az a
csoportja, amely nem sorokból áll, hanem a soroknál kisebb alkotóelemekből:
ezek a motívumok.
[29] Kisambitusú dal: oktávnál (nyolc hang
közötti távolság) kisebb hangterjedelmű dal.
[30] Az északi vogulok dalait tartalmazó 4
gyűjtemény dallamainak részletes elemzését lásd Lázár 2001a.