Permiek
Őstörténetükről
A finnugor ősnépesség mintegy 3000 éve, Kr. e. 1000 táján vált szét a permi és finn-volgai alcsoportra. A permiek elődnépessége az északi vidékeken maradt, a későbbi volgaiak délebbre húzódtak. A permiek együttélése közel másfélezer évre tehető: ebben az időszakban vált igen hasonlóvá a zürjén és a votják nyelv. A permiek később zürjénekre és permjákokra, valamint votjákokra váltak szét; a permják nem külön nyelv, hanem a zürjén egy nyelvjárása.
A permi ősnép a Vjatka és a Káma közötti vidéken, erdős, vízben bő vidéken élt. A halász-vadász-gyűjtögető, a szétválás idején már a földműveléssel, állattenyésztéssel is megismerkedő népesség szívesen kereskedett is, főként déli szomszédaival. A permiek társadalmilag szervezettek voltak, viszonylag fejlett szellemi kultúrával rendelkeztek. A környező népek is hatással voltak rájuk: a sztyeppövezetben élő ősiráni csoportok a művelődésükre, a Kr. u. 7-8. században a szomszédjukban megalakult Volgai Bolgár Fejedelemség pedig társadalmi szervezetükre hatott. A „permi őshazában” (vagyis a Káma–Vjatka medencében) a permi együttélés ideje mintegy 2000 évig, kb. a Kr. u. 9. századig tartott.
Zürjének (komik, vagy komi-zürjének) és permjákok (komi-permjákok)
A zürjén történelemről
Egyes őspermi közösségek, a későbbi zürjének elődei észak–északnyugat felé kerestek és találtak új szállásokat. Az elvándorlás okait és körülményeit kevéssé ismerjük, de valószínű, hogy nem külső nyomásról, ellenséges támadásról volt szó, hanem a népesség gyarapodása következtében kerestek új területeket. Régészeti leletek szerint az elvándorlás fokozatosan történt.
A zürjéneket új területükön már a 11. századtól támadások érték a varég–balti finn–szláv lakosságú Novgorod városából, akikkel a szétszórtan élő zürjének nemigen tudtak szembeszállni, inkább átengedték őket kelet felé, ahol aztán a jól szervezett vogulok még néhány évszázadig egyik novgorodi hadat a másik után győzték le. A keleti szlávok terjeszkedését azonban hosszabb távon nem sikerült megállítani. Novgorod egészen a 15. század derekáig a saját vadászterületének tekintette az északi területeket a Kola-félszigettől egészen az Urálig. Vetélytársként hamarosan feltűnt a rosztov–szuzdáli fejedelemség, utóbb Velikij Usztyug városa, majd végül mindnyájukat legyőzve erősödött meg a moszkvai fejedelemség.
A 14. században az oroszok a hittérítésre, azt követően a katonai és gazdasági terjeszkedésre helyezték a hangsúlyt. Ebben az időben élt a Permi Szent István néven ismert görögkeleti szerzetes (kb. 1345–1396), aki megvalósította az anyanyelvi hittérítést. Beutazta a Zürjénföldet, s Uszty-Vim falvában püspöki székhelyet alapított. A zürjént nemcsak a szertartások nyelvének tette meg, hanem zürjén nyelvű kegyes olvasmányokat is szánt hallgatóságának, amihez viszont zürjén ábécét kellett terveznie: ennek segítségével szakrális szövegek készültek a zürjének anyanyelvén.[1] Ezek nem tudtak elterjedni, mivel a papok nagy része orosz volt, a zürjén nyelvet nem ismerte; ezért a szövegek a 17-18. századra feledésbe merültek.
A 15. század után a zürjének nem tudtak ellenállni a nagy többségben lévő orosz hódítóknak: a helyben maradók behódoltak nekik, mások inkább elmenekültek, északra és keletre húzódva az Urál mentén vagy Szibériában telepedtek le. A több évszázados együttműködésben a zürjénség fölvette az ortodox keresztény vallást és átvette az orosz kultúra számos más jelenségét. A hatás a nyelvet is érte: a komi népköltésben pl. a „rocs” ’orosz’ pozitív jelzőként jelenik meg: leány, legény esetében szemrevaló, jóképű, kelme esetében értékes. Más civilizációval a zürjének a 20. századig alig találkoztak.
Az elvándorlás következtében Szibériában Szaran-paultól (vogul nyelven Zürjénfalva) föl az Ob torkolatáig számos zürjén település létezik a mai napig. Réntenyésztésre vállalkozó zürjének kirajzottak a Nagyföldi és Kisföldi Tundrára egészen az Urálig, valamint a Kanyin-félszigetig; mi több, az 1900-as évek elején már a távoli Kola-félszigeten is letelepedett néhány zürjén család, hogy réntenyésztéssel foglalkozzék a kolai lappok szomszédságában.
A 19. század közepén a zürjén kisvárosokban, nagyközségekben megjelent egy vékony értelmiségi és polgári réteg, amely új ízlést, új igényeket, új életformát képviselt. A zürjén irodalom atyjaként tisztelt Kuratov (1839–1875) orosz nyelvű esszéi mellett elkezdett zürjénül verselni, bizonyítva, hogy anyanyelve alkalmas a művészi kifejezésre is. A Szentpétervárott jogot és filológiát végzett zürjén Georgij Litkin (1835–1907) könyveket írt a zürjén vidékről, történelemről és nyelvről, igaz, főként orosz nyelven, de zürjén nyelvű tudományos dolgozatokat is publikált (amit sokáig tiltott, és soha nem nézett jó szemmel az orosz kormányzat). Különböző terjedelemben és formában öt zürjén szótár látott napvilágot még a 19. században.
Az apró zürjén falvakat a vegyes gazdálkodás jellemezte: a folyók völgyében és az erdőirtásokon földművelés folyt, de tartottak háziállatot is. Igyekeztek önellátók lenni élelem és háziipar dolgában, de a mezei munkát a délről észak felé egyre zordabb éghajlat korlátozta. A halászat és vadászat a gyűjtögetéssel együtt a 20. század végén is jelentős szerepet játszott gazdálkodásukban.
1917 után a bolsevikok intézkedései már a kezdet kezdetén országszerte kedvező körülményeket biztosítottak minden népi-nemzeti (vagy nemzetiségi) kibontakozás és felemelkedés számára, és a fiatal zürjén értelmiség tudott is élni az alkalommal. Megszűnt a nem orosz népek addigi hátrányos megkülönböztetése; a nemzetiségek használhatták saját nyelvüket, teremthettek maguknak anyanyelvi oktatást, írásbeliséget, műveltséget. A zürjén azon kisebbségek közé tartozik, amely meg tudott felelni az elvárásoknak. A harmincas évek derekáig káprázatos kulturális fellendülés indult minden téren. 1920-ban az orosz tanácsköztársaság önkormányzatot adott a zürjének északi csoportjának. A csaknem félmillió km2 területen valamivel több mint 200 000 ember élt; 92%-uk zürjén (195 000), 6%-uk orosz és 2%-uk szamojéd nemzetiségű volt.
A harmincas évek második felében azonban a zürjének elvesztették értelmiségüket: az alig tíz évvel azelőtt színre lépett zürjén pedagógusok, művészek, papok, újságírók, költők, elbeszélők, tudósok százait tartóztatták le és végezték ki koholt vádak alapján, vagy hurcolták büntetőtáborokba, ahonnan kevesen kerültek vissza élve. A 2. világháború a zürjéneket is sújtotta, alaposan megtizedelve a fegyverre fogható férfinépet. A helyzet az 1950-es évek végére normalizálódott, de a rendre a szovjet állam és a Kommunista Párt ügyelt.
Az 1960-as évek jelentős iparosodást hoztak, a következő évtizedben pedig megindult az olajkitermelés, megjelentek a fúrótornyok és olajvezetékek – gyakori és környezetpusztító csőtöréseikkel. Ezzel párhuzamosan zömmel oroszokból álló munkástömeg áramlott Zürjénföldre. Mindez jelentős urbanizálódással járt: az új ipartelepekből és olajbányászati központokból hamarosan kisebb-nagyobb városok nőttek föl (Uhta, Pecsora, Inta, Uszinszk stb.).
A zürjén főváros, a
A zürjén önkormányzat nem terjedt ki a déli zürjén csoportra, a Káma vidéki permjákokra, ezáltal megbomlott a zürjénség egysége. Az északiak a nyelvi és népi azonosságra hivatkozva igyekeztek kiharcolni a két csoport egyesítését, de ez a 21. század elejéig nem járt eredménnyel.
A Szovjetunió megszűnése után feloszlatták a zürjén szovjetköztársaságot, s helyette megalakult a Komi Köztársaság, ahol alkotmányjogilag érvényesül a nemzetiségek egyenrangúsága. Ez inkább a többségben lévő orosz lakosságnak kedvez, mint az egyre inkább kisebbségben maradó zürjén őslakosságnak. 2005 októberében a Komi Köztársaság területe 416 800 négyzetkilométer, ennek 70%-a erdőség (óriási lehetőségeket nyújtva a faiparnak). A maradék 30%-nak talán fele művelhető, a többi legelő, ártér, északi tundra – ami azt is jelenti, hogy a köztársaság állandó élelmiszer-behozatalra szorul. Összlakossága 1,2 millió; ebből 26% zürjén őslakos (mintegy 265 000 fő). Nem tudható, a zürjénség hány százaléka beszéli anyanyelvét, de az bizonnyal messze a 100% alatt marad.
A Komi Köztársaságtól délre terült el a Komi-Permják Autonóm Körzet, amelynek lakossága 60%-ban komi-permják, 36%-ban pedig orosz anyanyelvű. Ez volt az egyetlen finnugor közigazgatási egység, ahol az őslakók többségben voltak a betelepülő oroszokkal szemben. A múlt időt az indokolja, hogy 2004-ben a Komi-Permják Autonóm Körzet megszűnt, a Permi Terület nevű közigazgatási egység része lett. A komi-permjákok lélekszáma mintegy 152 000 fő. Ez a Káma menti, délkeleti zürjénség csak nyelvjárásában különbözik a zürjének többi részétől, s annak ellenére, hogy nem számítható külön népnek, elszakították a zürjénség zömétől. Ha a Komi Köztársaságban, a Permi Területen és a Murmanszktól az Ob torkolatáig terjedő vidéken élő zürjének számát összeadjuk, csaknem elérjük a félmilliós lélekszámot. Valójában tehát a zürjénség lényegesen nagyobb nemzetiség, mint amekkorának elismerik, de hogy a saját földjükön kisebbségben lévő, szétdarabolt népességnek sikerül-e túlélnie az urbanizációt, az odáig is elérő globalizáció hatásait és a kikerülhetetlen orosz túlsúlyt, azt majd a jövő mutatja meg.
A zürjén népzenekutatás története
A zürjén népzenekutatással kapcsolatosan mindenképp említést kell tennünk R. Lach osztrák zenetudós kezdeményezéséről, aki az Osztrák Tudományos Akadémia megbízásából az I. világháborúban fogságba esett oroszországi hadifoglyok között végzett gyűjtést, s az összegyűlt anyagot egy sorozatban adta közre 1916 és 1952 között. A sorozatban három finnugor kötet is megjelent. Lach zürjén hadifoglyoktól is fölvett és publikált dalokat,[2] amelyek mindegyike egyszólamú.
Az északi zürjének vokális népzenéjével foglalkozott többek között A. K. Mikusev, nagy mennyiségű zürjén dal gyűjtője és publikálója. Az északi zürjének dalai szamojéd eredetű alkotóelemeket is tartalmaznak. Monoton hangon előadott, személyes sorsukról szóló dalaikat munkavégzés közben vagy rénszarvasfogaton utazva rögtönözték a szerzők. A téma kapcsolódik a rénszarvastenyésztés valamelyik mozzanatához. Az Izsma menti vidékeken költött önéletrajzi jellegű, az énekes saját sorsáról szóló dalok szoros kapcsolatban vannak azzal a körülménnyel, ahogyan létrejöttek: a szöveg megőrzi a különböző kézműves munkák folyamatának minden mozzanatát. Visszatérő téma például a rénszarvasok fogatolása, a tundrán egyedül álló tanya ábrázolása, a menyasszony kiválasztása és a lakodalmi alkudozás. A terjedelmesebb epikus énekek ritkábbak, előadóik inkább férfiak. A zürjének lírai dalai, a halottsiratók, a menyasszony- és katonabúcsúztatók szintén archaikus népzenei réteget őriznek. Az északi zürjének siratói közel állnak a lapp jojkákhoz,[3] az osztják és vogul sorsénekekhez, valamint a nyenyec jarabcokhoz.[4] 1916-tól több gyűjteményben is megjelentek siratók.
Az újabb kiadványok már bővelkednek többszólamú dallamokban. M. I. és S. A. Kondratyev gyűjtése,[5] valamint A. K. Mikusev és P. I. Csisztaljov, továbbá J. G. Rocsev háromkötetes gyűjteménye[6] már alig tartalmaz az előbb említetthez hasonlóan egyszerűbb hangkészletű és szerkezetű anyagot.
A magyar kutatók között a 20. század második felében általános volt az a vélemény, amellyel a zürjének többsége is egyetértett, hogy a zürjén népzene az erős orosz hatás következtében teljesen eltűnt, kutatásával foglalkozni nem érdemes. Ha zenéről és táncról van szó, harmonikán játszanak orosz dallamokat, s arra táncolnak.
Mint számos más esetben, ez alkalommal is a nyelvészet segítette a népzenekutatást. 2003-ban került elő Vászolyi Erik 1960-ban magnetofonszalagra vett zürjén gyűjteménye, amely több mint 40 évig a MTA Zenetudományi Intézet archívumában lappangott. 2005-ben Vászolyi eljuttatta az Intézetbe 1966-os gyűjtését is, s a két gyűjteményből készült egy kötet,[7] amely a zürjéneknek a 20. század második felében még megtalálható, hallgatható, gyűjthető népzenéjét mutatja be. A kötet értékét nem kisebbíti, hogy a végzett munka során kiderült: a zürjének viszonylag nagy mennyiségű éneket gyűjtöttek és közöltek a 20. század során, s számos kottás kiadványuk van, amelyek közül Magyarországon csak néhány található különböző könyvtárakban szétszórva.[8]
Vászolyi Erik 1966-os kolvai gyűjtéséből egyedülálló jelentőségű, több száz sor terjedelmű epikus énekek kerültek elő. Előadójuk, Ulita Alekszejevna Koszkova elmondta, hogy ezek „nyenyec hangon” előadott zürjén dalok, amelyeket rénszarvastenyésztő férjétől tanult tundrai vándorlásuk évtizedein keresztül. Az énekek teljes terjedelmükben szerepelnek az előbbiekben említett kötetben.
A permjákok több szempontból is (többek között nyelvileg is) átmenetet képeznek a votjákok felé. Népdalaik sokban rokon vonásokat mutatnak az északi votják csoport dalkincsével. Mivel köztük magyarországi kutató nem dolgozott, kiadványaikból pedig Lach már említett, 1926-ban megjelent gyűjteményén kívül mindössze egyet ismerünk,[9] külön elemzést dalaikról, népzenéjükről itt nincs módunk adni.
A zürjén népzenéről
A Magyarországon megjelent, a zürjének népzenéjét bemutató kötetből (is) kiviláglik, hogy a zürjének énekelnek archaikus és kevésbé archaikus, változatos hangterjedelmű és hangkészletű zürjén dallamokat, egyszólamú és kétszólamú dalokat éppúgy, mint orosz dallamok zürjén adaptációját. A hangterjedelem és hangkészlet vizsgálata során kiderült, hogy 103 zürjén dallam közül a legtöbb (25, azaz a teljes anyag egynegyede) pentachord[10] hangkészletű; 69 dallam kisambitusú, ebből 55 diatonikus (chord) hangsorú.[11] Az oktáv alatti hangterjedelmű hexachord[12] dallamok között megdöbbentően sok az orosz eredetű dal, amit nagyrészt a szövegek igazolnak (hemzsegnek bennük az orosz szavak), részben azonban maguk a dallamok is mutatnak (oroszos dallamfordulatok, strófikus szerkezet). Ezek elsősorban az újabb rétegnek számító szerelmi és lírai dalokban fordulnak elő, s azt mutatják, hogyan épült be az orosz hatás a zürjén dallamvilágba. A régi, egyszólamú dallamok együtt élnek az újabb keletű, többszólamú dallamokkal.
A hangkészlet és a hangterjedelem természetesen fontos információt ad a dallamról, de a rendezés során az egymással rokon dallamok keresésekor elsődlegesen a dallamvonalat kell figyelembe venni; a zürjén népdalokban is előforduló ingadozó hangmagasságok például közeli dallamokat messze sodornának egymástól az ingadozás okozta eltérő hangkészletük miatt.
A dallamszerkesztés vizsgálatának eredménye szerint a Magyarországon közölt 103 zürjén dallam mindenféle szerkezetre ad példát a kötetlenektől az ütempárosokon keresztül a sor- és strófaszerkezetűekig. A legnagyobb számban kétsoros, illetve ütempáros dallamok[13] találhatók a gyűjteményben.
A zürjén énekekben megjelenik a kétszólamúság, amely egyértelműen orosz hatás eredménye lehet, hiszen a zürjének (mint más finnugor nyelvű népek) eredetileg egy szólamban énekeltek. Improvizált, egyedül énekelt dalok esetében ez másképpen nem is lehetséges, azt a rögzült szövegű és dallamú dalok csoportos éneklése teszi lehetővé. A kétszólamúság nem korlátozódik az újabb műfajokra, strófikus dallamszerkezetre, oroszos dallamra. Találunk két szólamban előadott dallamokat a játékdalok, a lakodalmi és regrutadalok[14] között éppúgy, mint a szerelmi és lírai dalok között.
A számos egyedül előadott dal azt mutatja, hogy a kétszólamúságra a zürjének között nincsen határozott igény. Több énekes együttes jelenléte következtében itt-ott megjelenik egy alsó vagy felső szólam, de ez nem szükséges feltétele a dal előadásának. Egy-egy énekes egyedül is tud és hajlandó énekelni: a kétszólamúság tehát, ha elfogadott is, nem kötelező. Egyes dallamokban annak az eredménye is lehet, hogy ketten két különböző változatban ismerik a dalt, s ahol az egyik ereszkedő motívumot énekel, ott a másik stagnálót, esetleg emelkedőt. Talán ilyen eseteknek köszönhetők azok a dalok (vagy azoknak egy része), amelyeknek két szólama önmagában is megállna; erre vonatkozó közlésünk azonban nincsen.
A Vászolyi Erik gyűjteményéből közölt zürjén dallamok vizsgálatából kiderült, hogy azok alapvetően diatonikusak, előfordul bennük a bi- és trichord[15] hangkészlet is. A diatónia túlsúlya, valamint a bi- és trichord dallamok előfordulása nem számít újdonságnak, már a zürjén Csisztaljov is megfogalmazta.[16] Az újabban közölt dallamok egyrészt igazolták a megállapítást, másrészt bővítették és finomították a képet, bemutatva a bi-, tri-, tetra- és pentaton hangsorú dallamokat. A kötetben szerepelnek a más zürjén kiadványok alapján levont következtetések is. Mindezek alapján megállapítható, hogy az archaikus zürjén népzene nagymértékben hasonló az obi-ugorokéhoz, de a zürjéneknél erősebb az orosz befolyás, mint az osztjákoknál és voguloknál. Az orosz dalokat részben átalakították saját zenei ízlésük szerint (pl. egyes dallamok strófikusak maradtak, de hangterjedelmük oktáv alattira szűkült), részben pedig változtatás nélkül jelennek meg a zürjén dalok között (strófikus, pontos alá- vagy föléterceléssel, nagy ambitussal énekelt dallamok). Fontos, hogy a zürjéneknél nincsen (vagy a 20. század közepén már nem volt igazolható[17]) az obi-ugorokéhoz hasonló folyamatos újraköltés. Sikerült ugyan egy-egy témát több változatban is rögzíteni, de a zürjén dalok nagy részének dallama és szövege rögzült.
Votjákok (udmurtok)
Történelmükről
Amikor a 9. században a zürjének és votjákok szétváltak, a votjákok továbbra is a bolgár-törökök szomszédságában maradtak. Kapcsolatuk jellegéről nincsenek adatok, de a jövevényszavak magas száma arra utal, hogy sok mindent átvettek, megtanultak tőlük az élet minden területén. A hosszú érintkezés nemcsak egy irányba hatott: a bolgár-törökök nyelvében is akadnak különböző finnugor, így votják eredetű szavak is.
Ennek a békés együttélésnek 1236-ban a hódító tatár népáradat vetett véget. A tatár seregek feldúlták a térség városait, megdöntötték a Volgai Bolgár Birodalmat, leigázták a lakosságot és a Volga–Káma találkozásánál később megalakították a Kazányi Tatár Kánságot. 1236–1522 között a votjákok tatár uralom alatt éltek.
A 13. századtól kezdve az oroszok többször próbáltak behatolni az északnyugati területekre, de a kazányi tatárság visszaverte a támadásokat. Moszkva megerősödése után azonban nem tudtak tovább ellenállni, és Kazany bevétele után (1552-ben) a votjákok orosz fennhatóság alá kerültek. A 18. század végétől fontos ipari központok létesültek a votjákok lakta területeken, ennek következtében jelentős számban költöztek orosz munkások a Volga vidékére. A votjákok ellenállása a 18. századtól a passzivitásban, elszigetelődésben és a hagyományokhoz való szoros ragaszkodásban nyilvánult meg. Az orosz uralom viszonylag késői megjelenésének, és az őslakók ellenállásának köszönhető, hogy az orosz hatás később érte a votjákokat, mint a többi keleti finnugor népet.
Az I. világháború utáni forradalmak eredményeképp 1920-ban a votjákok autonómiát kaptak, központjuk Izsevszk lett. 1934-ben az Udmurt Autonóm Kerületet felváltotta az Udmurt Autonóm Szocialista Köztársaság. 1990-ben a köztársaság az Orosz Föderáció tagállama lett, Udmurt Köztársaság néven. Oroszország és Udmurtia 1995-ben írta alá az államok közötti viszonyt szabályozó okmányt.
A votjákok lakhelye a Volga és a Vjatka által közrefogott dombos-lankás, erdős vidék. Az Udmurt Köztársaság területe 42 100 km2. Nagy számban élnek még votjákok a Permi, Jekatyerinburgi és Kirovi Területen, valamint a Baskír, a Tatár és a Kazah Köztársaságban.
Lélekszámát tekintve a votják az ötödik legnagyobb uráli nép: 1989-ben az Udmurt Köztársaság lakói közül csaknem félmillióan, a határokon túl lakók közül pedig további csaknem negyedmillióan vallották magukat votjáknak, s mintegy háromnegyed részük beszélte is anyanyelvét. A votjákok saját köztársaságukban kisebbségben vannak: az oroszok aránya 58%, a votjákoké 31%.
A votják népzenekutatás története
A votják hagyományok publikálása a 19. század végén kezdődött meg. 1893-ban Y. Wichmann közölt népdalszövegeket.[18] Kottás lejegyzéseket publikált később I. Krohn votják dallamokról,[19] amelyeket ő rögzített fonográfhengerekre. R. Lach 81 dalt gyűjtött és közölt votják hadifoglyoktól.[20]
Lach gyűjteményének több mint fele trichord dallam, amelyeket mordvin és zürjén dallamokkal hozott kapcsolatba. Az általa közölt strófikus pentaton dallamok kialakulása valószínűleg tatár hatásra történt.
A votják kutatók közül többen foglalkoztak népdalok gyűjtésével és elemzésével. K. P. Gerd fonográffal gyűjtött, és anyagából két gyűjteményt jelentetett meg[21] az 1920-as években. 1925-ben J. Molotkova[22] és M. Kurocskin[23] adott ki votják népdalokat. A harmincas években D. Vasziljev-Buglaj,[24] M. P. Petrov,[25] A. Katorgin,[26] F. Lozskin és I. Gyagyukov[27] jelentetett meg dalgyűjteményeket.[28]
1964-ben jelent meg I. K. Travina gyűjteménye,[29] amelyben 139 vokális és 4 hangszeres dallam kapott helyet. Travina a bevezetőben részletesen bemutatja a votják népzene jellegzetességeit. A dalok nagyobb része északi és középső votják területekről származó, többszólamú anyag; az archaikus egyszólamú trichord dalok, amiket a déli votjákok és a tatár és baskír területen élők még őriznek a török hatású pentaton dalokkal egyetemben, háttérbe szorultak.
Nagy jelentőségű a votják kutatók körében is elismert Vikár László népzenekutató és Bereczki Gábor nyelvész munkássága, akik az 1950-es és 1970-es évek között végeztek gyűjtéseket, és tárták fel a votják népzene archaikus rétegét. Közös munkájuk jól példázza a népzenekutatók és nyelvészek közötti kívánatos együttműködést, amely esetenként a nyelvész számára is hasznos lehet, a népzenekutató számára pedig nélkülözhetetlen. Mivel az Udmurt Köztársaság területére nem engedték be őket, votják népzenei gyűjtésüket mintegy ötven tatár- és baskírföldi faluban végezték. Az ott élő votjákok az idegen népek között őrizték archaikus kultúrájukat, nemzeti identitásuk utolsó maradékát. E dallamokból szövegekkel együtt meg is jelent egy kötet,[30] amelynek zenei jelentősége, hogy először közöl nagy mennyiségű archaikus trichord dallamot szöveggel együtt lejegyezve. E dallamokból a votjákok nem egyet-kettőt őriztek meg, hanem azok vokális népzenéjük több száz példával képviselt rétegét képviselik. Ez a hagyomány a 20. század végén is élt: a felszínen természetesen a többszólamú, harmonikával kísért oroszos dallamok voltak találhatók, ám az alkalomhoz (lakodalomhoz, katonakíséréshez, a tavaszi munkák befejezéséhez, aratáshoz stb.) kötődő dalokat még akkor is trichord dallamokkal énekelték, s gyűjtésük sem ütközött különösebb nehézségekbe, csak a megfelelő szokást kellett említeni.[31] Az osztjákok és vogulok zenéjéhez hasonlóan itt is fontos poétikai szerepük van az értelem nélküli töltőszótagoknak.
A votják népzenéről összefoglalóan
Vikár három réteget különböztet meg a votjákok népzenéjében. A legrégibb réteget az előbbiekben említett trichord dallamok képviselik. A második réteg a török félhangnélküli pentatónia. Más népekéhez hasonlóan a votjákok kultúráján is jelentős nyomot hagyott a Volga-vidéki türk népekkel (baskírokkal, tatárokkal) való érintkezés, s ez zenéjükben is tükröződik. A harmadik réteg a szláv többszólamúság hatására jött létre. A Volga vidékére költöző oroszok kultúrájukat, zenéjüket is vitték magukkal, ami jelentős hatást gyakorolt a votjákokra. Ez a hatás a déli, kevésbé iparosított területeken gyengébb, mint az északi vidékeken vagy a főváros környékén.
[1] Klima
2005.
[2] Lach
1926.
[3] A jojka jelentése: dal. A jojka
nagymértékben rögtönzött, minden más finnugor nyelvű nép dalainál több
töltőszótagot és töltőszót használ: olyan jojkák is vannak, amelyek szinte
kizárólag ezekből állnak; szövegükben több a „lollolollo”, mint az
értelemmel bíró szókapcsolatok, szövegrészek.
[4] Jarabc: epikus ének, sorsének-féle.
„Témája az epikában szokásos nőszerzésen és vérbosszún kívül a vagyonszerzés
(rénnyájak megszerzése, visszaszerzése), egyes családtagok vagy az egész
nemzetség elvesztése.” (Hajdú Péter: Északi szamojéd epikus énekek. In:
Ethnographia LXXXVII. Budapest, 1976/4. 488–496. l.)
[5] Kondratyeva
– Kondratyev 1959.
[6] Mikusev
– Csisztaljov 1965, 1968, Mikusev
– Csisztaljov – Rocsev 1971.
[7] Lázár
– Vászolyi 2006.
[8] Lásd pl. Klescsin 1995, Kondratyeva
– Kondratyev 1959, Mikusev
1969, Mikusev – Csisztaljov 1965,
1968, Mikusev – Csisztaljov – Rocsev
1971.
[9] Klescsin
1995.
[10] Pentachord hangsor: do-re-mi-fa-so
vagy más, 5 egymás melletti hangból álló hangsor.
[11] Diatonikus (chord) hangsor: olyan
hangsor, amely a teljes hétfokú skála (do-re-mi-fa-so-la-ti-do) egymás melletti
hangjaiból áll.
[12] Hexachord hangsor: do-re-mi-fa-so-la
vagy más, 6 egymás melletti hangból álló hangsor.
[13] Ütempáros dal: két kétnegyedes ütemből
(zenei egységből) álló motívumot nevezünk ütempárnak, az ezekből szerkesztett
dallamot pedig ütempáros dallamnak.
[14] Regrutadal: a katonák bevonulásakor
énekelt dal.
[15] Bichord hangsor: do-re vagy ti-do hangokból álló
hangsor.
Trichord hangsor: do-re-mi vagy la-ti-do hangokból álló
hangsor.
[16] Csisztaljov
1977. 451–452. l.
[17] Ehhez arra lett volna szükség, hogy
ugyanazt a dalt ugyanattól az énekestől legalább kétszer föl lehessen venni, de
erre sem az 1960-as években, sem később nem volt mód. Az 1990-es évekre pedig
nemhogy a Vászolyi gyűjtötte epikus énekekre nem emlékezett senki, de már az
énekes, Ulita Koszkova emléke is elenyészett.
[18] Wichmann
1893.
[19] Krohn
1902-1903.
[20] Lach
1918, 1926.
[21] Gerd
1924, 1927.
[22] Molotkova
1925.
[23] Kurocskin
1925.
[24] Vasziljev-Buglaj
1933.
[25] Petrov
1936.
[26] Katorgin
– Petrov 1937.
[27] Lozskin
– Petrov – Gyagyukov 1938.
[28] Az adatok Vikár – Bereczki 1989.
[29] Travina
1964.
[30] Vikár
– Bereczki 1989.
[31] 1993-ban magam is gyűjtöttem köztük
ilyen dalokat.