Az rtf-változat letölthető innen

 

Az időjelek

 

Forrás: BG: 53–54, 89–91.

 

 

Három időjel rekonstruálható az alapnyelvre:

 

  1. *-k − jelen idő jel, hiányzik a magyarból, az osztjákból és a lappból. Etimológiailag azonos a felszólító mód jelével, mindkét funkciója alapnyelvi.

 

  1. *-j − múlt idő jel, az obi-ugor nyelvek közül csak a déli osztjákban van nyoma, egyébként általános.

 

  1. *-œ − múlt idő jel, ismerik  a szamojéd nyelvek, a mordvin és a cseremisz, nyomai megmaradtak a balti finn nyelvekben is. A két múlt idő jel csak formailag különbözik, ugyanazt az időt jelölte (lásd cseremisz).

 

 

A finnugor nyelvek szegények voltak az idő jelölésében, később más nyelvek időrendszerét vették át. Az idő kifejezésére használták az alapnyelvben az igék aspektusát, ezt itt-ott ma is alkalmazzák.

 

 

Az időjelek magyar folytatásai:

 

*-j − Ugyanolyan hangtani változás után, mint a *-j latívuszragnál –a/-e, -á/-é időjel lett belőle: láta/néze, látá/nézé. (A hangváltozás menetét lásd a névszóragozásnál.)

 

A másik két időjelnek nincs magyar nyoma. A -t(t) múltidő-jel magyar találmány, a befejezett melléknévi igenév képzőjéből ered. A régi magyarban gazdag időrendszer volt, mára ez lényegében eltűnt, csak egy múlt időt használunk. A magyar múltidő-rendszer:

 

 

folyamatos

befejezett

1.

mene

ment

2.

megy vala

megy volt

3.

ment vala

ment volt

 

Ez a rendszer nagyon hasonlít a permi és cseremisz időrendszerre, amit már a 19. század végén észre vett Simonyi Zsigmond. Szerebrenyikov azonban a török kapcsolatokra is rámutatott. Bereczki Gábor saját kutatási alapján úgy véli, hogy ez török hatás az említett finnugor nyelvekben. Eredetileg a rendszer azt fejezte ki, hogy a mesélő szemtanúja volt-e az eseményeknek vagy sem. Tehát a párok első helyén a szemtanúsági, a második helyén a nem szemtanúsági múlt található a cseremiszben napjainkban is. Ez is török eredetű, s ez a rendszer lényege. A magyar ezt már elfelejtette, mivel a török hatás már elmúlt.

 

Az időjelek cseremisz folytatásai:

 

A cseremisz 1. múlt idő 1. konjugációjában a palatalizáció (l→ž) a *-j időjelet, 2. konjugációjában az -š az *-œ időjelet őrzi:

 

 

1. konjugáció

2. konjugáció

Sg. 1.

tolçm 'jöttem' stb.

ilçm 'éltem' stb.

Sg. 2.

tožçl

ilçšçl

Sg. 3.

tožo

ilçš

Pl. 1.

tolna

ilçšna

Pl. 2.

tolδa

ilçšta

Pl. 3.

tolçl

ilçšçl