Az rtf-változat letölthető innen

Nyelvrokonság-elméletek

Forrás: R-TA: 91–102, 123–124.

Szakirodalom:

• Nyelvrokonság-ábrák gyűjteménye: Szíj Enikő: Finnugor Hol-Mi. I. Bp. 1990.
• Nyelvrokonság-ábrák elemzése képekkel: Klima László: Az uráli őshazaábrák történelmi-földrajzi vonatkozásai. Ünnepi könyv Mikola Tibor tiszteletére. Szeged. 1996. 188–195.

Nyelvrokonság-ábrák → képtár

Az elméletek a 19. század 2. felében születnek, az összehasonlító történeti nyelvészet nagy korszakában.

1.

August Schleicher (1821−1868) − családfaelmélet

1859: Darwin: A fajok eredete

A mű nagy hatást gyakorol a korabeli gondolkodásra, mivel összefüggésekre mutat rá, a dolgok között fejlődési sort feltételez.

1860: Darwin műve németül is megjelenik. Schleicher olvassa, a német nyelvről és az indoeurópai nyelvekről 1859-ben és 1861-62-ben írt műveiben már hangsúlyozza, hogy a nyelvtudomány természettudományos jellegű. Nagyra értékeli Darwin művét, megpróbálja gondolatmenetét átvenni.

1863: August Schleicher: A darwini elmélet és a nyelvtudomány (magyar kiadása: Darwin és a nyelvtudomány címen, 1878)

Elméletét maga Darwin kapcsolja össze a nyelvekkel: „Megérdemli, hogy az osztályozásról elfogadott ezen nézetet a nyelvek által is világosítsuk. Ha az embernek egy teljes leszármazási táblázata, vagyis családfája állana előttünk: az emberi válfajoknak geneológiai beosztása a legjobb osztályozást szolgáltatná az egész világon ma használatban levő különböző nyelvekre nézve… Az is lehetséges azonban, hogy valamely régi nyelv igen keveset változott, és csak kevés új nyelvnek adott létet; míg ellenben más nyelvek, az elterjedés, elszigeteltség és a különböző közös eredetű rasszok műveltségi állapota következtében nagyban megváltoztak, és így számos új tájszólás- és nyelvnek adtak létet. Az ugyanazon törzsből származott nyelvek közötti különbség különböző foka az egymásnak alárendelt csoportok által volna kifejezhető; azonban a leghelyesebb, sőt egyedül lehetséges berendezés mégiscsak a geneológiai lehetne; ez pedig szigorúan természetes lenne, amennyiben az valamennyi, már kihalt, és még élő újabb nyelveket a legközelebbi rokonság útján kötne össze egymással, és mindenik nyelvnek kifejlődési menbetét és eredetét is kimutatná.” (Darwin: A fajok eredete. Bp. 1873. II. 246−247.)

Schleicher gondolatai Darwin nyomán:

• Darwin tanai alkalmazhatók a nyelvtudományra (Darwin:„a leszármazás közössége azon rejtett kötelék, melyet a természetvizsgálók öntudatlanul is kerestek…”), Schleicher úgy vélte, hogy a nyelveket is a leszármazás rejtett köteléke kapcsolja össze,
• a nyelv természeti organizmus, a nyelv fejlődésébe az emberi akaratnak nincs beleszólása,
• nem volt egyetlen ősnyelv (korábban Európában a hébert − a Biblia nyelvét − tartották minden nyelvek ősének),
• az eltérő nyelvi jelenségek külső körülmények hatására jönnek létre,
• két rokon nyelv annál régebben vált el egymástól, minél nagyobb köztük a nyelvi távolság,
• az egyes nyelvcsaládok közös ősnyelve, az alapnyelv valóban létező, beszélt nyelv volt.

Schleicher alkalmazza a darwini leszármazási ábrát az indoeurópai nyelvekre, megalkotja ezen nyelvek családfáját, ezzel megszületik a családfaelmélet.

Schleicher vezeti be a nyelvészetben ma is használatos metaforákat: nyelvcsalád, rokonság, nyelvfejlődés, nyelvi leszármazás

Családfaábrák

2.

Johannes Schmidt − hullámelmélet

Schmidt 1872-ben megjelent művében (Az indogermán nyelvek rokonsági viszonyairól) tárgyalja azokat a nyelvi jelenségeket, amelyek szerinte szétfeszítik a családfaelmélet kereteit. A problémára szinte vele egyidőben felfigyelt Pictet és Schuchardt is, mégis a hullámelméletet Schmidthez kapcsolják, ő volt legalaposabb kifejtője.

Az elmélethez tartozó metafora Schuchardt megfogalmazásában: „Egy kép teheti érzékletessé ezeket a bonyolult viszonyokat. Képzeljük el magunknak a nyelvet mint egy vizet lapos tükörrel; ez úgy kerül mozgásba, hogy különböző helyeken hullámközpontok képződnek, amelyeknek rendszere, a bennük ható kisebb vagy nagyobb erők intenzivitásának mértéke szerint keresztezi egymást.”

Schmidt elméletének fő vonásai:

• Az egyes indoeurópai nyelvi alcsoportok között vannak átmeneti nyelvek, illetve alcsoportok. ez ellentmond a családfának, mert azon modell szerint, ha az ágak szétválnak, utána már nincs kapcsolat köztük.
• El kell vetnünk a másodlagos, köztes alapnyelvek feltételezését.
• Az alapnyelv már nyelvjárásokban létezett.
• A kikövetkeztetett nyelvi alakok egyidejűsége nem állapítható meg → az alapnyelvnek nemcsak nyelvjárásai, hanem története is volt.
• Az alapnyelv fikció, nem történeti valóság.

3.

Hugo Schuchardt (1842−1927) − szivárványelmélet

Schmidthez hasonlóan ő is Schleicher tanítványa

1870: habilitációs előadás a román nyelvjárások (= neolatin nyelvek) osztályozásáról (nyomtatásban csak 1900-ban jelenik meg)

Schuchardt elméletének fő vonásai:

• A földrajzilag egymáshoz közelálló nyelvek annál jobban keverednek, minél nagyobb köztük a nyelvi hasonlóság.
• Sohasem létezett egységes spanyol, francia vagy pl. lombard nyelv, ezért nem tételezhetjük fel, hogy a latin feloszlott spanyolra, franciára stb., s azok tovább osztódtak. Tehát a „román” nyelvek fejlődése és kialakulása nem írható le a családfamodell segítségével.
• Schuchardt a valóság sokfélesége mellett érvelt, arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenségek nem osztályozhatók egyértelműen

Az elmélethez tartozó metafora: „A román nyelvek egész területe fehér volt, amely különböző árnyalatokon, átmeneteken keresztül felvette a szivárvány összes színeit, ahogy a fehér szín is felbomlik összetevőire. Ha Dél-Olaszországból elindulnánk, eljuthatunk úgy Észak-Franciaországba, hogy sohasem érintünk két olyan szomszédos falut, amelyek egymást nem értenék. A szivárvány színei is ugrás nélkül mennek át egymásba.”

Az elméletek értékelése:

1. Nem azonos történeti mélységek megjelenítésére alkalmasak: a családfaelmélet hosszabb időtartamot fog át, nagyobb vonalakban tekinti át a nyelvi fejlődést, míg a másik kettő a mikrojelenségekre próbál figyelni. A Saussure-i terminológiával a családfaelmélet szinkron, a másik kettő diakron nyelvi folyamatokat ábrázol.
2. A szivárványelmélet a megfogalmazott metaforában nevezhető lineáris hullámelméletnek is, hiszen nem egy területet kell össze-vissza bejárnunk, s úgy érzékelnünk a nyelvi összefüggéskete, hanem határozottan haladunk valahonnan valahová (Dél-Olaszországból Észak-Franciaországba).
3. Az igazi a családfa- és a hullámmodell összedolgozása lenne (van példa ilyen kísérletre).