Kiss Lajos: A tehéncsordás

Olyan szegény emberből lett a tehéncsordás, aki más házán lakik, de a házbért se tudja megfizetni, hanem ledolgozza; meg olyanból, aki pásztor volt, de ott nem tudott boldogulni. Az ilyen ember felesége rendszerint mos, takarít, fej stb. a házigazdánál.
A tehéntartó kisgazdák, meg szegényebb emberek összeállnak társaságba, és kiveszik bérbe a városszéleken levő legelőket csordajárásnak. Minden városrésznek van egy járása, hova a háznál telelt teheneket és üszőborjúkat hajtják ki. Egy járás 40-50 katasztrális hold, minden marhára egy holdat számítanak. Régen dobos által, ma újságban hirdetik, hogy tehéncsordásra van szüksége ennek vagy annak a társaságnak, vagy legelőtulajdonosnak. A jelentkezők közül aztán megfogadnak egyet. A bérlőgazdaság főembere előtt kötik meg a szerződést, amikor fogadalmat tesz a csordás, hogy a kezére adott jószágot hűségesen megőrzi. Fizetése régen: kerekbe 5 köböl élet volt, minden jószág után 3 frt., 1 kenyér, 1 kg só, 1 kg szalonna; ma 80 pengő, búza nincs, csak a többi járandóság. A csordásnak 60-80 jószág van a kezén.
A tehéncsordásság nyári foglalkozás, Szent Györgytől Szent Mihályig tart. A csordás viselete: ing, gatya, mándli, kabát, nagyszélű, csajla kalap, állán pertlivel lekötve, hogy a szél ne kapkodja le. Felszerelése: ökörszarvból való tülök, karikásostor, bot, tarisznya. A felesége is szokott neki segíteni; legtöbbször tart bojtárgyereket, ha nagy a csorda, kettőt is, meg egy-két pulikutyát.
A kezéreadott jószág darabja után kap 10 kg búzát, fél kg sót és 2-4 pengőt. Kisebb gazdatársaság havi 30-35 pengőért fogad egy csordást és a városhoz közel bérelt legelőn tartja nyaranta a teheneket. A teheneket azért adják ki a csordára, mert az istállóban megmarjul a lába, körme megnő, jobban tejel kint a legelőkön és kevesebbe van, mintha otthon etetné.
Már hajnalok hajnalán kieresztik a tehenet az utcára; a szolgáló, ahol nincs, maga a gazda legelteti az árokparton, míg durrogatva, tülkölve jön a csordás az összehajtott tehenekkel, aki reggel 5 órakor a körzete legtávolabbi részén kezdi a dudálást, durrogatást, egyik utcán maga, másikon a bojtárgyerek jár. Később csak a főutcákon mennek, oda kell terelni az első napokban a tehenet, amit aztán úgy megszokik, hogy a dudálásra magától is odamegy a többihez. Lusta helyen késnek a kieresztéssel, utána kell hajtani a csordásnak a tehenet. Eleinte a gazdasszonyok megkínálják a csordást pohár pálinkával, hogy nagyobb gondot fordítson a jószágukra.
Kint a járáson kezdetben nagyon mohón eszik a jószág, vigyázni kell, hogy fel ne fúvódjon. Jó időben szép nyugodtan legel a csorda, viharos időben összebújnak a tehenek szél alá, néha megvadul a jószág, megy szemeszöktibe, elől akar menni mind, nem lehet vele bírni. Ilyenkor ember legyen a csordás! Ha reggel kihajtás idején esik az eső, nem is hajtják ki, ha pedig a legelőn éri, akkor hazahajtják. Nem engedik, hogy a jószág összevágja a járást.
Mikor már összeszokott a jószág, kevés baj van vele. Ellegelgetnek délig, délben itatnak. Reggel és este otthon iszik. Itatás után állásra hajtják a teheneket delelni. Az állás a kút körül van, ahol egy pár jó erős dörgölődzőfa van leásva. Egy-két órai delelés után, ha nem éhesek, mert legelő van bőven, fel kell költögetni, de ha éhesek, ha aszály van, fel kel magától is és menne mindig, keresi a mezőt, azt hiszi, hogy másfelé hasig ér a fű.
A jó mezőn legeltetés közben nem igen van baj a csordával, egyfelől a csordás, mellette tisztes távolban a puli, a másik oldalon a bojtár, ha van kutyája, az is. Asz elkóválygó tehén után vagy a bojtár, vagy a puli megy visszatéríteni. Kár leginkább akkor szokott lenni, ha - mikor folyathatnék - féltékenységből öklelőznek a tehenek, egymást másszák. Ilyenkor néha kiszúrja a másik tehén szemét, vagy kihasítja az oldalát, eltöri a lábát. Ezekért nem felelős a csordás.
A csordás visz magával eleséget: kenyeret, szalonnát, hagymát, zöldpaprikát, néha túrót. Reggel szalonnát, hagymát eszik kenyérrel; délben a felesége, vagy arravaló családja főtt ételt visz neki, ennek hiányában ismét a tarisznyából eszik; vele kosztol a bojtár is. Este otthon főtt étel várja: paprikás- vagy leveskrumpli, tarhonya, köleskása, lótospörém, csipödőtt leves, nagyritkán száraztészta, aztán bab, borsó; vasárnap egy kis birkahús paprikás, krumplival és nyomatéknak egy kis jó pogácsa. Gyümölcsérés idején a meggyet és dinnyét éli.
Este 6 órakor elindulnak hazafelé a poros országúton, elől a bojtár, hátul a tehéncsordás, mellette kocog a puli.
Míg a tehenek meg nem szokták a hazajárást, a tulajdonos vagy cselédje elébe megy a város széléig, s odateregeti, ahova kell, azután már csak figyelemmel kíséri a tehenet, hogy helyes irányba megy-e. Később a csordás is felismeri, hogy a jószág hova való. Öreg tehén teregetés nélkül, a maga emberségéből hazatalál. Ritkán történik az meg, hogy eltéved a tehén, ha megzavarják. Első napokban szokott előfordulni, hogy míg a csordás egy másik eltévedt tehén után nyargal, addig a tehén elmaradozik, befordul idegen utcába. Néha csak a bitangistállóban találják meg.
Délben, mikor a jószág pihen, a csordás is lepihen és a jó melegben elnyomná a buzgóság, azonban a legyek nem hagyják aludni, csak úgy félszemmel huny egy-egy pörcöt.
A csordás minden tehenet nevéről szólít. Mikor először kihajtják, megkérdi, hogy hívják a tehenet? Fáni - felelik. Nem felejti el többé. A legelőt bérlő társaságnak igencsak van egy füstös bikája, amelyik a tehenek közt legénykedik. Nézd mán te - mondja a bojtárnak - melyiket szaglássza? A bojtár odamegy és onnan kiáltja: a Fánit!
Este, mikor a Fáni hazamegy, odasúgja a csordás a gazdának: A Fáni folyathatnék. Ezért a kedvező hírért egy pakli dohányravaló jár neki. Másnap, harmadnap a szaglálás után újra jelenti: a Fáni mögfolyatott. Ezért a másik pakliravalót kapja, meg egy darab szalonnát. A gazda beírja a kalendáriumba a nagyjelentőségű napot, hogy tudja a kilenc hónap elteltét, amikor esedékes a borjú. Megesik, hogy a tehén nem fogott, üresen maradt, szidják a csordást az elkezelt borravalóért.
A huncutabb csordásnak egy kis mellékkeresete, hogy a nagytőgyű teheneket, amikor jó mező van, egy kicsit megdézsmálja. Van olyan bőtejű tehén, amelyik hugyozza a gyepet. Az olyan tehénnek a tőgyét egy kicsit kirángatja, mert pótolja estig a Teremtő. Azután napnak fordítja, hogy a csöcs megszáradjon. A csordás gyereke poros, piszkos és éhes, mint a farkas. Ríhatnék mán délfelé, olyan éhes a sok gyüszméködésbe azon a nagyon jó friss levegőn. Mikor a csordás odaadja a karéj kenyeret, meg egy kis túrót, szalonnát, a gyerek elnyeli, mint a gödény. Nagyot iszik a vödörből.
Szent Mihálytól tavaszig nem igen dolgozik, piacol, seprűt köt, kukoricát morzsol, tollat foszt, meg csempészkedik dohánnyal.
Ha kiöregszik a csordásságból, lesz belőle csősz vagy szőlőpásztor. Munkaképtelenség esetén még vállalkozik házőrzésre. Ha házőrzőnek se kell, eltartja a fia, vagy a veje, legrosszabb esetben a szegényházba kerül. Sokszor tragikusan végződik élete, mert mikor megmondják neki, hogy hát mán Ferenc bácsi nem a kend lábának való ez a foglalkozás, fogadtunk fiatalabbat, az öreg úgy érzi, hogy meghúzták fölötte a halálharangot és bár próbálkozik egy kis csőszséggel, nem tud belegyőződni a gazdák ítéletébe, végre felakasztja magát.
Jelenleg 4-5 csordás van Hódmezővásárhelyen.

Kiss Lajos: A szegény emberek élete I. 3. kiad., Bp.: Gondolat, 1981., 264-267. p.