Kiss Lajos: az özvegyasszony

A szegény asszony férje elhaltával özvegyasszony lesz. A lelki bánaton kívül a mindennapi megélhetés gondja is ránehezedik. Nincs dolgozó férj, aki beszerezze a szükséges javakat s így az özvegyre hárul a férfi munkájának az a része, amit ő is el tud végezni. Ha pedig apró gyerekei is vannak, mennyit kell küszködnie az élettel, míg fel tudja őket nevelni! És ha azokat is szárnyukra eresztheti: újra maga marad, hányódik, vetődik, soha nincsen nyugalma. Csak a sírban lesz vége a szenvedésének.
Van olyan özvegyasszony, aki legény fiával végzi, folytatja azt a munkát, ami férje kötelessége volt kint a tanyán. Így él, míg fia meg nem nősül. Azután is velük marad és korához képest vesz részt a napi munkában. Van, aki kétszer-háromszor is férjhez megy és mind a három embertől lesz gyereke. Ilyen helyen ritkán van megértés, békesség a családban.
Olyan özvegyasszony is van, aki többet nem megy férjhez. Tíz esztendei házasság után, kint a tanyán, hol tanyás vagy béresgazda volt, elhal az ura, marad 5-6 gyerek. Hazajön a városba lakni. Eljár mosni, vasalni, meszelni, kenyeret sütni, tarhonyát csinálni, disznóöléskor böllérasszony, szüretkor szödőasszony; napszámba is eljár kapálni, marokverőnek, kukoricát törni, fosztani, zsákot foltozni, lekvárt, szappant főzni. Minden ilyen özvegyasszonynak kerül egy gazdaháza, ahol az ura vagy ő maga szolgált, odatart, hol mindig akad valami dolog. Bizony nagy gyötrelem az ilyen asszony élete. A lakást is dologért kapja, ott is eleget kell tenni. Éjjel-nappal talpon-sarkon muszáj lenni, ha meg akar élni. Akkor könnyebbül helyzete, ha a gyerekek nőnek, nagyobbak lesznek, el lehet állítani őket, mert egyfelől megszabadul a kenyérevőktől, másfelől egy kis bért is hoznak a házhoz. Ez addig tart, míg a legény fia meg nem házasodik, a lány férjhez nem megy. Utóvégre mind kirepül és az asszony magára marad. Ekkor már elöregszik, beteges, dologképtelen. Vagy a szeretetházba bemegy, vagy koldus lesz belőle.
Sok azért nem megy férjhez másodszor, mert fél a rossz embertől, vagy azért, mert első házassága nem volt jó. Némelyik mégis férjhez megy 50 éves korában, de többnyire nem tökéletes ember az új férj. A múltban nem fordult elő, hogy előbb-utóbb férjhez ne ment volna az özvegy, ha másként nem, hát balkézről. Már amelyik nem olyan öreg és nem világ csúnyája.
Özvegyi állapotban újra kezdi, amit lánykorában abbahagyott. Dolga után él. Szolgáló lesz ismét, de olyan, aki mindent tud, vagyis házvezetőnő. Így van ez városon, tanyán. A házvezetőnőnek nemcsak kedvesnek, de komolynak is kell lenni. Van, aki eljátssza magát, rögtön jóban van a férfival, ezért aztán elküldik a szolgálatból. Némelyik szerencsés. Ha cselédsorban volt férje a tanyán, tovább ott nem maradhat, mert az urát fogadták meg, de ha már van olyan legény fia, aki pótolja az apját, ez esetben maradhatnak. Ha kis gyereke van az özvegynek, bent a városban csak bejáró lehet, mert a gyerekhez haza kell járni. Még kicsi a gyerek, bezárja szobába, később, ha nő, az udvarra zárja ki, meg az utcán, szomszédban, közeli atyafinál tölti a gyerek az időt. Ahol több gyerek van, a nagyobb dajkálja a kisebbeket. Az anya reggel elinduláskor kiadja az ennivalót, ráparancsol a legnagyobbra: vigyázz, hogy kútba ne essen. Elteszi előlük a masinát, kést s mindazt, amivel kárt tehetnek. Ha az utánavaló lánygyerek helyettesítheti, a legnagyobbat elállítja szolgálónak. Ahol 4-5 gyerek van, addig keserves, míg akkorára nőnek, hogy elállíthatja őket libapásztornak, kiskanásznak, addig azonban éjjel-nappal dolgozik.
Az özvegyasszonyok egyik típusa: aki szeret dolgozni. Rendes, tiszta, mint a patyolat. Legtöbbször a házvégében levő kamrában lakik, 3-4 pengő házbért fizet. Otthon hál mindig. Fon, varr másnak. Ha a munkaadó házánál varrt, ott is evett. De igyekezett olyan varrnivalót vállalni, amit otthon lehetett csinálni. A mosás, vasalás, meszelésen kívül tésztát gyúr, csigát, tarhonyát csinál, vizet hord, eljár takarítani több helyre is, meg terményraktárakba zsákot foltozni. 10 fillért kap darabjáért. Nem néz az orráig, hanem megy dolgozni akkor is, ha nem hívják és ha nem is adnak neki minden esetben fizetést. Gazdahelyen éves mosóasszony lett. Vagy pedig béresekre mosott, foldozott, amiért a béres bérébe kialkudott 2 kiló szappan, mázsa búza, malac, tűzrevaló az övé lett. Úri háznál 1 forintot kapott, gazdánál 1.50 krajcárt. Sok helyen a végzett munkáért nem a napszámot kapja, bár pénzt is adnak, hanem ennivalót, lisztet, tojást, túrót, tejfelt. A keresetét legtöbb eléli, kivált ha gyereke is van, meg a ruházatát állítja ki belőle, de van, aki házat is tud szerezni.
Egyszerű ruhában jár, az utcán nagykendővel letakarva.
Vannak aztán olyanok is, akik nem szeretnek dolgozni, csak a kényszer hajtja rá őket.
Ha egy kis házacskája van az özvegynek, sokkal könnyebb a helyzete. A jóravaló özvegy kis kertet művel, aprójószágot nevel, malacot pöndít. Kvártélyost tart, akire mos. A ház tájékát tisztán tartja, meszeli, mázolja, tatarozza. Van, aki lakót ereszt, mert a lakó ad egy pár krajcár árendát, aztán gyerekeit is otthon hagyhatja a saját udvarán, a lakóasszony ugyanis lefekteti, ha álmos a gyerek, meg aztán forraszt neki egy kis ételt s így az özvegy távol lehet 2-3 napra is kukoricatöréskor, szüreten stb. De bármilyen rendben tartsa is a hajlékát, mégis meglátszik az, hogy a férfi házkörüli, babráló munkája hiányzik, ez is, a is olyan özvegyasszonyos: az ajtó leszállt, nehezen nyílik; a sarokvas nyikorog, mert kenetlen; a ház tapasznélküli, tetejetlen, illetve rongyos, soha senki meg nem bajdorgatja; sok az egér, a kert el van hanyagolva, gyim-gyom, az udvar felverte a gaz.
Ha magaformájúval összejön, a panasznak se vége, se hossza. Van, aki minden asszonynak elmondja, milyen nagyon szenved.
- Itt maradtam az árvákkal mögrakodva! Óh, óh, de nehéz is az én sorsom! Azt csak a nagyon jó Teremtő tudja, hogy küzködök evvel a büdös élettel, mert ha nem nézném a gyönge neveletlenöket, mán régön fölkötöttem vóna magamat!
- Në vétközz - mondja a másik -, neköd még istenös az állapotod az enyimhön képest, mert hál’Isten, van jó egésségöd, de neköm az Isten kincse is kevés vóna orvosságra! Úgy hasogat a bal lapockám, hogy egész éccaka ëgy hunyorítást së humok. Még hozzá, ha a köhögés is rámgyün, akkor végem van.
- Az ám, neköm van jó egésségöm? azt csak én éröm! Nincs én bennem ëgy porcika së, amihogy në fájna. De hát a sok nyavaja küzködésbe ezt mán föl së rovom, ögye mög a fene!
A másik meg a szomszédoknak szokta panaszolni, milyen sokba van a gyerek, iskolába járatni, ruházni, hogy kevés napszámot vagy terményt kapott munkájáért, azt is beleverte a malacokba.
Van, aki nem viszi világ elé panaszát, baját azért is, mert a panaszkodással nem akarja háborgatni férje nyugalmát, de azért is, mert a világi nép gonosz, ne vegye a nyelvére, ne sajnálja. Magába temeti bánatát. Gyászos, fekete ruhában jár. Szomorú. Majd mindig sír, kivált, ha jó férjet veszített. Egyedül van otthon a nagy csöndben. Minden megfordul gondolatában, nótája is ezt fejezi ki, ha ritkán dalolásra nyitja száját:

Gyönge nádszál lehajlik a földre;
Gyöngén sírok, nem hallik messzire
Még akkor is sírok keservesen.
Mikor fejem lehajtom csendesen.

Kerül a sok között könnyű életű is, aki így gondolkozik: nem tudtam mi a gond, bú. Voltak napjaim, hogy sírtam, később rájöttem, eh, lë a könnyekkel, föl a fővel. Ilyen az élet, hol örvendetös, hol siralmas. Az ilyenek nem veszik komolyan az életet: esznek, isznak, rosszalkodnak. Nappal ökrök, éjjel tehenek, vagyis nappal dolgoznak, éjjel pedig fajtalakodnak. Kvártélyosa van és ő keres rá.
Ha fiatalon marad maga, hazajön a városba s többnyire kikapós lesz. Bálozik, ahol aztán egy magaformájú emberrel próbaházasságot köt: összeállanak. Az asszony eljár bejáró asszonynak. Az ura fuvarozik, a kofákat hurcolássza. Aztán beüt a veszedelem. Meghallja az asszony, hogy az ember egy kofával megcsalta. Ha te úgy, én s úgy. A végén szétmennek.
A kikapós özvegy korcsmázik, bálazik; ha egy kis pénzmag van körülötte, nem nyugszik, míg a nyakára nem hág. Ruházata az özvegyi év elmúltával inkább fiatalos. A piros szín kedves. Rikító piros kendő, blúz, kötő, szoknya, fodros, rojtos, pántlikás. Ócskapiacon vett cifraság. Magosszárú cipő és sarkos papucs van a lábukon. Pomádé, festék, szépítő elmaradhatatlan szépítőszerek, de szerecsikából is csinál mosdót, hogy fehér legyen az arca.
Vannak, akik kimennek a tanyára ingyenes tanyásnak. Megállapodás szerint végzik napi dolgaikat, azonkívül eljárnak meszelni, mosni, sütni és a nagy tanyában is segítenek. De nem sokáig vannak egy helyen, mert elszeretik a bérest, kocsist, gazdát. A lakásuk találkahely. Főleg abból élnek, hogy a gazdát iparkodnak megfogni. Volt már olyan is, aki ilyen módon megszerezte magát. Van aztán olyan eset is, mikor a gazda az indító. A nóta szerint is „Minden gazda szereti a másét, Piros, barna kis tanyásnét”.
Van még egy fajta özvegyasszony: aki elhagyja az urát gyerekestől. Szép, takaros, fiatal a menyecske. A tanyában mindenkinek tetszik. Az ura féltékeny természetű. De van is rá oka, mert a felesége az öreg gazdától a gulyásig mindenkivel kikezd. Kikapós vérű. Naponta veszekednek. Az ura elveri az asszonyt istenigazában. Egyszer aztán ilyen verés után felkerekedik az asszony és csak a kapufélfától köszön el, vagy attól se. Meg se áll hazáig. Beállít az apjához és kijelenti, hogy az urát ott ögye mög a fene gyerekestül, ahol van. Inkább felköti magát, de ő nem megy vissza. Befogadják, mit tehetnének, hisz gyerekük. Gyün az ura érte. De hiába. Az asszony nem megy vissza. A férfi asszony után néz, mert a gyerekeknek gondozó kell! Talál is egy-kettőre egy özvegyasszonyt. Hadd lássa Pörzsi, hogy nincs rászorulva. De a kackiás Pörzsi is azt akarja mutatni, hogy minden ujjára kap embert. Kapott is egy jómódú gazdát. - Na, nézzétök, még jobban járt - mondogatják - maga gazdája lött. Jó huszonhat hold földje van az urának. Igen ám, de az ember mulatós, iszos, kártyás. Összeillenek. Egyik erre, másik arra herdálja azt a kis vant, ami így nem soká tart. Mikor végefogytán van minden, az asszony ezt az embert is otthagyja. Harmadszor is férjhez megy, persze csakúgy balkézről: összeáll például egy dohánycsempésszel. Az ember csempészi a dohányt, ő eladja uraknak, mestereknek, parasztoknak. Még mindig látni, hogy valamikor szép volt, bár most már megvedlett egy kicsit. De azért érti a csíziót. Az ember egyszer rajtavesztett: elfogták. Ember után nézett újra. De most már sokára és nehezen sikerült. Az apja, anyja elhaltak, nem volt senkije. Mit csináljon? Elkezdett kofálkodni, kiült a sarokra pattogatott kukoricát, édes gyökeret, tököt árulni, addig-addig, míg egy öreg csordással összeállott és együtt hajtották a teheneket. Vagy pedig félkezű csősznek lesz varjúijesztő asszonya.
Ha öreg korában lesz özvegy a szegény asszony, még rosszabb az élete. Könnyebb sora az esetben van, ha háza vagy egy kis földje van, mert ha leesik a lábáról, a földet kiadja árendába, felesbe. Rábeszélik a tanácsadók - mert az kerül -, hogy a vanért holtig eltartják, ha rátestálja a vagyont, de az élvezeti jogot rájuk táblázza. Ebből rendesen temérdek baj keletkezik, mivelhogy az illető az Istennek se akar meghalni. Gyenge kosztot kap, hogy romoljon. Télen nem fűtenek rá, hogy fázzon meg. Az öreg anyó megy fűhöz-fához, hogy megmásítsa az írást. De nem lehet.
Ha gyerekei vannak: még rosszabb. Ha nem jól bánnak vele: jár egyik ismerősétől a másikig panaszkodni. Vetnek neki valamit: kenyeret, szalonnát, disznóhúst, tököt, nyáron gyümölcsöt. Akivel gyerekei nem törődnek, meghúzódik valamelyik rokonnál, még inkább kis gazdánál, mint házőrző. Odaveszik, hogy legyen valaki a háznál. Az ilyen öreg asszony olyan a háznál, mint a lakat.
Akinek semmije sincs, csak jó gyerekei, azok tartják holta napjáig.
Ha gyerekei sincsenek, akad mindig olyan, aki jó szívvel van hozzá, megsajnálja, irgalmasságból kegyelemkenyéren tartja, néha csak azért, mert régebben jó volt a családhoz.
Az olyan 50-60 éves özvegyasszonyt, aki jól bírja magát, úri helyen, ahol nevelőnőt nem fogadnak, szárazdadának alkalmazzák 3-4 éves gyerekek mellé. Óvódába kíséri, sétáltatja, eteti őket, meséket mond nekik. 
Tanyán kisegítőnek fogadják, különösen régen, amikor sok részes volt és a bentkosztosoknak sokat kellett főzni. Leginkább aprójószág felett rendelkezett, segített a szolgálónak a mosásnál. Némelyik tanyában csősznek tartották az özvegyet, hogy a jószág ne díbolja össze se a kazlat, se az épületet.
Évszak szerint így foglalatoskodik:
Tavasszal csirkét nevel, 3-4 liter árpáját eladja; vigyáz a más gyermekére, kertben munkálkodik, kanta vizet visz. Mindezekért kap tányér ételt, kenyeret, kötőnekvalót.
Nyáron: elmegy házőrzőnek, malacot, aprójószágot megetetni, megitatni. Aratáskor szedeget a tarlón 2-3 véka búzát, néha 2-3 köblöt is. Otthon kidörgöli és vagy megtartja, vagy eladja terménykereskedőnek, vagy becseréli kenyérre, esetleg cukrot vesz érte, vagy ruhát vesz belőle magának. Némelyik, ha egy forintja van, vesz almát és 5-6 darabjával árulja pár fillérért.
Ősszel kukoricát foszt napi egy pengőért. Kofák áruit kihordja a piacra 10-20 fillérért, eljár libát tépni, szappant főz hulladékból.
Télen: tollat tépetnek vele gazdák, kereskedők; fon, varr, sepreget. Ahol kint laknak a tanyán, ott házőrző. Darabszámra fon, amiért fizetnek neki zsírt, tojást, lisztet, szalonnát, túrót, tejfelt.
Egész éven át mos apátlan, anyátlan béresekre, a bérükbe kialkudott kocsi szalmáért, választott malacért, pénzért. Eljár vasalni, de otthon is végzi a vasalást. Ha nem volt keresete, rá volt utalva mások irgalmára. Piacolt. A kis kamrába odaengedték lakni, hol kis parheten főz, melynek csöve az ajtó felett van kidugva, hogy a füst a szabadba menjen. Reggelenkint megnézik, meg van-e még? Ha megvirrad, már megy a megszokott helyre. Van eset rá, hogy beszokik valahova. Mit segítsek? Van-e sok dolog? - kérdezi, mellyel egyszersmind ajánlkozik is. Egész nap ott ül. Ha elmennek is a háziak, ő ott van, nem marad a ház őrizetlen.
A legtöbb elnyomorodik öregségére, de azért - hiába tartja a közmondás, hogy jó gyereket, szép öreg asszonyt ki látott már? - mégis kerül nagyon szép öregasszony is, igaz, hogy kevés. Mert az öregség elgyengíti, meghajlítja az embert.
Szórakozása: templombajárás. Aztán a szomszéddal beszéli és ríjja ki magát. Az öregnek már csak panasza lehet.
Leginkább a szeretetház töltelékei lesznek, mivel előfordul, hogy elhagyják családjai, mikor felnevel őket sz…-ból, h….ából, ahogy mondani szokták. Most arra se érdemesítik a gyermekei, hogy írjanak szegény öregnek. Ruházata: ringy-rongy, folthátán folt. Piszkos, zsíros. Szemei már nem látnak, fülei nem hallanak, orra se érzi a szagot. Neki már minden mindegy.
Utolsó napjai a kórházban telnek el. Orvosi vélemény szerint végelgyengülésben halnak el. Akad mindig olyan is, aki nem akar koldulni menni, hanem dolga után él s ha már betegsége miatt nem tud dolgozni, kútba veti vagy felakasztja magát, mert megúnta az életet. Az öngyilkosságtól minden időben sokat visszatartott az a téves hit, hogy az öngyilkosokat nem temetik egy sorba a természetes halállal elhaltakkal, hanem a temető árkába. Ha gyerekei, hozzátartozói nincsenek, jószívű adakozók összehánynak 10-15 frt-ot koporsóra. A tötte szögényt (nagyon szegényt), akinek gyerekei sincsenek, a város temetteti el. Kicédulázzák, vagyis adnak egy utalványt koporsóra, valamelyik koporsós boltba. A város kocsija viszi ki a temetőbe. Senki se megy a koporsó után. Elföldelik.
Aki rossz életet élt: öregségére koldul. Lakása se volt, hanem a városon kívül, a nyomás szélén, szalmakazal tövében hált. Befúrta magát a szalmába s ott fagyot meg télen. Úgy talált rá a nyomási csősz. Nem is lehet tudni, mikor halhatott meg. Ismertek olyan öreg özvegyet, aki a vályoggödrök közti vályogkazalban lakott három télen át. Nappal koldult, éjjelre bebújt a vályogkazalba, az őriző részére hagyott üregbe, melyben szalma volt. A kóbor kutyák, ha észrevették, szagát megérezték, egész éjjel ugatták. Isten csudája, hogy meg nem fagyott, mert egy nyakbavaló kendőjén kívül más melegebb ruházata nem volt.

Kiss Lajos: A szegény emberek élete II. 3. kiad., Bp.: Gondolat, 1981., 324-333.