Források

Ugariti vallás

Köszöntés- / áldás-formula

(a) “Árassz örömet…” (a Baál-ciklusból)

Szóltak az ifjak válaszolva: „Nincs ellensége

Baalnak, veszedelme a Felhőgyűjtőnek.

Erős Baal üzente, az Erős, a Hős

Szava: gyere hozzám a harcmezőről,

Árassz örömöt az elporló világba, hozz békét

A földre, növeld a szeretetet a földi mezőkön,

Fékezd botod és fegyvered. Hozzám siessenek

Lábaid, hozzám fussanak lábaid,

Mert beszédem van és elmondom neked szavam,

És elismételem. Mondja a fa és suttogja

A kő a szót, hogy ismerjék az emberek, értsék

A föld lakói. Az ég sóhajtja a földnek,

Mélység a csillagoknak: villámot készítek,

Hogy megismerje az ég. Gyere, és én

Megkeresem hegyemen, az isteni Szaponon,

A szentélyben, székhelyem halmán."

Válaszolja szűz Anat, feleli

A Népek gyönyörűsége / /: „Jövök

A harcmezőről, örömöt árasztok

Az elporló világba, békét hozok a földre,

Növelem a szeretetet a földi mezőkön.

/ / Baal villáma fényük

/ / Jövök

/ / a harcmezőről

Örömöt árasztok az elporló világba,

Szeretetet hozok és békét a földre, növelem

A szeretetet a földi mezőkön. Most

Azonban mást mondok. Menjetek, menjetek,

Istenek szolgái, ti kedvesek vagytok, de én

Elhagyom Ugart, mert messzi vannak az Istenek,

Inbabot, mert messzi vannak az Istenek, két

Réteggel a föld forrása, három öllel a víz alatt."

Maróth Miklós ford., in: uő, Baal és Anat. Ugariti eposzok (Prométheusz könyvek, 10) (Budapest: Helikon Kiadó, 1986), p. 16

(b) Lukács ev., 2,14: Magyar Bibliatársulat – A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója ford. (1994) (“Dicsőség a magasságban…”)

***

Áldozat (a Kirtu- / Keret-eposzból)

„Mosd meg és pirosítsd ki magad,

Mosd meg kezed és karod

Föl a válladig, ujjaid.

Lépj a sátor hűvösébe,

Áldozati bárányt végy kezedbe,

Áldozz bárányt a jobboddal,

Kecskét az akolból,

Az összes húst a tartalékból.

Végy msrrt, áldozati madarat,

Önts bort ezüst pohárba,

Mézet színarany pohárba.

Menj föl a bástya fokára,

Hágj föl a falak ormára,

Emeld föl kezed az égre,

Áldozz Bika-apádnak, Élnek,

Szolgáld Baalt áldozatoddal,

Dagon fiát ételekkel.

…

Lábát a zsámolyra rakja,

Asszonyát hangosan hívja:

„Halld csak, Meszet Huraija,

Vágj le kövér birkát,

Hozd elő borunk javát,

Hívd ide hetven bikám

És nyolcvan gidám,

Nagy Heber bikáit,

A vízbő Heberéit.

//Négy sor hiány//

Engedelmeskedett Huraija,

Levágta kövér birkáját,

Előhozta bora legjavát,

Eléhozta sok bikáját,

Eléhozta sok gidáját,

A nagy Heber bikáit,

A vízbő Heberéit.

Keret házához jöttek,

Lakhelyéhez közeledtek.

A gazda sátrához értek.

Kezébe tálat vett,

Kését a húsba döfte,

Majd Meszet Huraija mondta:

„Gyertek inni lakomára,

Keret urunk áldozatára!"

Maróth Miklós ford., in: uő, Baal és Anat. Ugariti eposzok (Prométheusz könyvek, 10) (Budapest: Helikon Kiadó, 1986), 70–71 (“Mosd meg… – “…ételekkel.”); pp. 78–79 (“Lábát…” – “…áldozatára.”)

***

Gyász (a Baál-ciklusból = I AB I Virolleaud)

(a)

Él, az Évek Atyja leszálla trónjáról,

zsámolyra üle, onnan a földre,

port hinte koponyájára,

csüggedt fejét hamuval beszórá.

Megsebzé magát éles kővel,

hegyes fával sebet ejte testén,

megvagdosá vajutt orcáját,

összekaszabolá az állát,

felszántá mellét mint a kertet,

felszántá hátát mint a völgyet,

két szeméből ömlik a könnye,

sok sebéből omlik a vére.

Hangja jajdul, ím így kiáltoz,

sok sebe sajdul, ím így sóhajtoz:

„Baál halott, jaj, Baált megölték,

édes fiamat másik édes fiam.

Folyjál ki könnyem mind egy cseppig,

már nem jöhet rám ennél nagyobb kín!"

Véle sír Anat, de nem sokáig:

„Atyám, atyám, az idő sürget!

Baál sírjához gyere most vélem:

Kházi hegyének barlangjából

halott fiad vezesd ki élve!"

Képes Géza ford., in: uő, Először magyarul. Hat évezred kölészetéből (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1971), p. 27

(b)

/ / mi ketten jöttünk

Az Alvilág kedves földjének

Legelőjéről, a holtak mezejéről

Érkeztünk, mert Baal a porba hul-

lott, meghalt erős Baal,

Odalett a hős, a föld ura.

Azután a Kegyes és Jóságos

Él leszállt trónjáról, leült

A zsámolyra, a zsámolyról leült

A földre. Hamut hintett

Bánatos fejére, kavargó port

Koponyájára. Fölöltözött izárt

Véve, bőrét kővel

Hasogatta, haját késpengével

Levágta, haját késpengével

Levágta, arcát és állát

Háromszor, kezét végig mint kertet

Fölszántja, mellét is mint völgyet, háromszor

Hátát. Hangját fölemelve kiált:

„Meghalt Baal! Mi lesz Dagon

Fia népével? Mi lesz az emberekkel? Baal

Után leszállok a földre." Anat

Is megy, átfürkész minden hegyet,

A föld belsejét, minden dombot,

A mezők legmélyét. Eléri az Alvilág

Kedves legelőjét, a holtak szép

Mezejét, elér Baalhoz. Földre

Rogyott, majd izárt öltött

//Többsoros hiány//

Anat meggyászolja Baalt, majd vállán Szapon hegyére viszi, ahol eltemeti és áldozatot mutat be tiszteletére.

Baalhoz tartozó

/ / bőrét

Kővel hasítja, fürtjeit késsel

Levágja, arcát és állát háromszor,

Hosszában karját, mint kertet fölszántja,

Mellét is mint völgyet, háromszor hátát.

„Baal meghalt! Mi lesz Dagon fia népével?

Mi lesz az emberekkel ? Baal után leszállunk

A földre." Vele szállt le az istenek

Lámpása, Sapas. Míg meg nem elégli a sírást,

Mint bort issza a könnyeket. Istenek lámpásának,

Hangosan kiált Sapasnak:

„Segítsd hátamra erős Baalt."

Meghallotta az istenek lámpása, Sapas,

Fölemelve erős Baalt Anat

Vállára helyezte, hogy fölvigye őt

Szapon magasára, ott elsirassa,

Eltemesse, a föld istenei

Barlangjában elhelyezze. Hetven bivalyt

Áldoz erős Baal emlékére,

Hetven ökröt áldoz

Erős Baal emlékére,

Hetven birkát áldoz

Erős Baal emlékére,

Hetven szarvast áldoz

Erős Baal emlékére,

Hetven kecskét áldoz

Erős Baal emlékére,

Hetven szamarat áldoz

Erős Baal emlékére

Maróth Miklós ford., in: uő, Baal és Anat. Ugariti eposzok (Prométheusz könyvek, 10) (Budapest: Helikon Kiadó, 1986), pp. 39–41 (“mi ketten jöttünk… – “…erős Baal emlékére.”

***