Elég lehet a hétköznapi pedagógiai tudás, ha a pedagógiai hatásrendszer megtervezése, megszervezése, biztosítása a mindennapi élet körülményei között tűnik szükségesnek. Így a családi nevelés alapját a hétköznapi pedagógiai nézetekkel összhangban levő vagy legalábbis összhangban levőnek hitt pedagógiai hatásrendszer adja: nem professzionális nevelés, nem professzionális nézetek alapján. Ez hatásában lehet pozitív, de adódhatnak problémák is.
Az intézményes nevelésben (óvoda, iskola, kollégium) a neveléstudományt ismerő, a neveléstudomány alkalmazására felkészült szakemberek feladata a nevelés: professzionális nevelés, professzionális pedagógiai tudás alapján. Ez azt is jelentheti, hogy a pedagógiailag értelmezhető jelenségek a professzionális pedagógiai tudás alapján másképp történik, a vélemények mögött kitapintható a professzionális felkészültség.
Érdekes arra gondolni, hogy az intézményes nevelés az iskolához kapcsolódóan először a tanítók saját pedagógiai tapasztalatai, mások tudatos utánzása, ezekre épülő hétköznapi pedagógiai nézetei alapján folyt. Elégnek látszott, ha a tanító a tananyagot jobban tudja növendékénél – ez sem volt mindig így. Változás a XVIII. század végén a Mária Terézia által 1777-ben kiadott Ratio Educationis nyomán kezdődött, amely kimondta a tanítóképzés szükségességét és megteremtette ennek szervezeti feltételeit. A tanítók képzése ekkor még csak a tanítás konkrét módjával (például az olvasástanítás egyedül eredményesnek gondolt módszertanával) való megismertetésre terjedt ki.
A neveléstudományok alapján a XIX. században kezdtek kialakulni az „iskolapedagógiák”, azoknak a tudományos nézeteknek az összegezései, amelyek birtokában, amelyek alkalmazásának eredményeként az intézményes nevelésben nagyobb szakszerűséget, nagyobb hatékonyságot vártak el, reméltek. A német szakmunkák fordításai után az első, 1827-ben megjelent, e célra készített magyarnyelvű munka Szilasy Jánostól származik (Mészáros István, 1984).
Mária Terézia iskolareformjáról, a tanítóképzés
kialakulásáról, a népiskolák pedagógiai gyakorlatáról, életéről, a kibontakozó
neveléstudományról, a tanítói kézikönyvekről, az első hazai „iskolapedagógia”
ismertetéséről a szakirodalomban lehet tájékozódni (Mészáros István, 1984).
A „hétköznapi pedagógiai elméletek” és a „tudományos pedagógiai elméletek” közötti kapcsolat nagyon szoros. Részben biztosak lehetünk abban, hogy a pedagógiával tudományos szinten foglalkozó kutatókat hétköznapi elméleteik befolyásolják tudományos feltételezéseik megfogalmazásakor, értelmezési szempontjaik meghatározásakor. Részben számolnunk kell azzal, hogy a pedagógiai elmélettel ismerkedők számára intellektuális ütközéseket jelenthet a tudományos nézetek és a hétköznapi nézetek találkozása, akár pedagógiai kutatóknak, akár pedagógusoknak, akár nevelési, oktatási, kutatási asszisztenseknek készülnek.
E nélkül az ütközés nélkül reális a veszély: marad a hétköznapi tudás és emellett maradnak – mintegy párhuzamosan – a pedagógiáról tanultak. Melyik él stabilabban, hosszú távon bennünk? A hétköznapi pedagógiai tudásunk, hiszen élmények, érzelmek, tapasztalatok tartósítják. A pedagógiatudomány tartalmának beépülésére akkor van remény, ha erre az ütköztetésre, egyeztetésre tudatosan törekszünk.
Az ütközés, egyeztetés eredményeként alakulhat ki az „integrált egyéni pedagógiai elmélet”, amelynek jellemzői szerencsés/kívánatos esetben a következők lehetnek:
· egyedi,
· a hétköznapi és a tudományos pedagógiai elméletek egyeztetéséből keletkezik, eklektikus,
· a gyakorlatban közvetlenül alkalmazható,
· ismeretek, hitek, vélemények, keveredhetnek benne, érzelmekkel gyakran átszőtt,
· saját elméletét mindenki koherensnek tartja, bár ez annak nem feltétlenül sajátja,
· mind szóban, mind írásban igényes szakmai szókinccsel fejeződik ki,
· jellemzője az alternativitás elfogadása,
· sajátossága az önreflexió,
· továbbfejleszthető,
· nyitott mind mások (például a szülők) hétköznapi pedagógiai elméletei, mind a tudományos pedagógiai elméletek, mind a kollégák integrált egyéni pedagógiai elméletei irányában.
Ez a tudás a napi munkatapasztalatok alapján korrigálódhat, kiegészülhet vagy megkophat. A kopás természetesen a tanult szakismereteket érinti, amely minden esetben bekövetkezik, ha a pedagógiával foglalkozó szakember nem tartja frissen tudását, nem vesz részt továbbképzésen, nem képezi önmagát.
Lezárásként tehát megállapíthajuk, hogy a pedagógia hatások átszövik mindennapjainkat, ennek egyedileg értelmezett tanulságai a pedagógiai babonákban, a pedagógiai tárgyú szólásokban, közmondásokban és a hétköznapi pedagógiai elméletekben jelennek meg. A hétköznapi pedagógiai elméletek olyan nem-professzionális tudásnak tekinthetők, amelyek a nem-professzionális pedagógiai hatásrendszer alapjául szolgálnak. Ez a tudás önmagában se nem jó, se nem rossz, beválása minősíti.
A pedagógiaelmélet, a neveléstudomány a hétköznapi pedagógiáktól nem függetlenül létezik, de – figyelembe véve a társtudományok kutatási eredményeit is – olyan általánosítások, tendenciák, szabályszerűségek megfogalmazására törekszik, amelyek az egyedi tapasztalatok esetleges értelmezésén messze túlmutatnak. A neveléstudomány professzióra (tanárság, pedagógiai kutatás, pedagógiai segítő munkakörök) tekintettel felépített ismeretrendszere és a hétköznapi pedagógiai elméletek ütközése feltétele az integrált, egyéni pedagógiai elméletek kialakulásának. Az így felépített tudás – megfelelő karbantartás esetén –a professzionális pedagógiai munka alapját képezheti, karbantartás nélkül visszakophat a nem professzionális pedagógiai tudás szintjére. (11. feladat)