A hagyományos osztálytermet felváltó többfunkciós iskolai tér kialakítása. Az osztályterem, mint segítő környezet. Esztétikai nevelés és iskolai tér.

6.5.1. DEWEY, John (1912): Az iskola és a társadalom. Lampel R. Kk. R.T. Könyvkiadóvállalata, Budapest
Iskola és társadalom. II. Az iskola és a gyermek élete.
(32. old.)

Néhány évvel ezelőtt iskolaberendezéseket szállító üzleteket jártam s a gyermekek szükségleteinek minden, úgy művészi, mint higiénikus és pedagógiai tekintetben megfelelő dolgozó-asztalokat s székeket kerestem. Nem kis fáradságba került, amíg rátaláltam arra, amire szükségünk volt, végül is egy, a többinél értelmesebb kereskedő a következő megjegyzést tette: "Sajnálom, hogy nem szolgálhatok azzal, amit Ön keres. Ön, amint értettem, olyasvalamit szeretne, amin a gyermekek dolgozhatnának, ezek a berendezések pedig csupán a figyelésre, hallgatásra alkalmasak". Ime, a hagyományos nevelés egész története! Valamiképen a biológus egy vagy két kezeügyébe eső csontból az egész állatot újra meg tudja konstruálni, akként mi is a lelki szemeink elé állíthatjuk azt a nevelői tevékenységét, amelyik ma egy általánosan ismeretes fölszerelésű tanteremben folyik. A ma divatos iskolatermek nem nyújtanak valami kedves képet, piszkos, ízléstelen, egymáshoz annyira közeltolt padjaikkal, hogy aligság lehet tőlük mozogni; hozzá még egyforma nagyok, magasak is s éppen csak olyan szélesek, hogy a könyvek, a papiros s írószerek valahogy elférnek rajtuk. Egy fekete tábla, néhány szék, kopasz, itt-ott egy képpel díszített falak - ez a mai tanterem. Minden pusztán csak a hallgatásra, a figyelésre van berendezve - mivelhogy a könyvből való tanulás is csak egy faja a hallgatásnak, jelképezvén egyik szellemnek a másiktól való függését. A figyelés állapota azonban, közönségesen szólva, nem jelent passzivitásnál, elfogadásnál egyebet; a tanítás anyagát pedig az iskolai hatóságok, felügyelők, tanítók teljesen feldolgozva nyújtják a gyermekeknek, amelyből ez a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbbet igyekszik elsajátítani.
A régi vágású iskolateremben bizony nem igen akad arra hely s alkalom, hogy a gyermek dolgozhassék. Műhelynek, laboratoriumnak, a dolgozáshoz alkalmas s szükséges anyagnak, eszközöknek, amelyekkel a gyermek alkothatna, tehetne-vehetne, kutathatna, hírük-hamvuk sincs, de meg ehhez a tevékenységhez szükséges idő sem áll rendelkezésre. Ezekkel a foglalatosságokkal kapcsolatos dolgoknak nincs meg a megszabott helyük a nevelés rendszerében. Ezek azok a "semmisségek", "cafrangok", amelyekről a hangadó pedagógus szaktekintélyek a napisajtóban, folyóiratokban olyan kicsinylőleg nyilatkoznak. Egy úrinő említette a minap, hogy több iskolát keresett fel abból a célból, vajjon nem-e találna köztük valamely olyant, amelyikben a gyermekeknek gyakorlati irányú tevékenységét a tanító felvilágosítással, magyarázattal támogatná, vagy ahol alkalom nyílnék, e tekintetben tanácsot kérni. Körülbelül huszonnégy iskolát járt meg, amíg ehhez hasonló valamire bukkant. Hozzátehetem, hogy ez nem ebben a városban történt.
Az effajta, padokkal sűrűen megrakott iskolában még egyéb is megkapja a szemlélőt, az, t. i., hogy itt minden úgy van elrendezve, megcsinálva, hogy annyi gyereket szorítsanak egy-egy tanterembe, amennyit csak lehet. A gyermekekkel "en masse" foglalkoznak, mint egy olyan tömeggel, amelyik az egyesekből tevődik össze; ez persze ismét azt tételezi föl, hogy velük passzív módon kell bánni s nekik is hasonló módon kell viselkedniük. Mihelyt azonban a gyermekek valamely dologhoz fognak, abban a pillanatban meg is nyilatkozik egyéniségük; felbomlik a tömeg s kiváltódik belőle az a sok-sok különféle egyén, lény, amelyiket oly jól ismerünk az iskolán kívül a családban, a játszótéren, a szomszédságban.

6.5.2. PARKHURST, Helen (1982): A Dalton-terv. Tankönyvkiadó, Budapest
III. fejezet. A terv gyakorlati megvalósítása
(30. old.)

A Dalton laboratóriumi terv alkalmazásához módosításokat kell végrehajtani az iskola épületén belül is: a tantervben szereplő minden tantárgy számára laboratóriumokat kell felállítani. Amennyiben a tantestület kis létszámú, egy laboratórium két tantárgyhoz is felhasználható. A foglalkozásokat ezekben a helyiségekben az adott tantárgy vagy tantárgyak szaktanárai vezetik. Hogy ők miként illeszkednek a rendszerbe, azzal a későbbiekben foglalkozom. Most csak azt szeretném hangsúlyozni, ezekben a laboratóriumokban a gyerekek szabadon dolgozhatnak, vagyis ők kísérleteznek, és nem rajtuk kísérleteznek.
Az iskolai könyvtárat a tantárgyaknak megfelelően szét kell osztani a laboratóriumok között. Mert természetesen igen fontos, hogy a szükséges könyvek minden tanuló számára hozzáférhetők legyenek: a természettudományi könyvek a természettudományi laboratóriumban, a történelemkönyvek a történelemlaboratóriumban stb. A könyvek között a tankönyvek mellett lehetőleg minél nagyobb számban legyenek segédkönyvek. Attól sem kell visszariadni, hogy a könyvtárban felnőttek számára készült könyveket is találjon a gyerek, amelyekhez eddig otthon könnyebben hozzájuthatott, mint az iskolában. Ne felejtsük el, hogy a gyereket minden jól megírt könyv érdekli. A megszokott iskolai kézikönyvek minden irodalmi értéket nélkülöznek, száraz kivonatokat tartalmaznak, s éppen ezért hozzájárulnak ahhoz, hogy az átlagos tanulók nem éreznek nagy kedvet a tanulás iránt. A felnövekvő nemzedéknek az iskolában kell megismerkednie az emberiség közkincsének számító irodalmi értékekkel. Ha a könyveket az információk bányájának tekintjük, semmi sem lehet értékesebb a gyermek értelmi fejlődése szempontjából, mint az a lehetőség, hogy a tanult tárgykörben összehasonlíthassa a különböző szerzők leleményét.

6.5.3. PETERSEN, Peter (1998): A kis Jena-Plan. Osiris kiadó, Budapest
(57 - 60. old)
A csoport törvényei
A terem már önmagában is biztosít bizonyos szabadságot a gyermekeknek, ez azonban csupán a szabadság látszata, ha átcsap önkényes használatba. Az egyén tevékenységének határait a csoport törvényei jelölik ki, melyek közül a legfontosabb a következő: a teremben csakis az történhet, amit a bent tartózkodók mindannyian elfogadhatónak tartanak, illetve ami biztosítja az együttélést, az iskolai munka rendjét, értelmét és szépségét. Nem szabad azt hinni azonban, miként a felületes szemlélők gyakran gondolni szokták, hogy mindezt a tanárnak kell megteremtenie. A szabadság határai ebből adódóan az alábbiakban jelölhetők ki: a) minden résztvevőnek azonosak a jogai és a kötelességei; b) a terem méretéből adódóan vannak megkötöttségek, melyek megkövetelik, hogy az ott tevékenykedők egymásra több szempontból is tekintettel legyenek; c) a különböző munkaeszközök egyidejű használata korlátozott: például nem dolgozhatnak egyszerre mindannyian ugyanannál a táblánál, ugyanazzal a taneszközzel, ugyanazzal a könyvvel, mikroszkóppal stb.
Lezártság
A csoportszoba jelentősége lezártságában rejlik, a gyermekek szellemi erői ugyanis ebben a körülhatárolt térben bontakoznak ki. Leo Frobenius felismerte, hogy ez fontos szerepet játszik a szellemi kultúrák fejlődésében. Olyan intenzív szellemi kölcsönhatások által fejti ki hatását, melyek megsokszorozzák és tartást adnak a belső energiáknak.
Az átrendezhetőség
Az előző szempontokhoz hasonlóan az elavult, egészségkárosító padsorokat mellőző tanterem átalakíthatóságának is vannak általánosabb szintű összefüggései. A gyerekek örülnek, ha tevékenyen részt vehetnek saját termük berendezésében. Ez a természetesnek mondható tevékenység szintén jól alárendelhető az iskola céljainak: rendszeresen, napjában gyakran kétszer-háromszor rendezik át más és más módon a termet: például olvasókörhöz, iskolai étkezéshez, csoportfoglalkozáshoz, munkákhoz stb. E tevékenységek során is számos jellegzetes viselkedésforma figyelhető meg. Az alsósok csoportja például sokkal inkább ragaszkodik a változatlan szabályokhoz, hogy "mindig minden ugyanúgy történjen", ahogyan megszokták, az idősebbek viszont szabadabban viszonyulnak a terem rendjéhez. A terem átrendezésében azonban talán a rendszeresen valami újat akaró középső csoport a legtalálékonyabb.
A közös munka külső rendszabályainak begyakorlása játékos formában történik, részben versenyszerűen, órával a kézben. Már a legkisebb szabálytalanság esetén is célszerű azonnal egy újfajta, rövid gyakorlást beiktatni. Érdekes módon ez soha nem ütközik a tanulók ellenállásába, sőt ellenkezőleg, örömet és jókedvet kelt, ha az erre irányuló kérés vidám hangon, de kellő határozottsággal fogalmazódik meg. Ebben az esetben az a jól ismert fiziológiai sajátosság érvényesül, hogy a gyerekek figyelme és emlékezete rövid. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy ha feledékenysége következtében valamelyikük elmarad a többitől, azt nem rosszindulatból vagy "szánt szándékkal" teszi. Ilyen esetekben a hiányok pótlására elegendő a csoportélet törvényeinek tudatosítására szolgáló, kellő komolysággal végzett rövid gyakorlás.
Iskolai lakószoba
A korábbi tanterem lakószobává alakul át, ezért nem való ide például gyalupad, homokozó stb. Ennek elkerülésére nem csupán higiéniai megfontolásokból vagy a zavaró munkazaj miatt van szükség, hanem mert a műhely és a lakószoba légköre - még akkor is, ha az csupán iskolai lakószoba - lényegesen különbözik. Ez a különbség az együtt dolgozó társadalom és az együtt élő közösség közti különbséghez hasonlatos. A műhely szociális törekvései csekély mértékben érvényesülnek, így személyiségképző erejük is csekély. A csoportszobának az énekesmadarak, a ketyegő óra, a virágok, a gyerekek által készített falidíszek viszont lakószoba jelleget kölcsönöznek. A gyerekek rendkívül erőteljesen kötődnek személyes tulajdonukhoz, a számukra értéket jelentő apró-cseprő kincseikhez, és ezeket itt - még ha csak átmenetileg is - kiállíthatják.

(46 - 48. old.)
A felszerelés
A felszerelés alapját könnyen mozgatható asztalok és székek alkotják, amelyeket a tanulók maguk is képesek az adott pedagógiai helyzetnek megfelelően elrendezni a csoportszobában, illetve amelyeket a tanulók akár hosszabb ideig is képesek kézben fogva magukkal vinni, ha réten, folyóparton, kőbányában vagy botanikus kertben tartják a foglalkozásokat. Legalapvetőbb szabályunk ugyanis, hogy a foglalkozásokat - amikor csak lehetséges - a szabadban kell tartani. A Jénában évek során kialakított asztalokat, taneszközöket és szekrényeket az August Niederkmm & Co. Hannover-Liliden cég készítette. A szekrények tolóajtóval záródnak, hogy a teremben rendelkezésre álló tér minél jobban és szabadabban kihasználható legyen. 40 tanulóval számolva 8 négyszemélyes és 8 egyszemélyes asztalra. Összesen mintegy 40-48 férőhelyre van szükség. Ennek elrendezésekor ügyeljünk arra, hogy maradjon némi hely a játékhoz is, hiszen az egyszemélyes asztaloknál szükség esetén két tanuló is tud dolgozni. Ehhez jön még egy szekrény a taneszközök számára, továbbá két tárolószekrény a mappáknak. Az összköltség még így is csak egyharmadát teszi ki az állami irányelvekben ajánlott felszerelési költségeknek.
Számításaink azokon a tapasztalatokon alapszanak, amelyeket az elmúlt húsz évben a gyermekek spontán csoportalkotását megfigyelve gyűjtöttünk. A szabadon választható munka sorári együtt tevékenykedő gyermekek létszáma legfeljebb hat fő szokott lenni, legkedveltebbek a három, illetve a négy főből álló csoportok, emellett állandóan, de egymást váltogatva az egyszemélyes asztalokat is használják. A két főből álló "csoport" - ha hosszabb ideig fennmarad - bár pedagógiai szempontból nem teljesen értéktelen, de magában hordozza a klikkesedés veszélyét, és a résztvevők szellemi fejlődését csak egymásból kiinduló, viszonylag szűk körű hatásokra korlátozza. A hatfős csoport a legritkább, többnyire két további részre tagolódik, de különböző' taneszközök segítségével (például atlasz, akusztikus vagy számolójátékok stb.) még egyben tartható. Hasonló a helyzet az ötfős csoporttal is. A tanárnak elég a megfelelő szék és a taneszközszekrény. A falakon, egészen a padlóig - amennyire csak lehetséges - falitáblákat célszerű elhelyezni, vagy pedig ezeket a felületeket ajánlott matt szürke üveggel lefedni. A táblák fölé tegyünk puhafából készült párkányt, hasonlóképpen az ablakpárkány is maradjon szabadon akvárium, terrárium, virágok és egyéb olyan dolgok számára, amelyek kedvesek a gyermeki szívnek, és amiket a gyerekek szívesen látnak maguk körül. Az asztalokban ne legyen beépített tintatartó, a gyermekek lehetőség szerint használjanak töltőtollal, vagy pedig tanulják meg a tintásüveget úgy elhelyezni asztalukon, ahogyan otthon vagy valamely irodában szokásos. Az iskolának a jó szokások kialakítása érdekében még a legapróbb dolgokban is élenjárónak és példamutatónak kell
Az ülőhely kérdése
Nincsenek kötött, állandó ülőhelyek. A tanulók a mindenkori csoportmunkától és a szükséges elhelyezkedési rendtől függően szabadon választhatják meg ülőhelyüket. Ezáltal ilyenkor is - mint mindig, ha a gyerek igazi mozgásszabadságot kap - megnyilvánulhatnak egyedi tulajdonságaik is, mint például a merevség, az önfejűség, a békés természet stb. A csoportélethez, különösképpen annak külső rendjéhez hozzátartozik tehát az is, hogy a gyermekek egyediségükben nyilvánulhassanak meg, ezen szükség esetén mind a közösség, mind pedig a tanár megfelelő beavatkozással változtathat.