(részletek)

eredetiből fordította és a fordításhoz jegyzeteket írt

Király Attila

Gensin (942-1017) kilenc évesen kezdte a Buddha tanításának gyakorlására szánt életét Kiotó mellett, a Hiei hegyen lévő Tendai iskola fő templomában, az Enrjakudzsi templomban. 13 évesen szerzetessé avatták. 30 körül lehetett, mikor az Enrjakudzsi templom egyik mellékcsarnokát szerzetesi élete állandó lakhelyéül választotta, s ott élete végéig a nenbucu, az Amitábha nevével való fohászkodás gyakorlására szánta magát, s remeteként élte le az életét. A Tendai Iskola nenbucu gyakorlatát az alapító Szaicsó (767-822) hozta át Kínából, s a dzsódo, a Tiszta Föld paradicsomba vetett hit elterjedésével a Tiszta Föld paradicsomba kerülés egyetlen módjaként a buddhista gyakorlat fontos elemévé vált. Gensin 985-ban készült Ódzsó jósújában átfogóan tárgyalja a Dzsódo tanát és részletesen leírja a nenbucu gyakorlásának fontosságát és mikéntjét, a számtalan szútrából vett fontos idézetek összegyűjtésével. Benne megelevenedik a buddhista pokol és paradicsom képe. Gensin a kínai szerzetes társakra és hívőkre gondolva törekedett, hogy minél szebben és hatásosan fogalmazzon kanbunul, azaz kínaiul. Gensin művével a japán tendai iskola dzsódo tanának alapját rakta le. Eredeti szöveg: Gensin [Nihon siszó taikei 6. /A japán eszmék nagysorozata 6./]. Ivanami soten, Tokió, 1970. (Y.M.)

E szennyezett világ hanyatló korszakában, a Boldogságos Paradicsomban való üdvözüléshez vezető tanítások és gyakorlatok szolgálnak az emberek szeméül és lábául. Legyen akár szerzetes vagy világi ember, magas vagy alacsony rangú személy, ugyan ki tehetné meg, hogy ne ezek felé forduljon. Az exoterikus és ezoterikus tanítások nem azonosak egymással. A jelenségi és az elvi szintnek megfelelő gyakorlatokból is sok van[1]. Az elmés, szilárd szellemű törekvők számára ezek talán nem nehezek, ám hogyan is lehetne képes ezekre egy hozzám hasonló konok, ostoba ember.

Az első rész A szennyezett föld meggyűlölése és annak elhagyása. A három világ[2] nem ismer békét és nyugalmat, ezért kell megvetnünk és elhagynunk e világot. A felépítését megvilágítandó, összesen hét fejezetre osztottam [az első részt]. Az első fejezet a pokolról, a második az éhes prétákról, a harmadik az állatokról, a negyedik az aszurákról, az ötödik az emberekről, a hatodik a dévákról szól, a hetedik pedig az összefoglalás.

Az első, a pokol további nyolc részre oszlik: az első az ismétlődő szenvedések pokla, a második a fekete kötelek, a harmadik a közös szenvedés, a negyedik az üvöltés, az ötödik a nagy üvöltés, a hatodik az égető forróság, a hetedik az iszonyú égető forróság, a nyolcadik pedig a szüntelen szenvedés pokla.

Az első, az ismétlődő szenvedések pokla, a Dzsampudvípa[3] alatt ezer jodzsana[4] mélységben fekszik, széltében hosszában ezer-ezer jodzsana.

A bűnösök, akik itt vannak, ártó szándékkal törnek folyton egymás ellen. Mikor időröl-időre megpillantják egymást, olyanná válnak mint a vadász, akinek szarvas akadt az útjába. Vaskarmaikkal megragadják és addig tépik-szaggatják egymást, amíg a másikról le nem foszlik a hús és el nem tűnik a vér, s csak a puszta csont marad. Van úgy is, hogy a pokolőrök vasrudakat és vasdorongokat kapnak kezükbe és azokkal ütik-csépelik őket a fejük búbjától a lábuk végéig, ahol csak érik. Addig törik-zúzzák a testüket, míg végül a homokszemcsékhez lesznek hasonlatosak. Megesik, hogy szörnyű éles kardokkal trancsírozzák szét a húsukat, mint ahogy a szakács vágja szét a halat és a húst. Ezután hűvös szél támad, és [a bűnösök] visszaváltoznak eredeti alakjukba. Rögtön azután talpra állnak, hogy újfent a korábbiakhoz hasonló kínokat álljanak ki. Egy helyütt azt olvassuk, hogy ilyenkor az égből egy hang hallik: „Legyenek ezek az érző lények ismét olyanná, mint amilyenek voltak!” Megint másutt az áll, hogy a pokolőrök megdöngetik vasvillájukkal a földet és elordítják magukat: „Keljetek fel!” Nem is vagyok képes lejegyezni, milyen az eddigiekhez hasonló nyomorúságok vannak még ott. […]

Ötven emberi mértékkel mért év felel meg egy nappalnak és egy éjszakának a Négy Világtájőrző Istenség birodalmában[5], és az élet ott ötszáz évig tart. A Négy Világtájőrző Istenség birodalmában eltöltött élet felel meg e pokol egy napjának és éjszakájának. Itt is ötszáz év a hossza egy életnek. Azok hullanak alá ebbe a pokolba, akik életet oltottak ki. […]

E pokolnak négy kapuja[6] van, és a kapukon kívül terül el még tizenhat, e pokolhoz tartozó különálló hely.

Az első a bélsár helye. Azt mondják, hogy e helyet iszonyú forró és borzasztó keserű sárszerű ürülék borítja. Telis tele van bogarakkal, amelyeknek olyan kemény a csőre, mint a gyémánt. A bűnösök ebben a forró ganéjban sínylődnek, és azt kell enniük. A bogarak összesereglenek, és egyszerre, versengve vetik rájuk magukat, hogy felzabálják őket. Bőrüket letépik, húsukat felfalják, csontjaikat eltörik és kiszívják belőlük a velőt. Azok az emberek zuhannak e pokolba, akik valamikoron szarvast vagy madarat öltek.

A második a forgó kardok helye. Úgy mondják, hogy tíz jodzsana magas vasfalak veszik körbe, amelyeken belül mindenütt őrűlt, féktelen tűz ropog. Az emberi világ tüze ehhez képest nem több a hónál. Ha kicsit is érinti a testünket, az mákszem nagyságú darabokra hullik szét Ráadásul akár a zápor, úgy hull az izzó vas az égből. Találni ott egy rendkívül éles pengéjű kard-erdőt is. Van a kardoknak egy másik fajtája is, amely akár az eső, úgy zuhog az égből. Képtelenség elviselni azt a rengeteg kínszenvedést, ami itt követi egymást. Azok az emberek kerülnek ide, akik egykor kapzsiságból gyilkoltak.

A harmadik a forró fazék helye. A bűnösöket itt egy vasfazékba hányják, és úgy főzik őket, mint a babot. Azok zuhannak ide, akik a múltban [élőlényt] öltek, majd megfőzték és megették őket.

A negyedik a temérdek szenvedés helye. Ebben a pokolban miriádnyi féle s fajta, vég nélküli kín és gyötrelem vár [a bűnösökre]. Még leírni is képtelen vagyok őket részleteikben. Azok hullanak ebbe a pokolba, akik a múltban más embereket kötéllel gúzsba kötöttek, bottal ütlegeltek, távoli helyekre űztek, lelöktek egy magas helyről, füsttel gyötörtek, kisgyermekeket félemlítettek meg, vagy egyéb hasonló módokon okoztak kínokat másoknak

Az ötödik a sötétség helye. Itt fekete éj honol, és a [bűnösök] állandó, sötét tűzben égnek. Vad, erős szél repíti őket egy gyémánthegy irányába, ott egymáshoz löki és összepréseli őket, testük elemeire hullik, és úgy pereg széjjel, akár a homokszemcsék. A forró szél éles kardként hasít beléjük. Azok kerülnek ide, akik egykor úgy fojtottak meg birkákat, hogy betömték a szájukat vagy orrukat, vagy teknősöket két cserép közé szorítva zúztak agyon.

A hatodik A vigasztalan hely. Itt éjjel-nappal hatalmas tűz lobog. Tüzes csőrű madarak, lángoló pofájú kutyák és rókák rettentő, gonosz hangja járja át e helyet, akik szakadatlan támadják, és addig tépdesik és marcangolják a [bűnösöket], hogy végül azok húsai és csontjai szerteszét hevernek mindenfelé. Azután a csontjaikba gyémántszájú bogarak rágják be magukat, és kizabálják onnan a velőt. Azok hullanak e pokolba, akik egykoron kagyló[kürtö]k megfúvásával, dobok ütögetésével, s más félelmetes hangokkal verték fel a madarakat és vadakat, hogy aztán megsebezzék és leöljék őket.

A hetedik a szörnyű szenvedések helye. Egy meredek fal alatt terül el, ahol a bűnösöket szüntelenül izzó vasakkal sütögetik. Azok kerülnek ide, akik valamikoron határtalan önzésből gyilkoltak. […]

A második, fekete kötelek pokla az ismétlődő szenvedések pokla alatt található, szélessége és hossza megegyezik az előbbivel.

Itt a pokolőrök a bűnösöket izzó vastalajra fektetik, tüzes vaskötelekkel széltében-hosszában megjelölik a testüket, majd izzó vasfejszéikkel e vonalak mentén feldarabolják őket. Előfordul, hogy fűrésszel vágják szét vagy karddal aprítják miszlikbe őket. Több száz és ezer mozdulattal történik a felvagdalásuk, majd szerteszórják mindenfelé [a darabjaikat]. Ezután temérdek szám egymásra helyezik az izzó vasköteleket, jól összekötözik őket, és a bűnösöket bezavarják ebbe [a hálóba]. Hirtelen vad, bűzös szél kerekedik, rácsavarja a köteleket a testükre, mire szétég a húsuk, elhamvadnak a csontjaik, és iszonytató fájdalmakat élnek át.

Ugyanitt jobbra és balra két hatalmas vashegy látható. Mindkét hegy csúcsára tűzve áll egy-egy vasból készült zászló. A két zászlórúd közé vaskötelet erősítenek, a kötél alá pedig forró üstöket állítanak. A pokolőrök felkergetik a bűnösöket a vashegyekre, és végigzavarják őket a kötélen. Ők a nagy magasból aláhullanak, agyonzúzzák magukat az alant lévő üstökben, és megfőnek. E pokolban tízszer annyi kínban és szenvedésben van részük a bűnösöknek, mint az ismétlődő szenvedések poklában és az ahhoz tartozó tizenhat különleges helyen.

A pokolőrök itt e szavakkal szidalmazzák a bűnösöket: „A tudat a legnagyobb ellenség. Gyűlölete képes a legrosszabb dolgokra is. E gyűlölet köt béklyót az emberre, és hajtja Enma-ó, [a pokolkirály] birodalmába[7]. Egyedül, magányosan leszel a lángok martaléka e pokolban, és leszel felfalatva a rossz cselekedeteid miatt. Nem menthet meg se feleséged, se gyermeked, se testvéred, se egyetlen rokonod sem. […]

Jól vésd az eszedbe, hogy a további öt pokol mindegyikében, az azokat megelőző összes poklok kínjainak tízszerese lessz a jussod.

Az emberi élet száz éve felel meg a Trájastrimsa[8] egy nappalának és éjszakájának. Ott az élet ezer évig tart. Egy Trájastrimsában eltöltött élet egy nappalt és egy éjt jelent e pokolban, és az élet itt ezer évig tart. Ide azok hullanak, aki gyilkoltak vagy raboltak.

Van itt továbbá egy különleges hely, amit az üvöltözve szenvedés helyének hívnak. A bűnösöket felhurcolják egy mérhetetlen számú jodzsana magas, meredek sziklafalra, ahol lángoló, fekete kötelekkel kötik gúzsba őket. Azután letaszítják őket a szikláról az éles vaskardokkal telitűzdelt izzó földre. Ott tüzes vasagyarú kutyák rontanak rájuk, akik addig tépik-marják őket, míg testük darabjai szerteszét szóródnak. Ám hiába sikoltoznak és üvöltöznek, nem siet senki a segítségükre. Azok hullanak ide, akik bár a Dharma [a buddhista tan] magyarázóiként léptek fel, gonosz nézeteket hírdettek, vagy minden szavuk a hamisságon alapult, vagy cselekedeteikben álnokok voltak, és végül egy sziklafalról vetették alá magukat és lettek öngyilkosok.

Még egy különleges hely tartozik ehhez a pokolhoz, amelyet a félelmetes helynek neveznek. Úgy beszélik, hogy itt a pokolőrök váratlanul és hirtelen csapnak le botjaikkal a bűnösökre. Éjjel-nappal, szakadatlanul utánuk loholnak, kezükben lángoló vaskardot forgatnak, íjjaik húrjára nyílvesszőt helyeznek, megfeszítik azokat, majd a bűnösök nyomába eredve lelövöldözik őket. Olyanok kerülnek ide, akik a múltban kapzsiságból embert öltek, valakit megkötöztek, vagy élelmet loptak. […]

A harmadik helyen a közös szenvedés poklát találjuk, amely a fekete kötelek pokla alatt terül el. Széle és hossza megegyezik az előzőével. E pokolban számos vashegy meredezik egymással átellenben. Ilyen-olyan, marha- és lófejű pokolőrök fegyverekkel a kezükben beterelik a bűnösöket a hegyek közé. Ekkor a hegyek két oldalról elkezdenek összehúzódni, és végül összeroppantják és ízzé-porrá zúzzák a testüket. Kiömlő vérük áztatja a földet. Máskor egy égből alázuhanó vashegy morzsolja szét a testüket, és maradványaik mint a homokszemcsék peregnek széjjel. Máskor ráfektetik őket egy kőlapra, és sziklákkal nyomják össze őket. Van úgy, hogy sulykokkal döngölik szét őket vasmozsarakban. Versengve rohannak rájuk a kegyetlen pokolördögök és izzó vasból gyúrt vadállatok, oroszlánok, tigrisek, farkasok, varjak és sasok, hogy felfalják őket. […] Tüzes vascsőrű sasok tépik ki a beleiket, felakasztják azokat egy fára, és lakmároznak a darabjaikból.

Hömpölyög arra egy nagy folyó. A folyóból kampós végű vasak merednek ki, ezek mindegyike lángokban áll. A pokolőrök megragadják a bűnösöket és belehajigálják a folyóba még pedig úgy, hogy egyenesen a vasakra zuhanjanak. Máskor a folyóban fortyogva áramló, sűrű, vöröslő rézfolyamra ültetik a bűnösöket. Egyesek olyan színben pompáznak, mint a reggel előbukkanó napkorong, mások pedig úgy süllyednek el, mint egy nehéz kő. Van, aki kezét az ég felé emelve bömböl és rimánkodik, és vannak, akik igyekszenek összekapaszkodni, és úgy jajveszékelnek kétségbeesetten. Hosszú időn át kell itt nagy kínszenvedéseket kiállniuk, még sincs senki, akihez fordulhatnának, és nem siet senki a segítségükre.

Azután a pokolőrök ismét felnyalábolják őket és elviszik egy olyan erdőbe, ahol a fáknak kardélességű levelei vannak. Amikor a bűnösök felpillantanak a fák tetejére, gyönyörű, csodaszép nőkre lesznek figyelmesek. Mihelyt észreveszik őket, azonmód elkezdenek felmászni a fákra. A levelek azonban, mintha csak kardok lennének, cafatokra vágják a húsukat és elvágják az inukat. Mire felkapaszkodnak a fák csúcsára, lassan már minden porcikájukat összekaszabolták, vágták a levelek, de hiába keresik ott a nőket, mert azok már lent illegetik magukat a földön! Vágyakozó, csábos pillantásokat küldenek a bűnösök felé, és e szavakkal hívogatják őket:

-            Hiszen csak azért jöttem le, mert annyira vágyódtam utánad. Miért nem jössz le hozzám? Miért nem ölelsz engem?

A bűnösökben ekkor vadul lobogni kezd a vágy, és leereszkednek a fákról. A kardlevelek, amelyek úgy vágnak, mint a borotva, ekkor felfelé fordulnak, és megint össze-vissza szabdalják a bűnösöket. Mikor végre lekászálódnak a földre, a nők már ismét a fák tetején tanyáznak. A bűnösöknek elég újfent egy pillantást vetni rájuk, s már kúsznak is föl a fára. Százszor ezerszer százmillió éven át maradnak a bűnösök saját tudatuk illúzióinak rabjai, így járnak körbe-körbe e pokolban és lesznek lángok martalékai sóvár vágyaik miatt. A pokolőrök szidalmazzák őket, és e verset szavalják okulásukra:

„Nem más ember vétkeiért

kell bűnhődnöd,

saját tettedért magad aratod a gyümölcsöt –

így van ez minden lény esetében.”

A Jáma mennyben[9] egy nap és egy éj olyan hosszú, mint az emberi világban kétszáz esztendő. E mennyben pedig kétezer év egy élet. Egy mennyben eltöltött élet időben egy nappalnak és egy éjszakának felel meg a közös szenvedés poklában, ahol egy élet kétezer évig tart. Azok hullanak ide, akik egykor életet oltottak ki, loptak vagy sóvár vágyakkal éltek. […]

Hónen: Icsimai kisómon, Egyoldalas fogadalom

eredetiből fordította és a fordításhoz jegyzeteket írt

Király Attila

A japán dzsódo iskola alapítója, Hónen (1133-1212) apja végakaratára 9 évesen elhatározta, hogy szerzetes lesz, s 13 évesen a japán buddhizmus Tendai Iskola főtemplomában, a Hiei hegyen lévő Enrjakudzsiban avatták szerzetessé. Gensin Ódzsó jósú-ja hatására azonban dzsódo, a Tiszta Föld paradicsom hívévé vált, s az igazi buddhista gyakorlás egyedüli módjaként 43 évesen végül a nenbucu gyakorlását, az Amitábha nevével való fohászkodás gyakorlását választotta magának. Ezután a Hiei hegyről az emberek közé lejőve igyekezett hitét terjeszteni. A busik és nemesek között sok követőt talált. Nézete miatt, mely szerint a tárgyiasult hitgyakorlás, mint szobrok készítése, templomok építése nem értékes és nem vezet az igazi üdvözléshez, hanem csak is a nenbucu gyakorlása az üdvözülés egyetlen módja, a Tendai és más régi buddhista iskolák a császári hatalom segítségével üldözték Hónent és tanítványait. Főbb tanítványait halállal, Hónent számüzetéssel büntették, s Hónent csak halála előtt egy évvel engedték visszatérni Kiotóba. A halála előtt két nappal írt Egyoldalas fogadalomból megismerhető a Hónen alapította Dzsódo Iskola tanításának lényege. Eredeti szöveg: Hónen, Ippen [Nihon siszó taikei 10. /A japán eszmék nagysorozata 10./]. Ivanami soten, Tokió, 1971. (Y.M.)

Nem az a fajta „buddhára való gondolás”[10], amit Kína és országunk megannyi bölcse fejteget és magyaráz. Még az a fajta „rágondolás”-ra sem gondolok, amilyent úgy gyakoroljuk, ha annak lényegét már tanulmányok útján megismertük. Nincs szó semmi egyébről, mindössze csak arról, hogy ha Amitábha paradicsomába akarunk újjászületni, akkor a Namu Amida bucut mondjuk, s csak is erősen bízunk benne, hogy így bizonyos lesz az üdvözülésünk.

Ugyanakkor a három tudatállapot és a négy gyakorlat[11] is benne rejlik abban a meggyőződésemben, hogy a Namu Amida Bucu révén bizonyosan megszülethetünk a Paradicsomban. Ha bármely egyéb, mély értelmű tanítást vallanék magaménak, úgy nem részesülhetnék a két Tiszteletreméltó[12] kegyelmében és kivettetnék Amitábha eredeti fogadalmából.

Aki hisz a nenbucuban – bármily jól ismerje a Buddha életében elhangzott tanításokat –, legyen olyanná mint egy írástudatlan félkegyelmű, egy tudatlan szerzetesnő vagy a Buddha Útjára lépett oktalan[13], s anélkül, hogy tudós embernek mutatkozna, adja át magát teljesen az Amitábhához való fohásznak.

Bizonyságul két tenyerem lenyomatát helyezem ide

Eme egyetlen papíroson teljességgel feltáratott, hogy hogyan nyer megnyugvást a tudat és hogyan gyakorolható a hit a Dzsódosúban, a Tiszta Föld Iskolában. Genkúnak[14] nincs tudomása semmi egyébről ezen kívül. A tudomásomban lévő dolgokat most azért jegyeztem le, hogy elmúlásomat követően oltalmul szolgáljanak az eretnek nézetek ellen.

Kenrjaku 2. éve (1212), első hó 23-a[15].

Sinran: Ken dzsódo sindzsicsi kjógjó sómonrui dzso,

Előszó a Tiszta Földön való újjászületéshez szükséges igaz tant, gyakorlatot és megvilágosodást bemutató írások legfontosabb passzusainak gyűjteményéhez

eredetiből fordította és a fordításhoz jegyzeteket írt

Király Attila

Dzsódo sinsú, az Igazi dzsódo iskola alapítója, Sinran (1173-1262) is a Tendai Iskola főtemplomában, Enrjakudzsiban kezdte szerzetesi tanulmányait 9 évesen. Az álmában kapott „buddhai üzenet” hatására 1201-ben Hónen tanítványa lett, s a csak nenbucu-tanítás híve. A régi iskolák őt is számüzették a császári udvarral. A számüzetés után vidéken, főleg a keleti tartományokban nagy erővel látott tanai terjesztéséhez, több helyen létrejött a Dzsódo sinsú közössége. A keleti tartományokban töltött idő alatt írta Ken dzsódo sindzsicsi kjógjó sómonrui-ját (közismert néven Kjógjósinsó, a Tan, gyakorlat, hit és megbizonyosodás), melyben a Dzsódo sinsú alaptanításait részletesen magyarázza. A Dzsódo sinsú a hivők számát tekintve ma a japán buddhizmus legnagyobb irányzata. Eredeti szöveg: Sinran [Nihon siszó taikei 11. /A japán eszmék nagysorozata 11./]. Ivanami soten, Tokió, 1971. (Y.M.)

Alázattal és szerényen fontolóra véve felismerhetjük, hogy a gondolat által megragadhatatlan kiterjedt és átfogó fogadalom[16] az a hajó, amely általvisz a nehezen átszelhető tengeren, az akadálytalan fényesség pedig a bölcs nap sugara, amely szétoszlatja a tudatlanság sötétjét. Azért, hogy megérjen az alkalom a Tiszta Föld megjelenítésére, Dévadatta és Adzsátaszattu rászoríttattak alávaló ártó tettükre[17], és hogy megjelenjék a világon a tisztító cselekedetre való képesség, Sákjamunival és Vaidehível kiválasztatott az elnyugvás[18].

Ó, hiszen az átmeneti testet felöltő bölcsek egyformán megmenekítik a sínylődő-gyötrődő emberek mindegyikét! Ilyen a Világ Hősének vagyis Amitábha könyörületessége, áldást kíván hozni az Öt Bűn elkövetőire, a Tan gyalázóira és az iccshantikákra[19] is.

Így válik érthetővé, hogy a páratlan Amitábha neve, amely tökéletes és csorbítatlan erényekkel teli, maga a rosszat erénnyé változtató helyes bölcsesség, az önmagunk erejéből nehezen hihető, gyémánt szilárdságú hit pedig maga az igaz törvény, amely elűzi a kétségeket, és megajándékoz a megbizonyosodással, a megvilágosodással.

Mindezek okán ez az igaz tanítás, amely még az oktalan, gyarló népség számára is könnyen megvalósítható, és ez a rövidebb út, amely még a tompa elméjű, bárgyú emberek számára is járható. A Nagy Bölcs, Sákjamuni élete során adott összes tanítása sem fogható az erények eme tengeréhez. Mindazok, akik a szennyet megtagadják és elvetik és a tisztaság földje felé vágyakoznak, ha úgy érzik, hogy eltévelyedtek a gyakorlatokban, összezavarodtak hitükben, elmélyük elsötétült, megvilágosodásuk csak pislákol, rossz dolgok nehezednek reájuk, s számos akadály gördült elébük, legelébb is szenteljék figyelmüket a Tathágata kinyilatkoztatásainak, s bármi áron, de térjenek rá a mind közt legpáratlanabb közvetlen útra, s szentelődjenek eztán kizárólag e gyakorlatnak, és egyes-egyedül e hitnek áldozzák magukat.

Ó, hiszen e tágas-téres fogadalomra még sok-sok egymást követő élet során is oly nehéz rátalálni – az igaz és valóságos tiszta hitet még millió és millió világkorszak során is nehéz elnyerni. Ám örvendezzen az, aki szerencséjére részesülhet e gyakorlatban és hitben, mert a múltban gyökerező okok és kapcsolatok révén történik mindez. Ám jaj neki, ha ezúttal ismét hálót fon köré a kétség, mert újfent véges-végtelen időkön át kell majd tévelyegnie és bolyongania.

Hiszen valóban úgy van, hogy ezek a „Tathágata fényébe fogad és nem vet ki onnan” igaz szavai, és ez a világot meghaladó, páratlan, igaz tanítás. Halljátok meg és elmélkedjetek felőlük, és ne hagyjátok, hogy tétovaság és kétség legyen úrrá rajtatok.

Itt e helyütt, eme ostoba, kopaszra nyírt szerzet[20], Sinran, végtelen nagy boldogságára találkozhatott India és a Nyugati Területek[21] szent irataival, a Kínában és Japánban született írásmagyarázatokkal, vagyis mindazon irományokkal, amelyekre már pusztán ráakadni is csak nagy üggyel-bajjal lehetséges. Még hírüket venni sem könnyű, ám ő mégis értesülhetett felőlük. Hiszi és tiszteli a valóságot feltáró igaz tanításban nyugvó tant, gyakorlatot és megbizonyosodást, megvilágosodást, s különösen átérezte a Tathágata határtalanul kegyelmes voltát és irgalmasságát. Örvendezik mindazon dolgok felett, amelyekről tudomást szerzett és dícséri és magasztalja mindazt, ami néki adatott.

Dógen: Sóbó genzó 11. Zazengi,

A helyes tanítás mindent megvilágító gyüjteménye 11.

Zazen méltóságos módja[22]

eredetiből fordította és a fordításhoz jegyzeteket írt

Király Attila

A japán Szótó zen iskola alapítója, Dógen (1200-1253) szintén a Tendai iskola Hiei hegyen lévő főtemplomában kezdte szerzetesi életét 13 évesen. 19 évesen átment a kiotói Kennindzsi templomba, s ott Mjóan Eiszaitól tanulta a Rinzai iskola zen tanítását. Mjóan Eiszai (1141-1215) többször járt a Szung-Kínában, s ő hozta át Japánba Rinzai zen tanítását. Dógen is folytatott zen tanulmányokat a Szung-Kínában (1223-27). Hazatérte után kezdetben nehézségekkel találkozott ugyan a Tendai iskola ellenzése miatt, de vidéki támogatói révén az északi Japánban, Ecsizen tartományban (ma Fukui prefektúra északi része) a Szótó zen iskola főbázisát jelentő Heiheidzsi templom megnyitásához jutott. A mai Japán zen irányzatait a Szótó, a Rinzai és az Óbaku zen iskolák alkották. A Sóbó genzó, a Helyes tanítás mindent megvilágító gyűjteménye Dógen japán nyelvű tanításait és útmutatásait tartalmazza, melyeket 23 év alatt mondott a zen gyakorlásról. A japán Szótó zen iskola alapműve ez, melyben Dógen azt tanítja, hogy a megvilágosodás csak is zazen-en, azaz zen meditáción keresztül érhető el. A 11. tanításban a Zazengiben Dógen a zen meditációs gyakorlatának helyes módját tárgyalja részletesen. Eredeti szöveg: Dógen I. és II. kötet [Nihon siszó taikei 12-13. /A japán eszmék nagysorozata 12-13./]. Ivanami soten, Tokió, 1970, 1972. (Y.M.)

A zen gyakorlása (szanzen[23]) a zazen, a zen meditáció ülése.

A zazenhez egy nyugodt hely a megfelelő. Fektess le egy vastag zanikut, ülőszönyeget. Ügyelj rá, hogy a hely ne legyen huzatos vagy párás, s ne csepegjen be az eső vagy a harmat. Óvd és vigyázd a helyet, amely a testet befogadja. Nyomai vannak, hogy a régiek gyémánton[24] ültek, vagy széles kősziklán[25]. Ők mindannyian alulra vastag fűtakarót terítettek és arra telepedtek rá. Az ülésre szánt hely legyen világos; nem lehet sötét sem éjjel, sem nappal. Úgy intézd, hogy télen meleg, nyáron pedig hűs legyen.

Vesd félre a kötődéseket és csitítsd el a tízezer dolgot. Nincs gondolkodás a Jón, nincs gondolkodás a Rosszon. Nincs vágyakozás, megértés, megkülönböztető tudatosság, se nem gondolkodás, észlelés és kontempláció. Ne tervezgesd, hogy buddhát hozol létre, és dobd le az ülést és fekvést[26].

Evésben-ivásban tarts mértéket és becsüld meg az időt. Olyan buzgalommal gyakorold a zazent, mintha csak a fejeden lobogó lángokat akarnád eloltani. A Huangmej-hegyi Ötödik pátriárka[27] sem foglalkozott semmi mással, csak a zazenen munkálkodott.

A zazen ideje alatt viselj kesza[28] köntöst. Helyezz le egy ülőpárnát. A párna ne legyen teljesen a keresztbe tett lábaid alatt, lábaid hátsó fele alatt legyen. A keresztbe vetett lábaid alsó felével támaszkodj a zanikura, az ülőszőnyegre, a gerincoszlopod alja pedig nyugodjon az ülőpárnán. Így ülnek a buddhák és pátriárkák, mikor a zazent gyakorolják.

Ülj félig, hankafuza helyzetben vagy teljesen keresztbe tett lábakkal[29] kekkafuza helyzetben. A kekkafuzában a jobb láb vége a bal combon, a bal láb vége pedig a jobb combon nyugszik. A lábfejek és lábujjak feküdjenek fel a combokra, ne lógjanak ki és ne álljanak el azoktól. A hankafuzában csak a bal lábat kell a jobb combra helyezni.

Lazítsd meg és rendezd el a ruházatodat[30]. A jobb kezed helyezd rá a bal lábadra, a bal kezed pedig tedd a jobb kezedbe; érintsd össze a két hüvelykujjad végét, majd e pozíciójukat megtartva, helyezd a kezeidet a testedhez közel. A két hüvelykujj összeérintett vége legyen a köldököddel egy vonalban.

Ügyelj arra, hogy a helyes testtartásban ülj s tartsd magad egyenesen. Ne dőlj balra és ne hajolj jobbra; ne görnyedj előre és ne rogyj hátra. A füleid legyenek föltétlenül egy vonalban a vállaiddal, az orrod pedig a köldökkel[31]. Nyelvedet tapaszd a szájpadlásodhoz. A lélegzet az orron keresztül haladjon. Ajkad és fogaid legyenek összezárva. Tartsd nyitva a szemeidet, de ne legyenek se túl tágra nyitva, se túl összezárva.

Miután felkészítetted ezen a módon a testedet és tudatodat, végezz egy teljes kilégzést. Rendíthetetlenül és szilárdan ülve, gondolj a nem-gondolkodásra. Miként lehet a nem-gondolkodásra gondolni? A gondolkodás nélkülivel. Ez a zazen módszere.

A zazen nem dhjána, az elmélyedés[32] gyakorlása. Ez a Nagy Béke és Vidámság Dharma-kapuja. A szennyeződések nélküli gyakorlat és megbizonyosodás.

Sóbógenzó 11. rész, Zazengi

Íródott a közösség útmutatójának szánva, Kangen első évének[33] telén, a tizenegyedik hónapban, Essú[34] Josida járásában, a Josimine sódzsában[35]