A kelet-közép-európai családfejlődés szintén jellegzetes vonása, hogy a házasságon kívüli együttélések jelentős szaporodása itt még a 80-as években sem következett be. A nem házas együttélések jellege is sajátos volt. Míg Nyugat-Európában a próbaházasság-jellegű, fiatalkori együttélés volt a gyakori, s csak volt a hátrányos társadalmi helyzet következménye, addig a kelet-közép-európai társadalmakban jellemzően az alacsony iskolázottságú, valamint az elvált, gyermekes nők illetve az özvegyek éltek élettársi kapcsolatban. A nyugat-európai típustól való eltérést jelzi, hogy pl. Magyarországon 1970-ben a 20–24 ill. 25–29 évesek korcsoportjában volt a legalacsonyabb az élettársi együttélés aránya (az összes együttélés egyaránt 2,0–2,0%-a). A 30 évnél idősebb korosztályokban ellenben fokozatosan emelkedett, s 60 év felett tetőzött az élettársi együttélések aránya Magyarországon. A fiatalok alulreprezentáltságában bizonyosan nagy súllyal esett latba a lakásínség: a tizenéves–huszonéves egyedülállók ekkoriban csak ritkán rendelkeztek önálló lakással a kelet-közép-európai országokban.
A házasságon kívül történt születések aránya a századfordulón és a két világháború között egyaránt 6–13% körül ingadozott a kelet-közép-európai országokban az egyes országok közötti jelentős eltérésekkel: a legalacsonyabb értékeket Lengyelországban, a legmagasabbakat Csehszlovákiában láthatjuk, emellett a városok arányai lényegesen nagyobbak voltak a falvakénál. A második világháborút követően jelentősen csökkent a kelet-közép-európai társadalmakban a házasságon kívüli születések aránya. A 70-es években már ismét emelkedett, bár kezdetben lassan, s csak a 80-as években gyorsult fel a folyamat. (2.11. táblázat, 2.11. diagram.)
Szintén eltérést eredményezett, hogy Nyugat-Európában különösen a 60-as években megváltozott a házasságon kívül szülő anyák társadalmi összetétele. Mind nagyobb arányban szerepeltek közöttük a magasabb képzettségű rétegek – ami jelezte, hogy a házasságon kívüli születések mögött nem a hátrányos társadalmi helyzet, hanem a házassággal kapcsolatos normák változása húzódott meg. Ezzel szemben a kelet-közép-európai országokban – csakúgy, mint az élettársi kapcsolatok esetében – a hátrányos helyzetű (alacsonyabb képzettségű és jövedelmű) nők esetében a században mindvégig lényegesen gyakoribb volt a házasságon kívüli szülés. (Lásd még: 2.5. ábra.)