A
gazdasági növekedés hosszú távú tényezői
A gazdasági fejlődést befolyásoló történeti folyamatokról már eddig is esett szó, de célszerűnek tűnik szisztematikusan is áttekinteni a gazdaság fejlődését hosszú távon meghatározó tényezőket.
1. Technológiai fejlődés. A fejlődésnek különböző szakaszai voltak, melyekben mindig más és más területek voltak az élenjárók. Folyamatosan és a 20. század vége felé egyre nagyobb ütemben gyorsult azonban a közlekedés és a kommunikáció fejlődése. A 20. század egyik legfontosabb fejleménye volt ezen a téren az, hogy a technológiai haladás intézményesült. Az egyéni kezdeményezések és utak helyét mindinkább átvették a tőkeerős nagyvállalatok és a közpénzekből finanszírozott kutatóhelyek, melyek tudományos módszerességgel folytatják a technológiai fejlesztést. A fejlődés üteme nemcsak az egyes műszaki területek terén eltérő, hanem abban a tekintetben is, ahogyan a találmányok és új eljárások megszületnek és elterjednek a világban. Míg a 19. század elején Nagy-Britanniában jöttek létre a legfontosabb találmányok, addig a század végén már Németország járt az élen, a 20. században pedig az Egyesült Államok vette át a vezető szerepet. A gazdaságtörténetírás régi megfigyelése, hogy a lemaradó országok gyorsabb növekedést tudnak elérni, mint az élenjárók az utóbbiak által megteremtett technológiai vívmányok felhasználásával. Ez a „későn jövők előnye”.
2. Tőkefelhalmozás. Az új találmányok és eljárások egyre nagyobb hatékonyságú termelés lehetőségét kínálták, de egyre költségesebb gépeket, berendezések és drága infrastruktúra kiépítését igényelték. A „későn jövők” felzárkózásának egyik alapfeltétele a tőkefelhalmozás magas szintje.
3. A munkaerő képzettségének javulása. A fejlett és költséges gépek és berendezések működtetése, az új termelési eljárások alkalmazása nyilvánvalóan a munkaerő nagyobb tudását igényelte a korábbiaknál. Theodore Schultz amerikai közgazdász 1961-ben vezette be a „humán tőke” fogalmát, mely a lakosság képzettségét jelöli, s azóta a növekedéselméletek elfogadott elemévé vált. A humán tőke mérése nem egyszerű, de az írni-olvasni tudás vagy az iskolai oktatás terjedése jó indikátora lehet.
4. Az egyének hatékony együttműködéséhez szükséges képességek. Az iskola által közvetített tudás a tapasztalatok szerint még nem elegendő a társadalmak hatékony működéséhez. Ehhez szükséges olyan értékek és normák (a bizalom, a becsületesség, a tolerancia, vagy a szolidaritás) megléte és érvényesülése is, melyek elősegítik a közösségek tagjainak hatékony együttműködését.. Az újabb szakirodalomban megtaláljuk a „társadalmi tőke” fogalmát ezek egy részének megjelölésére, míg mások kissé eltérő tartalommal a „társadalmi képességek” (social capabilities) fogalmát alkalmazzák.
5. A gazdaságok közötti kapcsolatok. Az egyes nemzetgazdaságok közötti kereskedelmi és tőkekapcsolatok növekedése elősegíti a hatékonyság növekedését, mivel lehetővé teszi az egyes nemzetgazdaságok számára, hogy annak a terméknek vagy szolgáltatásnak az előállítására specializálódjanak, melyekben a leginkább hatékonyak. Emellett elősegíti az új technológiák terjedését, s legalább részben ellensúlyozza a természeti erőforrások esetleges hiányát is. Általános szabályként megállapítható, hogy minél kisebb egy nemzetgazdaság, annál inkább rá van utalva a külkereskedelemre. Mivel Európában számos viszonylag kicsiny ország található, ezért ennek a tényezőnek a jelentősége különösen nagy. Az áruk és a tőke mozgása mellett ki kell emelni a gondolatok, a tudás – és így az emberek – szabad áramlásának jelentőségét is.