Középosztály
A középosztály meghatározása a társadalmi struktúra kutatásának egyik állandó problémája. Ezért gyakran negatív definícióval találkozunk: középosztálynak azt a réteget tekintik, ami egyfelől a fizikai/kétkezi munkások és parasztok, másfelől az elit között elhelyezkedik. A középosztály nagysága a 20. század során jelentősen nőtt – különösen Európa nyugati felében. A középosztályba hagyományosan a tulajdonnal rendelkező kisegzisztenciák, valamint a szabadfoglalkozású értelmiségiek tartoztak. Ehhez az ún. „régi középosztály”-hoz társult azonban a 19. század végétől az ún. „új középosztály”, melynek tagjai életstílusuk és más megfontolások alapján a középosztályhoz voltak sorolhatók, de nem rendelkeztek tulajdonnal, és nem is önállóak, hanem alkalmazottak voltak.
Az új középosztálynak nem csupán a nagysága, hanem a komplexitása is rendkívül megnőtt a 20. század során. Mivel az alkalmazotti réteg a leggyorsabb expanziója idején gyors belső differenciálódásnak indult, az alkalmazottak azonosítása az új középosztállyal különösen a második világháború után kezdte mindinkább érvényét veszíteni. Ezért is emlegették már a század közepétől úgy, mint „osztálynélküli osztály”, vagy „öntudat nélküli osztály”. A század végére az új középosztály heterogenitása tovább fokozódott.
Vannak azonban olyan tényezők is, melyek a középosztály koherenciáját fokozzák. Ide sorolják az individualizmust és a teljesítményorientációt. A régi középosztály és az új középosztály felsőbb rétegei azonos iskolákba járatják gyermekeiket, s általában nagy áldozatokat hoznak azok taníttatásáért.
A középosztály átalakulása fontos politikai következményekkel is járt. Hozzájárult ugyanis a liberális pártok hanyatlásához. Az új középosztály politikai érdekei ugyan nem voltak egységesek, de inkább a szociáldemokrata, illetve később a modernizálódó kereszténydemokrata pártok növekedéséhez járultak hozzá.
Kelet-Közép-Európában a középosztály mérete hagyományosan kicsi volt. A második világháború utáni államosítások szinte teljesen megsemmisítették a „régi középosztály” alapjait. A középosztály csak a folyamatosan bővülő alkalmazotti rétegből verbuválódhatott, s a rendszerváltásig sokkal inkább homogén maradt, mint Nyugat-Európában. Ugyanakkor semmiféle öntudattal vagy autonómiával nem rendelkezett, s jövedelmi színvonala közelebb állt a munkásokéhoz. Ez kétségesség teszi, hogy a középosztály kifejezés alkalmazható-e a térség társadalmaira.
Felső
osztályok
A felső osztályok (más néven: az elit) nagysága, vagyona és politikai befolyása csökkent, belső összetétele megváltozott. A század első felének háborúi súlyos veszteségeket okoztak az évszázados felső rétegnek, a nemességnek. Már az első világháború után több országban részben kisajátították földjeit és más tulajdonát, megnyirbálták privilégiumait, s ugyancsak részben száműzetésbe kényszerítették. Nyugat-Európa más országaiban a monarchiák fennmaradtak, ami jelezte, hogy a változás nem volt ilyen radikális. Itt a nemesség tovább folytatta már régóta tartó összeolvadását az elit más rétegeivel, mindenekelőtt a tulajdonosi elittel.
A nagy ipari és pénzügyi vállalkozások tulajdonosait szintén jelentős kihívás érte. A tulajdonosi elitet az állami adóztatás növekedése korlátozta, majd a század közepétől Nyugat-Európában is jelentősen kibővült az állami tulajdon. A menedzserek befolyásának erősödése ugyancsak a (tőke)tulajdonosok rovására történt. Ezzel a gazdasági elit egyszersmind nyitottabbá vált, oda már nem csak tulajdon, hanem szakértelem révén is be lehetett kerülni. Az elit fokozatosan arra is rákényszerült, hogy megossza politikai hatalmát más társadalmi csoportokkal. Ez a választójog kiterjesztésének következménye volt.
Különösen radikális, sőt úgyszólván teljes volt az elitcsere a kommunista országokban a második világháború után. Itt az új elit kiválasztásában kezdetben a politikai szempontok játszottak szerepet. Később az elit fokozatosan professzionalizálódott, de a teljesítményelv továbbra is csak erős korlátokkal érvényesült még olyan, puhább diktatúrákban is, mint Magyarország vagy Lengyelország. Emellett az 1980-as években a kommunista elitek már sokkal zártabbak voltak mint a legtöbb nyugat-európai ország elitje. E tény hozzájárult a kommunista rendszerek gyenge gazdasági és társadalmi teljesítményéhez is. (Lásd még: 3.3. ábra.)