A társadalomszerkezet egy másik jellemzési módja lehet a legfontosabb osztályok és rétegek fejlődésének bemutatása.
Parasztság
A tradicionális parasztság több tekintetben fennmaradt még a 20. század első évtizedeiben, még Nyugat-Európában is. A század végére a parasztság a legtöbb nyugat-európai társadalomban úgyszólván eltűnt. A megmaradt parasztság életformája is átalakult. Dél-Európa – s különösen Spanyolország és Portugália – kivételével már az 1960-as évekre jelentős változások következtek be a parasztság értékvilágában és életmódjában. A paraszti lakosság továbbra is tradicionálisabb maradt, mint a városi. A fogyasztói életmód új vívmányai azonban megjelentek a paraszti háztartásokban, s felgyorsították az értékek átalakulását. Ezzel kezdett átalakulni és a városi társadalom életmódjához közeledni a paraszti életmód is. Különösen gyors volt az átalakulás Kelet-Közép-Európában a második világháború után, ahol a kollektivizálás megszüntette a paraszti létforma alapját.
Munkásság
A nemzetközi szakirodalomban gyakran kékgallérosoknak nevezett fizikai munkások számaránya a legfejlettebb országokban jelentősen csökkent a 20. század során. A munkásosztály egyre inkább belső differenciálódáson ment át: a legszakképzettebb munkások jövedelme lényegesen meghaladta a kevésbé képzett társaikét. Három nagy csoportot különböztettek meg: a szakmunkásokét, a betanított munkásokét és a szakképzetlenekét (segédmunkások). A munkások differenciációját fokozta, hogy a második világháború után a gyors gazdasági fejlődés következtében a foglalkozási struktúra nagyon gyorsan változott.
A munkaerőpiacra belépők száma megnőtt, társadalmi hátterük sokszínűbbé vált. Azokban az országokban, ahol az iparosodás gyors volt, a mezőgazdaságot elhagyó új munkások integrációja, beolvasztása a tradicionális munkásságba kezdetben csak felszínesen ment végbe. Az újonnan munkássá vált emberek sok tekintetben megtartották korábbi kultúrájukat, s gyakran falusi lakóhelyüket is. A munkaerő migrációja nemzetiségi/etnikai tekintetben is differenciálódással járt, főként ott, ahol nagy volt a vendégmunkások aránya. De ilyen hatással járt a nők iparba áramlása is. Ezzel párhuzamosan nőtt viszont a munkások képzettségének átlagos színvonala.
A munkásság felsőbb rétegeinek kapcsolata a középosztály alsóbb rétegeivel erősödött. A munkásság egy része nem csak jövedelmében, hanem életstílusában is kezdett hasonulni utóbbihoz, amit elősegített a szolgáltató szektor gyors bővülése. A munkások mind gyakrabban éltek vegyes házasságokban. A modern munkásosztály tehát jelentősen különbözik a tradicionálistól. Heterogenitása nőtt, az említett három csoportja közötti választóvonal erősödött. Osztálytudata és az osztálykonfliktusok intenzitása csökkent. Az egyik magyarázat a munkásság egy részének kispolgárosodását emeli ki. Eszerint a munkásság státusza közeledett a középosztályéhoz. Egy másik, ezt kiegészítő interpretáció a munkásság növekvő jólétének tulajdonított jelentőséget, mely hozzájárult ahhoz, hogy a munkásság energiáit az osztályharc, illetve a politikai küzdelem helyett a gazdasági helyzetének fokozatos javítására fordította.
Az osztályharc intenzitásának csökkenésében szerepet játszott az is, hogy a szakszervezetek és a munkások érdekeit közvetlenül képviselő pártok ereje megnövekedett, sőt azok a politikai döntéshozatalban is részt vettek. A vizsgált időszak utolsó évtizedeiben viszont a sztrájkhullámok kiújultak. (Lásd még: 3.3. ábra.)