előző tartalom következő

Témák és módszerek

1. Témák

A társadalomtörténetírás igen sokszínű diszciplína, ami ráadásul folyamatosan változik, s így nem egyszerűek a témáira, s különösen az alkalmazott módszereire vonatkozó általánosítások. Mégis szükségesnek látszik, hogy összefoglaljuk a diszciplína legfontosabb sajátosságait.

A társadalomtörténetírás már fejlődése korai szakaszában is nagymértékben kibővítette a történetírás által kutatott jelenségek körét. Kezdetben ezért is gúnyolták a „pans and pots” („serpenyők és fazekak”) történelmének, s ekkoriban valóban nem is volt sokkal több ennél. Később a társadalomtörténészek tudatosan törekedtek a témák jelentőségének átértékelésére is. Tematikai értelemben kialakulásától kezdve a történetírás tradicionális felfogásával és ágaival szemben határozta meg magát. A brit társadalomtörténész, J. R. Green szerint a dobokat, trombitákat és kardokat késekkel és villákkal kívánták felváltani, vagyis a mindennapi élet vizsgálatára helyezték a hangsúlyt. Az angol B. M. Trevelyan definíciója szerint a társadalomtörténet „történelem a politikát kihagyva” („history with the politics left out”).

E negatív vagy „maradékelvű” meghatározás nem teljesen kielégítő, hiszen a társadalomtörténészek nem csak vitatták a politikatörténet egyeduralmának jogosságát, hanem határozott elképzelésekkel rendelkeztek arról is, hogy milyen módon lehet a történetírást tematikailag és módszertanilag megújítani.

A társadalomtörténet témájának meghatározására további két eltérő felfogás létezik:

1. A társadalomtörténet a történetírás egy aldiszciplínája. Ezt szokás a társadalomtörténet „szektorális” értelmezésének is nevezni. Ezen irányzat képviselői szerint a társadalmi jelenségek múltjának feltárása nélkül csak hiányosabban érthetőek meg a történeti folyamatok. E felfogás nem támaszt igényt arra, hogy a társadalom fejlődésének elemzését tekintse a történeti interpretáció kulcsának.
2. A társadalomtörténet egy sajátos szemléletmódot jelent, mely a társadalmi folyamatok elemzésének középpontba állításán keresztül kívánja az egész történeti elemzést végrehajtani. E felfogásban a társadalomtörténet a politika, a gazdaság, a kultúra bevonásával egyfajta szintézisre törekszik.

2. Módszerek

A társadalomtörténet sajátos módszerekkel is rendelkezik. Ugyanakkor tény, hogy ezen a téren a heterogenitás rendkívül nagy a társadalomtörténetben. Nem csak hiányzik az egységes módszertan, hanem a sokszínűség inkább nőtt, mint csökkent.

A társadalomtörténet is az emberi társadalom időbeli változásával foglalkozik. Elsősorban a történeti jelenségek empirikus megragadása a célja, s kevésbé az általános törvényszerűségek megállapítása. Ezért a társadalomtörténészek is analizáló-magyarázó kutatási eljárásokat alkalmaznak. Szintén fontos szerephez jut a forráskritika, s az alkalmazott forrástípusok között is sok egyezést találunk, pl. az írott források az elsődlegesek. Sajátossága a történetírás más ágaival szemben az, hogy általában nagyobb érdeklődést mutat az egyedivel szemben a tömegjelenségek iránt és kollektív adatokat használ fel. Az események helyett vagy mellett nagyobb figyelmet szentel a hosszabb távú folyamatoknak.

Ezek a jellemzők befolyásolják az alkalmazott módszereket is. A társadalomtörténetírás eszköztárában fontos helyen szerepel a tipizálás, az általánosítás, az összehasonlítás is. Gyakran használ fel a társadalomra vonatkozó elméleteket a kutatás kérdésfeltevéseinek meghatározása, a kutatási célok meghatározása céljából. Míg a hagyományos történetírói előadásmód az elbeszélés, addig a társadalomtörténetet emellett az érvelő előadásmód is jellemzi.

előző tartalom következő