Lelovics László uram órácskája leábrázolása

Öt rend ezüstláncon függő órácskádat,
Forgó karikában dupla kapcsaidat,
Ugyanabban fűzött selyem pántlikádat,
Álmílkodva nézem londoni munkádat.

Tovább föltekerő kulcsát hogy vizsgálom:
Régi pogány fejet réztáblácskán látom,
Másfelől koronát lenni tapasztalom,
Mindkettőt dupláson őriznyi csudálom.

Dupla s tripla láncnak vagyon közepiben
Más táblácska, ezüst: Cupido tegziben
Van leábrázolva, nyíl is a keziben,
Egy oszlopon ígő szívet lövísíben.

Csakhamar fordítom ugyanazon munkát:
Hát ott egy valaki markássza a Zsuzskát,
Noha nemigen szép: visel kabátocskát,
Choridon mint tudja, commendálja magát.

Percenő kerekit foglalja tripla zár:
Kristál, ezüst, acél az, akibűl csak jár
Majd le folyásában: újabb felvonyott vár –
E drága munkának romlása volna kár.

Három-négy kereke s perpendiculumja,
Nem bőrbűl: ezüstbűl kiformázott tokja,
Mint chinese fogónak vagyon chantantája;
Ilyen, bár megnézzed, ennek az ajtaja.

Sok próbaköveken ezek általmentek,
Isten oltalmazta, mindaddig eveztek,
Az irigysíg helyett jó hírt s nevet nyertek,
Noha mindenfelől gyakran kergettettek.

Ennek járásához gazda az üdeit
Szabja, gazdaságit, különös dolgait,
Sütísit, főzísit, vacsora- s ebédit,
Sok munkái után sűt hanyattdűlísit.

Vizsgálván ezeket azírt serínyebben,
Percenő folyását, egy nyilat is szívben,
Cupidót is látom ígni szerelemben:
Mit magyarázhatol vajon mindezekben?

Bizony nem egyebet: gazda a Cupido,
Venus a gazdasszony, urához hajlandó,
Ezeknek szerelme nem volna romlandó,
Amint egybenköltek, holtig maradandó.

Drágább az ezüstnél kapcsai ezeknek,
Szüntelen foly s nem áll igaz szerelmeknek
Percenő órája, azért isteneknek
Áldozatot tettek, jutalmat vettenek.

Nem három, csak két zár: kettőjök szíveit,
Nem arany, nem ezüst, kristálybúl zárjait,
Példáját nézheted: egymás értelmeit
Távul tartják ezek, pokolnak helyeit.

Éljetek sok üdőt egymás szeretetben,
Harmatozzék az Ég; földnek kövesiben,
Lakjatok, éljetek Isten kegyelmiben,
Ezeket óhajtom én igaz szívemben.

Forrás: Várkonyi Báró Amade Antal Versei, kiad. Gálos Rezső, Bp., MTA, 1937, Világi költemények 18. sz.