Kezdőlap | Tartalomjegyzék |  

Amade Antal (1676–1737)

A Guth-Keled nemzetségbeli  Várkonyi Amadé Antal báró,  Amadé Ádámnak és Viczay Erzsébetnek legidősebb fia, Amadé Jánosnak, a Csallóköz főkapitányának unokája, valószínűleg 1676.  augusztus 1-jén, a hédervári kastélyban született, ahova anyja a nehéz napokra hazament; azontúl azonban  Bősön  nevelkedett. Gimnáziumi  tanulmányait a  pozsonyi jezsuitáknál  1688–1696-ban  végezte – a syntaxista és a retorikai évet kétszer járta – s 1696-ban került a nagyszombati egyetemre, ahol filozófiára iratkozott be. Minthogy a jezsuiták csak a  fölvételt jegyezték be, tanulmányairól többet nem tudunk.
   Fiának, Amadé Lászlónak egy öreg páter több mint egy negyedszázaddal utóbb emlegette, hogy  P. Gusitz idejében itt tanult az apja is.
    Nevelkedésének történetéhez tartozik, hogy, az Amadék családi  hagyományaihoz híven, buzgó katholikus  lélek volt, tagja  (sodalisa) maradt  haláláig  a pozsonyi Mária-kongregációnak,  utóbb  beiratkozott  a lilienfeldi  Szent József-kongregációba is,  és  scapularistája  volt  a  győri karmelitáknak. Miként utóbb fia is, sok pénzt  költött a birtokain levő  templomok  építésére,  karbantartására s kegyuraságokat vállalt. Különösen nagy gondja volt Iszkaszentgyörgyre.  Ez a birtoka protestáns környéken terült el, azért a  térítés munkáját  még végrendeletében  is szívére kötötte a plébánosnak.
    A  nagyszombati  bejegyzés után  csak  akkor  találkozunk vele, mikor már vőlegény. 1702. farsangján jegyzi el szülei akarata,  de  szívének választása  szerint is  báró Horvát-Simoncsics Rozáliát,  a dúsgazdag,  csak az  imént bárósított  Horvát-Simoncsics  János kir. táblabíró (utóbb personális) és Luzsénszky Klára nagyobbik leányát. Halála esetére   móringlevelében  10.000  forintot  biztosít  neki. Amadé  Ádám is kezeskedik a móringért és  sok  segítséget ígér a fiatalok jövendő háztartásához.
     A  kis  Rozália alig lehetett több,  mint 16 esztendős, mikor 1702 áprilisában —  a  szokott  előzetes  kihirdetés nélkül  —  Jezerniczky  Ferenc  kanonok a nagyszombati plébánia-templomban Amadé Antallal összeadta — mégis, nagy utat tettek  meg, amíg idáig eljutottak. A leány szülei váltig ellenezték a házasságot.  Talán anyagi okaik voltak rá : Amadé Ádámnak 9 gyermeke volt — köztük 6 fiú — s a családnak  a  XVII. század első  felében még nagyon tekintélyes vagyonát sok  adósság  terhelte.  Az  is  lehet, hogy  a kissé érdes,  szókimondó Amadé  Antal nem volt nékik  rokonszenves.  Leányuk  azonban  nem  tudott  elszakadni a szerette ifjútól s mikor mások is közbenjártak, végre beleegyeztek  a  házasságba.  így  is  azt kívánták, hogy Amadé egyidőre maradjon távol, menjen „bujdosni". Amadé  egyik szép  versében  panaszkodik is  róla, tapintatosan,  hogy föltett szándékukat a  jó Isten halasztotta, de elmenni nem akar :

    Tudod, édes  Thysbém, drága gyöngyöm,  tudod,
    Lelkemnek más  fele, édes  szívem, tudod :
    Sírtam, könyörögtem, fohászkodtam,  tudod,
    Mód hamarabb  nem volt,  magad is jól tudod.

    Elmegyek,  elmegyek, de nem Indiában,
    Ázsia, Afrika, sem Amerikában,
    Hanem, azhol lakol, híres  Európában
    Házamnak, nem messze, megyek szomszédjában.

    A szülők ellenkezése hamarosan megmérgezte az ifjú pár boldogságát s később is  sok pörpatvarnak lett az oka.
    Amadé az atyja jól rendbehozatta bari kastélyba vitte fiatal hitvesét ;  de mert attól tartott, hogy a városon, elkényeztetve nevelt asszonyka az „Aranykertnek" gazdagon termő, a szemnek azonban kevés látnivalót nyújtó síkságán, a falusi életben nem érzi jól magát, csakhamar  Győrött egy kétemeletes palotát vásárolt. Diófa-bútorral, velencei tükrökkel, perzsa-szőnyegekkel és sok-sok képpel úri kényelem várt itt az ifjú párra :  itt élték első, boldog hónapjaikat. A fiatal asszonyka mégis hazavágyódott, s mikor szerelmük első gyümölcsét  várták,  a  nehéz napokra vissza is  ment édesanyjához, Nagyszombatba — itt született  első, hamarosan elhunyt fiúk, Sándor. Megindult a civakodás Horvát Simoncsicsék és  Amadé között — végül is Amadé anyósa otthon tartotta leányát  s  azt kívánta tőle,  hogy váljék el urától.
    II. Rákóczi  Ferenc szabadságharca azonban már első szakaszában beleszólt az ügyek alakulásába. A kuruc csatározások a felvidéknek éppen  ezt a részét veszélyeztették s a helyzet már ősz elején arra kényszerítette a fiatal asszonyt, hogy férje után menjen : hiszen szerette is. Egy időre újból boldog révbe jutottak s újra  ébredt szerelmüknek a következő évben fakadt virága Amadé László, a költő, szüleinek hosszú időn  át  öröme, gyönyörűsége.
    Amadé Antal a kuruc-labanc harcok idején is a  győri megerősített  vár oltalma alatt, jól gazdálkodott.  A kurucok egyízben elhajtották  felbári büszke  ménesét, de Heiszter visszaszerezte  számára.  Apósának-anyósának ugyan sehogyansem tetszett, hogy felesége  birtokain is szabadon és szigorúan  rendelkezett ;  az állatállományt  mindig odatereltette, ahol szüksége volt  rá. De  munkájában nem volt hiba, nem vágyódott soha tisztségre, szeretett'gazdálkodni. Bármily  ellentmondásnak látszik is, gondjai  csak  akkor nőttek meg,  mikor apja 1709-ben meghalt s az ősi birtok egy része reászállt. A hat részre oszlott vagyon reáeső terhe, közel 8000 forint, még egymagában nem volt baj : felesége a maga pénzével szívesen segítette s  a gondos és takarékos ember könnyen foghatott a birtokok tisztázásához, a zálogba vetett részek kiváltásához.  Mindez  azonban  sok  üggyel-bajjal járt.  Az aprólékos  gondok még gyarapodtak, mikor Amadé  fivérei  sorra  elhaláloztak :  ismételt  osztozkodás növelte vagyonukat,  de  megújuló  s  bonyolult terheket szakasztott  a házaspárra.  A fölmerülő sok zsörtölődés, az élet  mindennapi  szürkesége  lassankint kioltja a házaspár szívében a lángokat s a szerelemből nem szeretet,  hanem elhidegülés,  idegenség  támad.  Ehhez  járult  egyéniségük ellentéte. Amadené főúri környezetben nőtt, a városi, vidám társasághoz,  pompás életformákhoz,  nagyúri módhoz szívvel-lélekkel  ragaszkodott.  Amadé,  a  származása  szerint előkelőbb mágnás,  életmódjában  inkább  a  gazdálkodó nemesember típusához tartozott. Negyvenedik éve felé járva, falusi életében lassan kivesztek belőle  azok az eszményi vonások,  amelyekkel egykor a nagyszombati öregdiák  a gyermekleányt meghódította. Tíz-tizenkét évi házaséletük nyugalma kezdett fölkavarodni.
     Ekkor,  1715-16 táján,  történt, hogy Horvát-Simoncsics János  özvegységre  jutott.  Harmincéves  házasság   után nem bírta az egyedüllétet,  nem volt  senkije,  aki  „érdemes  öregségének" gondját viselje ;  ezért hazakívánta leányait. Amadenénak Esterházy Eerenc gróf, a kisebbiknek, gróf Szunyogh Lászlónénak, Semsey Ferenc bebútorozott nagyszombati házát bérelte  ki s mindkét családot maga körül akarta tudni.
     A nem várt fordulatra Amadé Antal nem tehetett mást : követte feleségét s  egy darabig megint Nagyszombatban éldegéltek. Néha még sikerült az asszonyt Felbárra vagy győri palotájukba magával vinnie, anyagi ügyeiket is rendben, de  elkülönítve  intézgeti (Berencset például  1716-tól kezdve rendszeresen bérbe veszi  feleségétől),  de szívében meggyülemiik a keserűség s feleségének egyre ridegebb lesz a bánásmódja. „. . . Soha authoritásom sem volt — írja végrendeletében — egy jóakarómat egy tál levesre az ő engedelme nélkül hívhassak, azt is ollyant, melly néki tetszésére volt ;  ő pedigh mindeneket  azokkal éjfélig, többször hajnalig is el mulatott,  szegény fejemet az harmadik házban tették Quartélra . . . Lelkemet vesztette, ha szóltam, motskolt, illetlen szókkal kissebbített" . . . Alig másfél  évtized lassan f oszló  boldogsága így lett semmivé. Amadé sem volt jobb feleségénél. A  gyorsan  öregedő,  elnehezedett  emberben kellemetlen szokások fejlődtek  (hortyogott és  a felesége szobájában pipázgatott), már megjelenésével  is, gúnyos bosszantásaival, éles nyelvével keserítette az asszony életét. Mikor azután, 1722–1723 táján Horváth-Simoncsics János meghalt, még jobban kiélesedett viszonyuk. Amadené független és gazdag lett s a maga ura.  Elete virágán már túl  volt,  férjét gyűlölte,  élete sivár  lett.  Fiában öröme telt ugyan, de már érezte, hogy az is elszakad tőle. A dúsgazdag család elkényeztetett  leánya nem ilyennek álmodta szerelmes menyasszony korában a házaséletet ;  a meg nem értés keserűségét már csak  mély vallásossága  enyhítette.
     Ez idő tájt  Illyés János kanonok volt Amadené tanácsadója. A  már őszülő, jeles papiember jó hatással  volt rá. A nagyszombatiak jóval később is  emlékeztek  rá, hogy Amadé Antal ekkoriban szokása ellenére gyakrabban meglátogatta feleségét s az szívesen fogadta, sőt kedvét kereste urának. A remélt jobbfordulat azonban nem következettbe, mert Amadénét kikezdte a kisváros rágalmazó pletykája. Cselédek is beszéltek róla, hogy Illyés sokat van a házánál s Illyésnek magának is védekeznie kellett a prímásnál. A mendemonda a gráci tanulmányaiból visszatérő Amadé Lászlót is  anyja ellen bőszítette. A könnyen lobbanó ifjú apja biztatására egy pasquilust írt anyja ellen s ezt szekrényében anyja megtalálta.  Lászlót kérdőre  vonta s a  költő —  aki bizonyára nem volt hivatva rá — anyjának szemére vetette a sok szóbeszédet ; erre anyja  kiutasította  őt  házából,  kitagadta szeretetéből, s ezzel mindennek végeszakadt. Apa és fiú még egyszer,  most már fegyveresekkel, megpróbálták, hogy erővel hazahurcolják Bárra az asszonyt s mikor ez nem sikerült, Amadé Antal  gúnyos  tréfával  még egyszer megbántotta feleségét, azután végkép  elszakadt tőle.
     A női önérzetében  vérigsebzett asszony bosszút állt, visszaadta a  kölcsönt.  A következő évben  (1727), mikor férje egyízben birtokaitól távoljárt, Győrött termett, tizenkét társzekeret és katonákat  fogadott, s a győri, bari és bősi kastélyok minden  berendezését, bútorát,  képét,  ezüstjét, szőnyegeit kirakatta és  félreeső utakon  magával vitte  nagyszombati palotájába. Férje három-négy évvel  utóbb hiába szólította pörbe érte (1731), sohasem kapta vissza semmijét. Az asszony azt vitatta, hogy mindez az Amadékra költött pénzéért járt neki ;  s mert az egész Csallóköz úgyis tele volt a  mendemondákkal, nagyobb  botrányt már egyikük sem akart. Ütjaik szétváltak.
    Amadéné férjét és fiát kitagadta minden vagyonából. „Ha tudnám — így idézi egy nyilatkozatát Amadé  Anta. végrendelete — Amadéi Família  én  utánnam tsak egy fillérben is succedálna, azon egy fillért is a sárban vetném és lábaimmal öszve tapodnám." Látni sem akarta őket többé és ismételten kijelentette :   „nékem  se fiam,  se  uram . .  . nékem  nincs  fiam . .”  Egészen  magára maradt.  Férje halála után egy, már-már botrányba fúló pörbe keverte fiát is csak az agg prímás közbelépésére egyeztek meg, sőt békültek ki. Tíz évi özvegysége után egy bécsi karmelita rendházba lépett ; fiának  azonban  ezután  sem tudott szívből, igazán  megbocsátani.  A karmelitákat utóbb  elhagyta  s maga  akart Nagyszombatban  zárdát alapítani ;  de  mivel erre engedélyt nem kapott, az  Orsolya-rendiek bécsi zárdájába vonult s itt halt meg 1752 augusztus 18-án. Vagyona nagyrészét  (100.000 forintot) már előbb a székesfehérvári jezsuita-missziónak adta,  végrendeletében  is  jórészt  nekik hagyta pénzét s ebből épült a székesfehérvári jezsuita, ma cisztercita  templom.
    De magára maradt Amadé Antal is. Fivérei egymás után meghaltak s 1726-ban a hat fiúból már csak ketten maradtak : ő maga, a legidősebbik, és Péter öccse, a legfiatalabbik  : ketten örökölték a többiek vagyonrészét, de terhét is. Egy jó gazda volt közöttük, József, a többi mind rendezetlenül, sőt  ziláltan hagyta  hátra az ősi birtok részeit.  1728-ban Péter is meghalt, de annak maradt örököse;   Antalnak hamarosan az  özveggyel is pereskednie kellett. Volt pere bőven.  Mogorva, magába vonult,  korán  öregedett, beteg ember lett belőle. Aranysarkantyús vitéz volt  és Pozsony vármegye megtette  táblabírájának, de a közéletben ezután sem vett részt. Egyetlen vágya volt, hogy birtokát lassú, szorgalmas  munkával,  takarékoskodással kitisztázza  — ebben a törekvésében László fia könnyelműsége, pazar költekezése akadályozta meg.
     Élete hátralevő tíz  esztendejét fiával folytatott harca keserítette el. Nagyon szerette a fiát, nevének büszke folytatását, egyetlen örökösét; de nem értette meg az új nemzedéket, amely már nem a kuruc világ szegényes életviszonyaiban, hanem  a barokk kor pompakedvelő,  nagyobb vonalú, fényűző társadalmában érett meg. Lászlót anyja neveltette, akinek  jólesett a fiú  előkelő  szokásait látni. A jezsuiták maguk  is  nevelési  eszményeik kiteljesedésének örültek tehetségében. Rokonszenves egyéniség volt, nagy felkészültséggel, fényes dialektikával rendelkezett. A társaságban is nagyon szerették. Csakhogy, sajnos, kártyázni, udvarolni már igen korán kezdett s szenvedélyei már Grazban sok pénzébe kerültek szüleinek. Már ekkoriban odáig fokozódott könnyelműsége, hogy apja kitagadással fenyegette. S mindebben az volt a tragikus Amade Antalra, hogy a fiút anyja kényeztette  és  nevelte  a nagyúri  könnyelműségre, de a pasquillus története óta reá háramlott e káros nevelés minden anyagi  terhe. Hiába fogta rövid pórázra,  hiába volt szűkmarkú hozzá, László már 23—24 éves korában elmerült az adósságokban. Nem sokat segített rajta, hogy megházasodott s gazdag leányt vett el: Amadé Antal csak azt láthatta, hogy fia a szűken adott garasok helyett ezreket költ s mikor ifjú feleségét rövidesen eltemeti, ismét reá szorul s most már nemcsak vagyonmegosztást követel bírói úton, hanem a — megint a prímás  közbenjöttével létrejött  — megegyezés után  a kezére  jutott  birtokrészeket  rögtön elzálogosítja. Már nem volt öröme fiában sem  : úgy nézte, hogy minden hiábavaló volt,  amiért egész  életén át fáradozott.
     1734-ben Amadé László az újonnan  szervezett Hávorhuszárezred kapitánya  lett  s az  olasz  harctérre  indult. Vagyoni ügyeinek intézésével édesapját bízta meg s  halála esetére őt nevezte  meg örökösének is. Amadé  Antal azt remélhette, hogy immár nyugta lesz fiától,  da ez a reménye is csalóka volt. László a  harcokban kitűnően viselkedett ;  de pénzzel itt sem tudott bánni, adósságokat csinált s nemcsak egyik  pénzkérő  levele  követte a másikat,  hanem unokanővérét, Viczay  Jóbnét is segítségért ostromolta, sőt ezredesétől is nagy összeget vett kölcsön — végre is arra kényszerült, hogy szabadságot kérjen  s itthon szerezzen pénzt. Amadé Antal, mint öt-hat esztendő óta mindig, ezúttal  is félt a  találkozástól. „Megh írom  előre, az Nyelvedet el ne hozd veled — írja neki s nem először ezen a hangon — hanem hagyad másutt ; mert Isten engemet úgy  segélyen, tsak legh küssebben  velem  pantalodgyál,  ... ki igazétlak  az házombúl és jószágimbúl;  soha  egy ízetlen szódat  is föll nem veszem, megh se engedem."  Hiába is jött haza László : apja ezúttal sem segített  rajta  s nem volt  számára más menekvés, mint  —  újból megházasodnia.  1736 július  végén megtalálta a jómódú leányt, akit feleségül vehetett :  Wetzl Mária Paulina, egy olmützi bíró árvája lett Amadé Antal új menye. Az esküvő megvolt s csak Amadé Antalnak voltak kétségei, hogy a kapott pénz s  a Lászlónak adta  móring elég lesz-e az anyagi ügyek rendezésére. Már néhány nappal utóbb, augusztus 3-án  megírja neki aggodalmait és tanácsokkal látja  el.  Vele  nem lakhatnak,  de Marcaltőt és a malomsoki  birtokrészt  tisztázhatják,  s  ott  elélhetnek. „Egyedül azt  tarthatnám boldogságodnak — írja neki igen bölcsen — ha megemberlenéd magadat, szűkön költenél és .  . . hasznos tisztekre mehetnél ;  úgy várhatnád Isten áldását is. En ugyan kívánom tiszta szívemből : éljetek és gyarapodjatok, az Istennek szolgáljatok és dolgaitokban elő  mehessetek." Nagyon kedves, amit  a berendezkedésről is  ír: „A házasság ugyan megvan, de amaz éneknek continentiáját ha considerálod:

                 Mint  az úton járó,
                 Ki  két útra talál . . .

– bizony sok híjával  és minden híjával vagy még. Kanálka, bőcsőcske,  fazecska,  borocska etc. ..."
    László valóban követte apja tanácsát : felesége pénzével elsőül Marcaltő és Malomsok határában levő birtokait váltotta ki a zálogból és gazdálkodni kezdett. Apja azonban ekkor már megírta s a győri székeskáptalannal hitelesíttette végrendeletét, amelyben szépen indult s küzdelmessé, majdnem  tragikusan  szomorúvá  vált  életének tanulságaival számot vetett. Feleségétől megtagadta a móringolt összeget, mert  házasságukat megbontotta.  Fiáról  pedig úgy  határozott, hogy az ne kapjon minden birtokot kézre :  hagyatékának egy részét arra kötötte le, hogy annak jövedelméből a többinek terhét tisztázzák .  . . „így talán mégh eczer réghi dicsíretes  Famíliánk  előbennyi Státusj ára  és virághjára fordulhat" —  s azután így búcsúzik fiától: „Egyetlen egy Fiam, Amadé László, noha  utolszor,  de elsőnek tárcsád, tüled is  végh búcsúmat  veszem. Kérlek,  megh ne ítély testamentumomrúl, mert ha jól meg vizsgallod,  Gyermekeid és Famíliád hasznára  czéloznak. Tűled egy utolsó kérésem : az Felséghes Úr Istent félled, annak tellyes szívedbűi és erődbűi  szolgáik   Ne  hallogasd,  meg  házasodgyál, mingyárt nagyob Isten áldását  veszed. Hadd ell a rósz keresmént, a kártyát, káromkodást, héjábon  való Macchiavellicus practikát; bőven ne  köles :   nincs  is mibűl.  Jövedelmedhez szabjad életedett, cselédedett. Nagy Házbúi, ez  az én utolsó javaslásom,  ne  házasodgyál, mely sok  kölcséget  kíván, keveset hoz az  házhoz. Egy jó Erkölcsű feő Ember Gyermekét ved el, az  többet tűr,  szenved :  de aztis  meg böcsfilled mint Hitvessedet. Álgyon meg az Fölséghes Ur Isten " Nagyon szerette fiát s  élete utolsó esztendejében nagy  megnyugvására lehetett,  hogy László kezdte valóra váltani mindazt, amire titokban,  végrendeletében kérte.
    Már jó ideje Győrött lakott, ahol  — bár  háza  egyrészét   bérbeadta — a szebbik  lakosztályt  mindig  fönntartotta magának.  Hosszú évek óta betegeskedett,  szüksége volt  az orvosokra. Itt írta végrendeletét,  itt halt meg 1737  április  8-án,  itt  temették el a  székesegyház mai Héderváry-kápolnáj ában.

    Amadé  Antal világi költeményei  kéziratban  maradtak ránk, egyes  lapokon, úgy,  ahogy  fogalmazta őket. Fiának, Amadé  Lászlónak életrajzához  keresve  adatokat,  a két költő leszármazottjának, néhai dr. gróf Üchtritz-Amadé Emil cs. és kir. kamarásnak, volt orszgy. képviselőnek családi  irattárában, a bősi (csallóközi)  kastélyban bukkantam rájuk.  Okiratok éa számadások közül, birtokok és pörök szerint jól rendezett iratcsomókból kerültek elő Amadé Lászlónak sok ismeretlenül maradt versével együtt ; az í-ző nyelvjárás jó kritériumán túl az apa jellegzetes, de nehezen  olvasható írását nem volt  nehéz fiának szép betűitől elkülönítenem.
    Nem volt  meglepetés, hogy e versek előkerültek. Amadé Antal vallásos költeményein kívül,  amelyeket már félszázad óta ösmerünk,  1906-ban egy világi verse is napfényre került ; sejthettük, hogy többet is írt ;  de öröm  volt, hogy a  versek jobbak,  mint a  barokk kor legtöbb  főúri  lírikusának  költeményei.
    A világi költeményeket tehát — egynek kivételével  (4. sz.) — Amadé Antal eredeti kéziratából közlöm. A  kéziratok  helyesírását gondosan megtartottam. A költemények keletkezési időpontjának megállapításához csak kevés támasztékom volt ; minthogy egyes lapokon, fogalmazványban maradtak ránk, sorrendjük e kötetben önkényes.  Az  elsők  házasságához fűződnek,  tehát 1702—1705.  körül keletkezhettek. Utolsó világi versének kelte 1736. Az Eszter-vers a húszas  évek elejéről való  lehet, minthogy Viczay Jób 1723-ban házasodott  meg,1  e köré soroltam a hédervári  költeményt  s utána egy víg mulatozásról szóló töredékeket.  A soproni  vers dátumát  Báró Amadé Péter halálának időpontjából  állapíthattuk meg.
    A szögletes [zárójelbe] tett részeket  (a szövegben és  a jegyzetek közölte változatokban) Amadé Antal törölte.
(Gálos Rezső kiadásának előszavából)

*

Gálos Rezső Amade Antalt joggal mondja „zeneileg képzett”, irodalmilag tájékozott költőnek. Elsősorban az idilliumok Zrínyije, Beniczky, a Csalárd Cupido és a Murányi Venus Gyöngyösije és Koháry hatott rá, de mindegyiküknél könnyedebb, különös lírikus, sok tekintetben fiának hangját előlegezi.

Durva, buta, parasztos férj, gyönyörűség nélkül hagyott, kesergő asszony, lélektani hitel, erotikus szókimondás, virtuóz ritmus és rímek – íme a két Amade világa és költészete. (A helyzetek és karakterek Antal rossz házasságának konfliktusrajzaira mutatnak; a feleség helyzetébe képzeli bele magát.)
      A világi verseknek arányfölénye Amadénál alig több az istenesekhez képest, mint Faludi esetében, de hangvételük természetesen szabadosabb: „Apró tapogatás, mit hoz a konyhára?”; „Egyesbe tehetjük még kettős ágyunkat”; „Szállj alább melleknek dombos hegyeirűl”; „pihenő emlői”; „alabastrum tested”; „Tapogatásokkal, csókokkal illettem”; „fönt tölt melleid”; „mezítelen szőröd”. A két utóbbi példa már vallásos költeményből való. Közülük a szép Szűz Mária-fohásznak ezt az idevágó strófáját, a misztikus megszoptatás elképzelését idézem: „Irgalmadbul adj, Mert bőv s igen nagy, / Ne vondd el malasztodot. / Drágo emlődbül, Édes Tejedbül / Részesítsd szolgácskádot! / Csak csöppöcskéje Annak ereje / Eltörli mocskaidot.”
    A lírikus Amade Antal csupa meglepetés, ötlet; versbeszéde természetes és örömteli, szakmai gondjait is megosztja vélünk: „Ily nagy méltóságrúl írnom is gyalázat, / Elmím is ezekben: mázolat, hártyázat – / Íppen tapasztalom: máris meghomályzott. […] // Írom, ament tudom: a törvínt betöltöm” (Szent Eszternek […] emlíkezetirül). Dehogy homályzott meg, dehogy mázolat az; jól tudja írni, betölteni a tehetség rámérte törvényt. A Szent Eszter 3. részének mottójában is megvallja kedélyesen: „Az új esztendőnek minden részeirül / Szent Eszter napjának emlékezetirül / Írtam még egy keveset.” Ezt a keveset az utolsó strófában összesíti, és ad jutalmul magának érte tizenkét selyemkeszkenőt: „Elküldött verseim: kétszáztizenkettő, / Amennyire írtam, talán meg nem vető; / Legyen is jutalma: el is szenyvedhető / Selyembűl keszkenyő, szíles, tizenkettő.” Szűz Mária-fohásza végén megint elszámol: „Versus No 328.” A vallásos énekek tükrébe tekintve ugyanazt a kedélyes, világiasan látó, magát könnyedén közlő és minduntalan kitárulkozó Amadét látjuk, aki előbb profán dalaiban szólt hozzánk. Sorra veszi a négy végső dolgot, de nem Nyéki Vörös szigorával (Az négy utolsó dolognak megelmílkedísirűl…). A játékos forma, a friss ritmus, az aktuális kiszólások elfeledtetik a borzalmakat. Az utolsó ítíletnek rettenetes napjáról nem a rettenettel, inkább azzal kelt figyelmet, amitől a hölgyek az ítéletkor majd megfosztatnak: a kozmetikumokkal, ékszerekkel, párizsi és spanyol divatholmikkal, csemegékkel; „Drágo kenettel, Szagló eszközzel / Asszonyok nem futkoznak. / Köves függőket, Röszkető tűket / Hajokban nem dugdosnak. // Mondva cipellőt, Elvesztő szeplőt, / Mestert s orvost Párizsbúl, / Laiblis szoknyákat, Módi vállakot / Az ottvaló bótokbúl; / Trádort, tradoránt, caffét, badiánt / Nem hoz Spanyolországbúl.” Mintha Faludit olvastuk volna. Az örök tűzrűl, a pokolrúl való harmadik emlíkezet megint gondokba avatja be olvasóját: „Vaj, honnand kezdjem, mely részit vegyem / Elő pokol kínjánok”? A legkézenfekvőbbet veszi elő: Nyéki Vörös Mátyást. Az ő békái, férgei, „megtömt skorpiói” (vö. „összveszorulva, mint hering nyomva”) kavarognak itt, de van a pokolra vetettek között egy-két pogány kolléga is: „Mint Virgilius, Úgy Ovidius / Verseit most siratja. […] // Vitéz Achilles, Elmís Ulysses / Kesergi pogányságát.” Sajgó Benedek pannonhalmi főapát, akit Amade az istenes énekek kéziratos füzetének ajánlásával megtisztelt, régi híve volt az Amadéknak; reméljük, kedvvel ízlelgette az így „versező” Amade paraszt–haraszt, fólt–tót, torokgyik–szaporodjik, föld–zöld, füst–ezüst, tata–Tata típusú közhelyes, illetve sajátképi rímeit, kedves travesztációit. A tata ugyanis az Atyaisten (erre rímel a városnév Tata); de a pápától koronát kapott lengyel király is csak „Miska”. Kiváló darabja az isteneseknek a Koháry-vers (az Ez világot senki által nem érte…) vezetőzsinórját követő A világ csak hívság, éppen csak mulandóság. Amade kereskedője (Kohárynál a prókátor), vitéze, parasztja XVIII. századi karakterek: a kalmár a ravasz görög, a katona a csillog-villog-dísz-huszár (vesd össze Amade László toborzójával), a pór az éhes, szomjas, számító, hazudozó. Az 5. istenes vers a „szent királyaink” típusból való, elnyújtott, de praktikus összevonással: Szent István […] és Szent Imre […] életének csekély leábrázolása.
(Kovács Sándor Iván)

 

Tartalom
Világi költemények
    Erős Murány várát...
    Pánt olvass magadban, lépj házasságodban
    Tűz- és víznek leábrázolása
    Mindnyájon jól tudjuk…
    Kétsígben esett szemílyrűl...
    Állhotatlan szerelemről...
    Elébb kiszáradnak a Tisza vizei...
    Mint páva jártam…
    Lelovics László uram órácskája leábrázolása
Vallásos költemények
    A világ csak hívság...
    Szűz Máriához való fohászkodás

Linkek
Kelemen Judit, Schwenner Zsuzsanna, Adalékok Amade Antal Szűz Mária-fohászának forrásvidékéhez
Az Amade család geneológiája


Irodalom
Várkonyi báró Amade Antal Versei, kiad. és bev. Gálos Rezső, Bp., 1937.
Kozocsa Sándor, A két Amade, Katholikus Szemle, 1937, 723–725.