Tűz- és víznek leábrázolása

A tűz tüzet szeret; a vizet utálja,
Ifjú ifjat kedvel, a vínet kárpálja,
        Nincsen oly krízis, mely ellen erőt állja,
        Mely órán föllobban: napjait számlálja.

Boldog s boldogtalan a tűznek munkája,
Kinek szíviben hág lobogó fáklája,
        Mikínt elolthassa, nincs annak próbája,
        Ezerszer próbálja, nincs annak formája.

Még régi szentek is ennek csatájában
Elestek, s hódultak ostromolásában,
        Hát én! s te, szegényke: ha esünk zsoldjában,
        Mit tehetünk róla? csak menjünk sorjában.

Dávid Bersebének lába mosásában,
Esett szerelemben csak egy látásában,
        Hát én, szegény fejem: test gyarlóságában
        Hogyan ne szeressek, ezer mulatságban?

Én nem csak lábait, de drága szemílyjét,
Ékes ábrázotját, ragyogó szemeit
        Látom, és számlálom friss, ugrós táncait,
        Elmíjit, kezeit, pihegő emlőit.

Ah, én boldogtalan: a tűznek erejit,
Nem csak lobbanását, de érzem velejit,
        Elszánó testemnek már minden ereit
        Szaggatja, faggatja szívem gyökereit.

Szeretek valóban: de nem szerettetem,
Szerelem tüzibűl méltán kergettetem,
        Próbált mesterségem hasznát nem vehetem,
        Ah! én boldogtalan, holtig emésztetem.

Esküszöm, könyörgök, esem térdeimre,
Sírok, lankadozom: szálljon kezeimre
        Ez kegyetlen szemíly; nem hajt kérésimre,
        Nem fordul meg esdő s kegyes nézésimre.

Tizenkét esztendőt foglalnak magokban,
Ilyen hosszú üdők így folynak azonban,
        Kár fűtöznyi néki s nékem hómalomban,
        Gondoknak habjai haladnak hajómban.

Ezután mit tegyek? oly okos nem vagyok,
Adj ezért tanácsot: tanácsodra vágyok,
        Életem, halálom: mindent reád hagyok,
        Most már a tűz mellett egíszlen megfagyok.

Forrás: Várkonyi Báró Amade Antal Versei, kiad. Gálos Rezső, Bp., MTA, 1937, Világi költemények, 7. sz.
Amade saját kezű kézirata alapján.