A világ csak hívság, ippen csak múlandóság

Fut a kereskedő, jó vagy rossz az üdő,
    Megy gazdag Indiában,
Tengert nem nézi, noha rossz ízi,
    Fut szerecsenyországban,
Ganges vizein, Nílus erein,
    Hátro nem hágy útjában.

Európa útja, Ázsiát futja,
    Afrikát, Amerikát,
Hágdoz hegyeket, lejtűt s völgyeket,
    Hoz gyöngy-, aranyportékát:
Pohárt jáspisbúl, pixist onixbúl,
    Elefántcsont karikát.

Forgatja mely szép, subtilis és ép,
    Ha kopik, szép továbbra,
Megcsal ezerszer, és hazud többszer,
    Árát viszi nagyobbra;
Esküszik, vette, s mely drágán szedte,
    Lölkét ejti pokolra.

Szentelt vitéznek, mint Achillesnek,
    Pallos villog markában,
Páncél sisakja, acél lándzsája,
    Vas szorétja derkában,
Egészben fegyver; megöl, meg is ver,
    Fene tönned magában.

Lova alatta földet kapálta,
    Ugrik, nyerít futtában,
Maga mint sárkány, fene oroszlány:
    Fímlik, mint tűz, jártában,
Sastoll süvegin, nyuszt vagyon fejin,
    Hijuzbéllet subában.

Deli termeti, uránál hiti,
    Várjo, mint parancsolnak,
Élet-, halálnok, menny- vagy pokolnak,
    Vígan mégyen az harcnak,
Örül prédának, más halálának,
    Békét hágy imádságnak.

Véres sebeket, míly töviseket
    Hoz barbélynek kezében,
Akkor is morgás, rút átok forgás
    Vagyon szájo íziben,
Csak bosszúállás, miképp megcsalás
    Lehessen, van fejiben.

Mint öljön, vágjon s nyerjen, prédáljon,
    Hasznot többre hajthasson,
Az elméjében s tehetségében
    Hogy szabadon vonyhasson,
Ezüst-, aranyban, pénzben, gyémántbon
    Mint torkáig úszhasson.

Szempillantásig nem gondol fottig,
    Ha mindjárt meg köll halnyi,
Balgatag ember, vítked mint tenger,
    Arra is köll vigyáznyi,
Nem mint egy pogány, sok ezer és hány
    Pokol gyomrában járnyi.

A szegíny paraszt, előtte haraszt,
    Fejsze fütyög válloin,
A gyomra korog, hasa is morog,
    Alig állhot inain,
Ruhájo csak folt, fűkíppen ha tót,
    Mégis táncol láboin.

Urát megcsalja, földit is falja,
    Menti maga dolgait,
Urához mégyen, és ott mit tégyen,
    Megfontolja szavait,
Se fejedelmi, sem úri elmi
    Nem győzi praktikáit.

Ő esküdnyi kész, egyért mindjárt tíz,
    Föltartja három ujját,
Mondja, hogy igaz, bárha nem igaz,
    Magadnak tartsad nyáját.
Hazud, mint kuvasz, mert talpig ravasz,
    Kézzel köti marháját.

Hogyha jól eszik, inkább ha iszik,
    Vitéz, olyan, mint Hector.
Ez káromkodik, az verekedik,
    Okád szitkokat sokszor,
Az jót megveti, bűnt is kergeti,
    Sűt fajtalan is olykor.

Ily hívságokkal, csalárdságokkal,
    Vajon mit nyersz ezekkel,
Most jól meggondold és meg is fontold,
    Ily sok öltözísekkel,
Húzás-, vonyássol, ölís-vágássol
    Mit tész a sok kincsekkel.

Bizony csak hívság, íppen csalárdság,
    Mert megválsz mindezektűl:
A világ ilyen, ki-ki hát féljen
    Ily gyönyörűségektűl,
Magasra hágnyi, Istentűl várnyi
    Mennyei öröksígtűl.

Forrás: Várkonyi Báró Amade Antal Versei, kiad. Gálos Rezső, Bp., MTA, 1937, Vallásos költemények 2. sz.