Madárkák is vigasztalják sokszor a bús szívet,
S értelmes énekikkel adnak búsnak jó kedvet.
Nagy baj lévén bús szívemen,
Ki engem emésztet
Egy kertbe mentem, hol Flóra
Szép rózsákat hintett:
Ez engem egy dologra kér,
Bánatot szívemrűl elvér,
Felele:
Hallod-e?
Madárkák mit énekelnek,
Néked jó hírt jelentenek:
Azt mondá:
Pacsérta:
Erre, erre térj, térj, térj.
Oda mentem, hát sok madár
Külömb éneklését,
Hangicsálló szavainak
Hallom szép zengését;
Egy mondá: azt ne kesergesd,
Szerencséd próbára ne vesd,
Ne rontsad,
Újítsad;
Mindenekben erre tekénts,
Kit ő kíván, nálad az kincs,
Néki nincs,
Búja sincs;
Mondá cinege: nincs, nincs, nincs.
Vajon kedves madárkáért,
Megtérő vígságért,
Kinek szíve ne epedne,
Ily fénylő csillagért!
Láthatom-e még a kegyest,
Tőlem elmaradott kedvest!
Jaj nagy kár!
Hogy nem vár!
Inkább látott volna halál,
Hogysem kegyes tőlem elvál,
Jaj nagy kár,
Nincs itt már!
Mondá varjú: kár, kár, kár.
Az állhatatlan szerencse,
Mi haszna, ha gyötör!
Hogy megfosztott szerelmemtül
Mint kivont éles tőr!
Elválasztott az kegyestül,
Elkergetett az kedvestül
Szertelen,
Véletlen!
Vajon jutok-é kedvemre,
Avagy mikor vajon hull le
Rólam az
Setét gyász,
Mondá holló: crasz, crasz, crasz.
Kétségbenestem volna már,
De szerencse táplál!
Hogy még öszvekerülhetünk,
Abban módot talál,
Ha szerencsekerék fordul,
Helyébül egyszer kimozdul,
Megy, hová
Akarja:
Ki ma innét, holnap lesz túl,
Mondá galamb, hogy fordúlj túl,
Tehát tűrj,
Mint egy fűr;
Mondá gerlice: tűrj, tűrj, tűrj.
Így kínos tűrésink után
Öszvetalálkozánk!
Megújult víg örömünkben
Szépen nyájaskodánk!
Az kertben zengedezések,
Kellemetes beszélgetések
Valának,
Szólának:
Eltávoztak a hamis szók,
Megöletett az mérges pók!
Nincs okok,
Sem gáncsok!
Mondá csóka: csók, csók, csók.
Forrása: RMKT XVIII, Amade László versei, 156. sz. |